2017. június 4., vasárnap

24.Fejezet

Drágaságok! Újra jelentkezem!
 Mit is mondhatnék, most, hogy lassan vége a történetnek, egyre inkább fáj a lelkem, ha írnom kell. A mostani rész nem valami hosszú, ezért előre is elnézést. Egyszerűen ezt egy szomorú résznek szántam és nem volt mit tovább hozzáfűznöm. Azért remélem, tetszik. ☺ 

*Echo*
A napom további részét azzal töltöttem, hogy Jared után kutattam, de sajnos sehol sem találtam őt. Nick sem sejtette, merre jár, egyszerűen eltűnt a Földről. Pedig most aztán mindennél jobban vágytam rá, hogy alaposan elbeszélgethessek vele. Mérges voltam magamra, mert...nem is tudom, egyszerűen szörnyen dühös voltam, hogy nem bíztam jobban Jaredben, de haragudtam Jaredre is, hogy nem próbálkozott többet. Ha nem kapom meg a levelét, talán még most is abban a hitben lennék, hogy átvert. Azért erre is gondolhatott volna, mielőtt lelép! Vagy legalább Nicknek megmondhatta volna, merre megy, ne kelljen keressük ész nélkül! Vagy bármi! De most itt idegeskedtünk, ötletünk sem volt, én pedig úgy éreztem, ha nem tudok minél hamarabb kapcsolatba lépni Jareddel, akkor visítani kezdek. Tehetetlenségemben azonban csak vártam és vártam, órákon keresztül, míg már úgy éreztem, értelmetlen várnom, mert úgy se történik semmi. És ezek után is csak ültem a lépcsőn, lesve az utat, keresve Jared sportautójának alakját felém közelíteni. De nem jött, én pedig már fáztam, fáradt voltam, ideges, dühös, ráadásul meguntam a várakozást. A könnyimet nyeldesve léptem vissza a házba, dőltem el a kanapén, hátha másnapra már Jared is hazaérkezik valahogy.

***

Éjnek évadján ébredtem arra, hogy a telefonom max hangerőn üvölt az asztalkán. Izgatottan kaptam a mobil után, abban bízva, hogy a keresett személy lesz a vonal túloldalán, de egy ismeretlen telefonszám villogott a kijelzőn. Először nem vettem fel, de mikor másodjára is felhívott, kénytelen-kedvetlen a fülemhez emeltem a készüléket.
-Halló? - szóltam bele.
-Echo Emersonnal beszélek? - kérdezett a vissza a hívófél, aki a hangja alapján egy már idős valaki lehetett. Na, ekkor már alaposan meglepődtem.
-Igen, én vagyok Echo. Miben segíthetek? - tudakoltam döbbenten.
-Elnézést kérünk a késői zavarásért, de ön szerepel a sürgősen értesítendők listáján Mrs. Trent végrendeletében.
Végrendelet?? Milyen végrendelet? Milyen sürgősen értesítendő fél? Hirtelen felültem az ágyon, mintha a villám csapott volna belém. Mi történt Trent anyukával?!!
-Bocsánat, ezt nem értem teljesen - dadogtam össze-vissza.
-Mrs. Trent beleírta önt a végrendeletbe, amit leadott az ügyvédnél, ebben a végrendeletben az szerepel, hogy önt mindenképp értesítenünk kell, amennyiben bármi gond is történik Mrs. Trenttel - magyarázta a férfi nyugodt hangon. Amennyiben valami történik vele? Istenem, mond hogy nem!
-És..és mi történt Mrs. Trenttel - kérdeztem, előre félve a választól.
-Sajnálattal közlöm, hogy Mrs. Trent ma tizenegy órakor elhalálozott a kórházban súlyos belső vérzéssel - jött a válasz, nekem pedig hirtelen megfagyott a vér az ereimben. Ez nem lehet igaz! Nyilván csak egy vicc, vagy inkább rémálom, én pedig mindjárt felébredek, aztán jót nevetek ezen az elképzelhetetlen hülyeségen. Trent mama nem lehet halott, ilyen nincs. Csakis a Kész Átverés történhet most velem, aztán felhívnak valami halandzsával.  De ez...nem, ez nem a valóság. Ugye? UGYE?!
-Kisasszony, ott van még? - térített vissza a hang a jelenbe.
-Én...igen. Öhm...Mrs. Trentnek van egy fia - kezdtem. Jézusom, Jared megtudta már ezt? Bele fog halni, ha elveszíti az édesanyját.
-Természetesen már a baleset után értesítettük Mr. Trentet, tizenegy után sietősen távozott a kórházból - magyarázták a helyzetet, aztán a férfi, akiről kiderült, hogy rendőr, alaposan leírta a történteket. Elmondása szerint Trent anyuka ittasan vezetett, elaludt egy pillanatra a volán mögött, így ütközött egy oszloppal. Az orvosi jelentés szerint már hónapok óta rengeteget ivott, nekünk pedig ez fel sem tűnt. Amikor bevitték a sürgősségire, még életben volt, ahol aztán, miután rákapcsolták a gépre, belső vérzése támadt, ebbe halt bele, már nem lehetett megmenteni. A beszámoló után elköszöntünk egymástól. S telefont letéve hirtelen úgy éreztem, rettenetesen fázom, muszáj volt felállnom. Csakhogy ekkor megbillent a szoba, én pedig a frissen mosott szőnyegre hánytam, eztán térdre borulva hisztérikus zokogásba törtem ki, de a mellkasomra nehezedő súly csak nem akart elmúlni. Nem kaptam levegőt, ebben a hónapban sokadjára, a fejemet nehéznek éreztem, a világ pedig mozgott körülöttem. Azt hiszem, a sírás közepette elájultam, azonban még az utolsó éber pillanatomban is csak az járt a fejemben, hogy vajon Jared most hol lehet és hogy van.

***

A temetést a hívást követő harmadik napra tervezték, a költségeket a család rokonsága állta, plusz apa is belepótolt, aki csak erre a napra hazajött. Kevesen voltak, csak a közeli rokonság meg néhány barát. Azt mesélték, az utóbbi időben Mrs. Trent rengeteg emberrel összetűzésbe került a nagy alkoholfogyasztásának hála. Jared is ott volt, a legelső sorban állt, fejér lehorgasztotta, nem szólt senkihez, pedig többen is odamentek hozzá. Én nem mertem közelebb merészkedni, most nem volt egyikünknek sem szükség a hisztire és a feszültségre. A könnyeim folytak, miközben a pap a kiásott sír fölött prédikált. Ahogy körbenéztem, egyetlen szem sem maradt száraz. Azért a rengeteg hibája ellenére Mrs. Trent jó ember volt, képes volt úgy szeretni és megbecsülni, ahogy senki más.                
megállás nélkül szipogtam, közben a lelkész beszédét hallgattam. Porból vagyunk, porrá leszünk. Milyen szép idézet, kár, hogy most és itt kell ezt hallanom, legalább egy kicsit várhattam volna ezzel. Apa átkarolta a vállam, ő is a szemét törölgette. Hozzábújtam, úgy éreztem, megszakad a szívem. A prédikáció véget ért, a koporsót lassan engedték a gödörbe. Minden centiméterrel egyre jobban fájt a mellkasom. Jaredhez akartam rohanni, átölelni őt és biztatni, hogy semmi baj nincs, de nem volt elég erőm.
Még akkor is így álltam, mikor már mindenki szétszéledt, a munkások pedig elkezdték betömni a gödört. Leroskadtam a sír mellé, átöleltem a keresztet, aztán hagytam a fájdalmat a felszínre törni. Sikítottam. Az öklömmel a földet püföltem, megállás nélkül káromkodtam,szidtam a sorsot, amiért elvette tőlem a második édesanyám. Apának még ma vissza kell mennie, különben menesztik. Anna újabban több időt tölt a barátjával, mint mindenki mással. Jareddel elszúrtam. Teljesen egyedül maradtam, egyszál magam a nagyvilágban.         

8 megjegyzés:

  1. Épp nézelődtem a blogjaidon, hogy mi újság, aztán látom, hogy van rész. Jipiii! Igaz, szomorkás a hangulata és egy picit rövid, na de attól még szuper. Csak az a szomorú, ahogy azt ismételgeted, hogy hamarosan vége! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Hát, az utóbbira válaszolva, egyszer minden véget ér.

      Törlés
  2. Jó rész lett, csak hát a hangulata elég keserű. Azért remélem Jared és Echo újra összejönnek a végére.

    VálaszTörlés
  3. Szia,

    Jelöltelek Nyári book tag-re. Less be hozzám érte:)

    Puszi
    Brukú

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszönöm a kihívást, természetesen elfogadom. :)

      Törlés
  4. Szia. Rég jelentkeztem errefelé, de azért itt is megtalálható vagyok. Mikor lesz új rész? Mennyi van még belőle? Csak mert gyakran mondod, hogy mindjárt vége.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hamarosan jön az új rész is. A többi pedig kiderül, ne aggódj.

      Törlés

 - Penguin