2017. június 17., szombat

Epilógus

Sziasztok. 
Na, hát nem hittem volna, de ide is elértünk. Megérkezett az epilógus. Először úgy terveztem, hogy hozok még egy utószót is, de nem lennék rá képes. Biztosan hallottátok már azt a mondást, hogy az első pillanatok megörvendeztetik az embert. Az utolsók pedig könnyre fakasztanak. Nem akartam, hogy véget érjen, de nincs hova húzni. Remélem tetszett nektek, amit eddig sikerült kihoznom magamból. Mindenképp nekikezdek majd egy másik történetnek is, de csak kicsivel később. Addig is meg akarom köszönni mindazon embereknek, akik végigkövettek engem és biztattak, nélkülük talán feladom már a legelején. Köszönöm a feliratkozóknak és követőknek is a jelenlétüket, öröm volt látni, hogy gyarapodtok szép lassan. 
Azt hiszem, itt az idő, hogy elbúcsúzzunk Echotól és Jaredtől, hagyjuk őket végre boldogan élni.
Utólag is köszönöm nektek mindent, 
a ti bloggeretek,
Writer Girl  

10 hónappal később

*Echo*
Kellemesen cirógatta a napfény az arcom, mikor felébredtem a pihe-puha ágyban. Körbenézve a lakásommal találtam szemben magam, amiben két hónapja éltünk együtt Jareddel. Bár az után a bizonyos incidens után úgy tűnt, minden megoldódott, azért változásra volt szükségünk. A lehető legtávolabb akartunk menni, így kötöttünk ki egy Las Vegas-i egyetemen. Előtte persze kerestünk magunknak egy lakást is, bár apa ragaszkodott hozzá,ő fizethesse a megélhetésünk egy felét. Nem egyeztem bele, inkább munka után néztem, ahogy Jared is tette, aztán ahhoz igazítottuk az életünket. Délelőtti órákat vettem fel kilenctől kettőig, utána pedig egy közeli büfében tevékenykedtem, míg Jared délelőtt egy autószerelőben volt és délután órán. Nem jutott sok időnk egymásra, de azt a kevéske percet is megbecsültük. Elégedett voltam az új életemmel, mert én építettem fel magamnak. Ma kivételesen szabadnapunk volt, ezért is lepett meg, hogy egyedül ébredtem. A lakást sült szalonna illata lengte be, reménykedtem, hogy a reggeli a kedvenc sajtos omlett-szalonna összeállítás lesz, amiért most jelen pillanatban ölni tudtam volna. Magamra kaptam a tegnap este sebtében levetett ruhám, aztán felszedegettem a többi ruhadarabot is és bedobtam őket a mosógépbe.
A konyhában csakugyan a kedvenc finomságom fogadott engem, mellette egy szál tűzliliommal (amit akkor szerettem meg, mikor megláttam a szomszéd ház kertjében) és egy aprócska papírfecnivel. Jared azonban még mindig nem volt sehol sem. Kíváncsian felemeltem a papírdarabot, aztán elnevettem magam Jared parancsolgató hangnemén.  Ne olvasd el, míg nem ettél! Vállat vonva letelepedtem az asztalhoz és rekordidő alatt magamba lapátoltam az egész tál ételt. Utána újra elvettem az üzenetet és hangosan felolvastam. Találkozunk 10-kor a parkban! Öltözz csinosan és ne késs! Szóval Jared tervezett valamit. Ez nagyon jól esett, mert hosszú ideje ez volt az első alkalom, hogy végre csak magunkra gondolhattunk. Miután Jared kiheverte az édesanyja halálát, egyre többet vágyott a társaságomra, szinte a lelki támasza lettem. Néha még meg is jegyezte, hogy talán a sors is igy akarta, hogy mindketten elveszitek a szülőanyánkat, mert akkor még jobban megtanuljuk megérteni a másikat és támaszkodunk egymásra. Annyiszor hallottam már tőle, hogy szeret, minden nap minden minutumában elmesélte, mennyire fontos vagyok neki. Szerettem hallani a vallomását, miközben mögém vackolta magát az ágyunkban.
A kedvenc fehér-lila ruháját vettem fel, amiben szerinte olyan voltam, mint egy virág, aztán belebújtam a fehér strandpapucsomba, a hajam pedig feltűztem, mert tudtam, hogy úgy szereti. Képes volt ódákat zengeni a nyakamról. Előtte persze lekentem alapozóval, hogy elfedjem a kis vörös foltot, ami olyan dolgokról árulkodott, amely csak ránk tartozott. A park a közelünkben terült el, volt egy saját helyünk, ami csak a miénk volt, a nagy gesztenyefa alatt. Minden nap el kellett mennünk mellette, ha el akartunk érni az egyetemre. Szinte gyalog is megtehettük az utat, most ezt is tettem, cipőm csattogott a macskaköves járdán, miközben magamba szívtam a napsugarakat. Alig pár ember volt a padokon, mikor megérkeztem az úti célomhoz, azonnal keresni kezdtem a csodás barátom.
Mosolyogni kezdtem, mikor megláttam. Épp egy pokrócot terített a sötétzöld fűre, pólója felcsúszott egy kicsit, láttatni engedve a nadrágja alatt viselt fehér alsónadrágja fehér korcát. Összefutott a nyál a számban, miközben őt figyeltem. Most  épp egy táskából szedett ki mindenféle ételt, volt ott szendvics, dobozkában zöldségsaláta, gyümölcsital, csokis keksz, mindenféle, amit szívesen megettem. Nem látott, ezért láttam, hogy előveszi a telefonját, az enyém pedig azonnal jelezni kezdett. Hol vagy? írta. Magamban mosolyogva válaszoltam neki. Látnál, ha nem a csinos kis hátsód reklámoznád az idős hölgyeknek. Hallottam, hogy felkacag és megfordul, kiszúrt, aztán odaintett nekem.
Hátrafésültem a hajam a homlokomból, nekifutamodtam és a karjaiba ugrottam, hogy alig bírta megtartani az egyensúlyát.
-Miben mesterkedsz? - kérdeztem, kezemet a mellkasára fektetve.
-Épp a barátnőm próbálom elkápráztatni, menned kéne, mindjárt itt lesz - viccelődött. Játékosan rácsaptam a mellkasára, erre lopott egy csókot. - Tetszik? - érdeklődött.
-Ó, igen, a barátnődet felettébb sikerült ámulatba ejtened.
-Nos, ennek igazán örvendek - húzta az agyam tovább, aztán minden figyelmeztetés nélkül felkapott és ledobott a pokrócra. Mellé telepedett, mire melléje másztam és a fejemet a mellkasára hajtva hallgattam a szívverését.
-Szeretlek - mondtam neki, csak úgy mellékesen.
-Én is szeretlek téged, Echo. Te vagy az az édes kis visszhang a fejemben, amit képtelen vagyok valaha is elfeledni - nyomott egy puszit a hajamra. Ennél többet nem is kellett mondania.
Bármit is hozzon elénk a sors, mi megküzdünk vele, és talán majd, jó pár év múlva a mi nevünket fogják visszhangozni valahol, ahogy kiálltuk a próbákat és megtaláltuk az igaz szerelmet.                   

2017. június 13., kedd

25.Fejezet

Sziasztok. :) 
Hogy s mint vagytok, drága olvasók? 
Újra jelentkeztem, és most megsúgom, hogy ez az utolsó előtti rész, amit ide még kiteszek. Ez mellett még csak egy epilógus lesz, plusz egy utószó. 
Remélem tetszik a fejezet. Ha igen, ne felejtsétek alul megírni.
xoxo Writer Girl

*Jared*
Nem érzek semmit. Az égadta világon semmit. Zsibbadt vagyok, fáradt, üres. Talán ez az érzés, mikor meghal a lelked. Minden estre elég pocsék egy dolog. Akkor kezdődött, mikor megkaptam azt az átkozott telefonhívást. Azóta is csak őröltem magam, emésztett a fájdalom és bűntudat. Hogy nem vehettem észre, hogy anyának gondjai vannak az ivászattal? Ó, persze, hisz alig foglalkoztunk egymással a suli kezdete óta. A figyelmetlensége lett a veszte. De gondolhatott volna minderre, mikor úgy döntött, ittasan volán mögé ül. Voltaképp nem hagyott túl sok mindent hátra - de itt hagyott engem teljesen egyedül. Az egyetlen lány, akit szeretek rám se néz, mert azt hiszi, elárultam. Az apám börtönbe fogja leélni az átkozott életét. Az öcsém is jól elvan az új családjával, nem is foglalkozik semmi egyébbel. Most pedig még anyát is elvesztettem, így senkim se maradt. Temetés közben eszembe jutott, mit számítana bárkinek is, ha anya után mennék. Két üveg vodkára lenne szükségem, és az autómra, valahol egy elhagyott főúton. Utána nem fájna semmi, mert nem lenne, kinek fájjon. Aztán arra gondoltam, nem adom meg senkinek ezt az örömöt, szembenézek az élettel, aztán behúzok egyet neki. Még akkor is, ha utána feldagad a kezem, én leszek az, aki majd talpon marad. Bár minden sokkal könnyebb lett volna, ha Echo mellettem áll, támogat és felsegít a padlóról. De nem, ő még akkor se jött oda, mikor végképp összetörtem, pedig éreztem, hogy ott volt, láttam az édesapját, hallottam az édes szipogását, mégis, távol volt tőlem. Én pedig nem bírtam.
Miután lejárt a ceremónia, a boltba mentem, felöleltem egy halom piát, aztán azzal együtt mentem haza, ott pedig annyit töltöttem le a torkomon, amennyit csak bírtam. Először égetett, aztán lecsillapított, végül kábulatba ejtett. Szóval ilyen érzés lehetett anyának is. Kellemes melegség költözött a testembe, kiszorítva a hideget a csontjaimból. Egy rövid ideig jólesett, aztán keserű epét éreztem a torkomban, amiért meggyalázom ezt a mai napot. A fürdőbe siettem és hánytam. Aztán újra nekiálltam és ittam. Majd kezdtem elölről. Mikor elfogyott az ital, keresgélni kezdtem a szekrényekbe, hátha találok. És találtam, méghozzá rengeteg, de az üres üveg üres volt. Anya elrejtette őket előlem, hogy ne jöjjek rá a titkára. Ekkor kapcsolt ki végképp az agyam, a szúrás a mellkasomban erősödött, hogy enyhítsem a dühöm, szomorúságom, törni-zúzni kezdtem, szinte mindent tönkretettem, ami a kezem ügyébe akadt. Képeket vágtam a falhoz, vázákat, anya apró szobrait. Szétszaggattam az ágytakarót, kidobáltam az evőeszközöket, a drága porcelán csattant a kőpadlón, engem pedig megelégedéssel töltött el. A dolgom végeztével pedig, mikor minden darabokban borította be a padlót, lerogytam és zokogni kezdtem. Olyan átkozottul egyedül voltam.
Valamikor elaludtam a padlón fekve, észre se vettem. Életemben nem hagytam még magamnak levedleni az álcám, de most megtettem, és ahogy végre felszínre törtek az érzelmeim, egy fokkal jobban éreztem magam.
Arra az érzésre keltem, hogy valaki figyel engem. Echoval álmodtam, mert annyira vágytam rá. Frusztrált a dolog, hogy most fel kellett ébrednem, aztán néznem, hogy Echo megint kerül. Azt se tudtam, egyáltalán tényleg van-e itt valaki, vagy csak képzelődöm a tegnap elfogyasztott istenes mennyiségtől. De nem tévedtem, mert mikor oldalra fordítottam a fejem, a tekintetem a földkerekség leggyönyörűbb és legőszintébb kék szempárjával találtam szembe magam.
Echo ártatlanul nézett fel rám, miközben egy szemeteszacskóba szedegette fel az összetört pohárszilánkokat. Haját hátrafogta, látszott rajta, hogy nem aludt rendesen, ráadásul még mindig ki volt sírva a szeme, de legalább itt volt és még nem ment el.
-Szia - mosolyodott el rám nézve. A mosolya kissé szomorkásnak tűnt, most mégis dobogni kezdett tőle a szívem.
-Szia. Mit csinálsz itt? - kérdeztem felülve. Belenyilallt a fejembe, mire káromkodtam egy nagyot és cifrát. Egy gyógyszert nyújtottak hozzám, és egy pohár vizet.
-Ezt idd meg, segíteni fog.
Hálásan nyeltem le a keserű pirulás, a hűs viz csiklandozta a hányástól és vodkától keserű torkom.
-Még mindig nem válaszoltál - néztem aztán Echora. - Mit csinálsz itt.
-Én...tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom. Hisz tegnap... - dadogott zavartan. - De úgy éreztem, muszáj ezt. Megkaptam a leveled, aztán beszéltem Annával is. Tudom, hog Piper tett mindent, te pedig ártatlan vagy. Azóta is esz a bűntudat, hogy annyira gonosz voltam veled, holott semmit se tettél - mesélte egy szuszra. - Sajnálom, ezt most nem kellene - Sütötte aztán le a fejét.       -Szóval most már hiszel nekem? - kérdeztem tőle.
-Igen, és annyira sajnálom - sírta el magát. - Tudom, megbízhattam volna benned, mert te annyira jó voltál hozzám az alatt a rövid idő alatt. Sajnálom.
-Nem is csináltál semmit, amiért bocsánatot kellene kérned - ráztam meg a fejem. Istenem, annyira szükségem volt rá! - Megérdemeltem. Legalább érezhettem, milyen bolt neked, mikor annyit bántottalak. Szeretlek - csúszott ki a számon. Echo szája szétnyílt, elkerekedett szemekkel, döbbenten nézett, mikor hirtelen felragyogott az arca, s rám vetette magát.
-Szeretsz? Én is szeretlek téged. Nagyon-nagyon - mosolygott rám, aztán hirtelen elkomorodott. - Jared, annyira bánt, ami veled történt. Biztosan nem így akarta ezt - suttogta. Nyilván anyáról beszélt. A szavai úgy hatottak, mint az éles kés a hátamban, de ha átölelt, kissé enyhült a szúrás. Igazi gyógyszer volt a bánatra.
-Ó, most nem kellene ezt csinálni - lépett el hirtelen. - Szerintem szeretnél egyedül maradni egy kicsit. Megyek is. Csak erről akartam szólni.
-Ne - tiltakoztam azonnal. - Azt akarom, hogy maradj.
-Most a legkevésbé sem vágyhatsz a rinyálásomra - ellenkezett.
-De, pont az kell nekem. Nekem a csajom kell - rántottam közel. - Sz kell, hogy eltereld a figyelmem.

-Szóval a csajod? - mosolygott pimaszul.
-Igen, az én csajom. A csajom, akit szeretek - motyogtam a bőrébe, aztán magamhoz húzva megcsókoltam. Azonnal viszonozta, nekem pedig enyhült a fagy a mellkasomban. - Csak ígérd meg, hogy velem maradsz - kérleltem.
-Veled maradok, Jared. Ketten megküzdünk ezzel is.
-Ketten? - nyomtam puszit a szájára.
-Igen, ketten. Mert mi összetartozunk. Mindig is összetartoztunk.

*Echo* 
Amint túlléptünk a gyászon, Jared és én újult erővel láttunk neki a bosszúállásnak. Először is az őrült majdnem-exbarátnőt leckéztettük meg. Jared ötletéből kiindulva feljelentettük, a szórólapokat látva pedig azonnal intézkedtek is. Így mikor kiderült, mit tett a kattant liba, Piper szülei szégyenükben kártérítést fizettek, aztán kivették a lányukat az iskolából, és magántanulóként folytatta a tanulást. Legnagyobb döbbenetünkre Piper segédje Ben volt, a srác, akivel év elején párszor találkoztam. Neki kevesebb szerepe volt, ezért megúszta annyival, hogy Jared beverte a képét. Ahogy a bűnösök megbűnhődtek, a pletykák is kezdtek lenyugodni. Az igazság nyilván nem volt annyira szaftos, mint a kitalált dolgok. Elvégre a féltékenység koránt sincs annyira érdekes, mint a megcsalás.
Jareddel ezután teljes gőzzel az érettségire kezdtünk el gyúrni, hogy majd minél messzebbre tűnjünk innen. Egy valami azonban már teljesen tiszta volt számunkra. Bárhová is menjünk, mi ketten együtt maradunk.                       

2017. június 6., kedd

Nyári Book Tag

Sziasztok. :) 
Újabb bejegyzést hoztam, ezúttal egy book tag-et, amire Brukú hívott ki. Utólag is köszönöm neki. :) 
UI. Egy másik blogomra már kitettem ezt, de mivel itt hívtak ki, úgy fer, ha ide is átmásolom.


1.Milyen könyvet olvastál, amely nyáron játszódik? 

Hm...hát alaposan meg kell gondolkodnom ezen, ugyanis az eddig kiolvasott könyveim száma rengeteg. Most hirtelen Jenny Han Nyár trilógiája ugrott be, szuper olvasmány volt.


2.Melyik könyvbéli helyszínre mennél el szívesen nyaralni? 
Erre a kérdésre egyértelműen Julie Kagawa Tündérföldje lenne válasz, szívesen gyönyörködnék a nyár színeiben, aztán a tél hideg, ámde csillogó szépségében. 


3.Mit olvasnál szívesen kötelező olvasmányként ezen a nyáron?
Leiner Laura Bexi sorozatát. Imádtam minden sorát, valószínűleg még sokszor újraolvasom. 


4.Melyik könyvbéli karakterrel/karakterekkel töltenél el szívesen egy estét a  nyári tábortűznél? 
Három személyt is megtudnék itt jegyezni. De inkább legyen négy. Először Damonnal a Luxenből, mert szívesen hallgatnám a (kissé perverz) történeteit, miközben azokat az elképesztően zöld szemeit nézném. Aztéán ott van Nagy Márk is a Bexiből, aki esetleg olvasta a könyvet, az tudja, miért esne rá a választásom. Mr. Felsőtest with six pack. :) De ott van Még Ash a Vastündérek sorozatból, valamint Kaidan, ők mindketten ridegek kívülről, de belül édesek, védelmezőek és végtelenül romantikusak.


5. Ajánlj egy könyvet erre a nyárra! 
Nemrég olvastam el Kemese Fanni A napszemű Pippa Kenn könyvét, imádtam, szóval bátran ajánlom bárkinek, aki szereti a fantasy regényeket. 


6.Mi az első dolog, ami eszedbe jut a nyár és a könyv szóról? 
Egy hatalmas nyaraló jut eszembe róla, egy csendes szigeten, a házban pedig egy óriási könyvtárral és megannyi tiniregénnyel. 

7.Melyik könyvet/könyveket tervezed elolvasni ezen a nyáron? 
Még nem terveztem be semmit, egyelőre Leiner Laura Remek! regénye áll előttem, de a többi majd megválik. 


8.A forrást megjelölésével hivj meg három embert ennek a tag-nek a kitöltésére! 
A tag-et az Első bekezdés oldalon találtam, köszönet Brukúnak. Én nem hívok ki senkit sem, ha valakinek úgy tartja kedve, az töltse ki bátran. :) :) 

2017. június 4., vasárnap

24.Fejezet

Drágaságok! Újra jelentkezem!
 Mit is mondhatnék, most, hogy lassan vége a történetnek, egyre inkább fáj a lelkem, ha írnom kell. A mostani rész nem valami hosszú, ezért előre is elnézést. Egyszerűen ezt egy szomorú résznek szántam és nem volt mit tovább hozzáfűznöm. Azért remélem, tetszik. ☺ 

*Echo*
A napom további részét azzal töltöttem, hogy Jared után kutattam, de sajnos sehol sem találtam őt. Nick sem sejtette, merre jár, egyszerűen eltűnt a Földről. Pedig most aztán mindennél jobban vágytam rá, hogy alaposan elbeszélgethessek vele. Mérges voltam magamra, mert...nem is tudom, egyszerűen szörnyen dühös voltam, hogy nem bíztam jobban Jaredben, de haragudtam Jaredre is, hogy nem próbálkozott többet. Ha nem kapom meg a levelét, talán még most is abban a hitben lennék, hogy átvert. Azért erre is gondolhatott volna, mielőtt lelép! Vagy legalább Nicknek megmondhatta volna, merre megy, ne kelljen keressük ész nélkül! Vagy bármi! De most itt idegeskedtünk, ötletünk sem volt, én pedig úgy éreztem, ha nem tudok minél hamarabb kapcsolatba lépni Jareddel, akkor visítani kezdek. Tehetetlenségemben azonban csak vártam és vártam, órákon keresztül, míg már úgy éreztem, értelmetlen várnom, mert úgy se történik semmi. És ezek után is csak ültem a lépcsőn, lesve az utat, keresve Jared sportautójának alakját felém közelíteni. De nem jött, én pedig már fáztam, fáradt voltam, ideges, dühös, ráadásul meguntam a várakozást. A könnyimet nyeldesve léptem vissza a házba, dőltem el a kanapén, hátha másnapra már Jared is hazaérkezik valahogy.

***

Éjnek évadján ébredtem arra, hogy a telefonom max hangerőn üvölt az asztalkán. Izgatottan kaptam a mobil után, abban bízva, hogy a keresett személy lesz a vonal túloldalán, de egy ismeretlen telefonszám villogott a kijelzőn. Először nem vettem fel, de mikor másodjára is felhívott, kénytelen-kedvetlen a fülemhez emeltem a készüléket.
-Halló? - szóltam bele.
-Echo Emersonnal beszélek? - kérdezett a vissza a hívófél, aki a hangja alapján egy már idős valaki lehetett. Na, ekkor már alaposan meglepődtem.
-Igen, én vagyok Echo. Miben segíthetek? - tudakoltam döbbenten.
-Elnézést kérünk a késői zavarásért, de ön szerepel a sürgősen értesítendők listáján Mrs. Trent végrendeletében.
Végrendelet?? Milyen végrendelet? Milyen sürgősen értesítendő fél? Hirtelen felültem az ágyon, mintha a villám csapott volna belém. Mi történt Trent anyukával?!!
-Bocsánat, ezt nem értem teljesen - dadogtam össze-vissza.
-Mrs. Trent beleírta önt a végrendeletbe, amit leadott az ügyvédnél, ebben a végrendeletben az szerepel, hogy önt mindenképp értesítenünk kell, amennyiben bármi gond is történik Mrs. Trenttel - magyarázta a férfi nyugodt hangon. Amennyiben valami történik vele? Istenem, mond hogy nem!
-És..és mi történt Mrs. Trenttel - kérdeztem, előre félve a választól.
-Sajnálattal közlöm, hogy Mrs. Trent ma tizenegy órakor elhalálozott a kórházban súlyos belső vérzéssel - jött a válasz, nekem pedig hirtelen megfagyott a vér az ereimben. Ez nem lehet igaz! Nyilván csak egy vicc, vagy inkább rémálom, én pedig mindjárt felébredek, aztán jót nevetek ezen az elképzelhetetlen hülyeségen. Trent mama nem lehet halott, ilyen nincs. Csakis a Kész Átverés történhet most velem, aztán felhívnak valami halandzsával.  De ez...nem, ez nem a valóság. Ugye? UGYE?!
-Kisasszony, ott van még? - térített vissza a hang a jelenbe.
-Én...igen. Öhm...Mrs. Trentnek van egy fia - kezdtem. Jézusom, Jared megtudta már ezt? Bele fog halni, ha elveszíti az édesanyját.
-Természetesen már a baleset után értesítettük Mr. Trentet, tizenegy után sietősen távozott a kórházból - magyarázták a helyzetet, aztán a férfi, akiről kiderült, hogy rendőr, alaposan leírta a történteket. Elmondása szerint Trent anyuka ittasan vezetett, elaludt egy pillanatra a volán mögött, így ütközött egy oszloppal. Az orvosi jelentés szerint már hónapok óta rengeteget ivott, nekünk pedig ez fel sem tűnt. Amikor bevitték a sürgősségire, még életben volt, ahol aztán, miután rákapcsolták a gépre, belső vérzése támadt, ebbe halt bele, már nem lehetett megmenteni. A beszámoló után elköszöntünk egymástól. S telefont letéve hirtelen úgy éreztem, rettenetesen fázom, muszáj volt felállnom. Csakhogy ekkor megbillent a szoba, én pedig a frissen mosott szőnyegre hánytam, eztán térdre borulva hisztérikus zokogásba törtem ki, de a mellkasomra nehezedő súly csak nem akart elmúlni. Nem kaptam levegőt, ebben a hónapban sokadjára, a fejemet nehéznek éreztem, a világ pedig mozgott körülöttem. Azt hiszem, a sírás közepette elájultam, azonban még az utolsó éber pillanatomban is csak az járt a fejemben, hogy vajon Jared most hol lehet és hogy van.

***

A temetést a hívást követő harmadik napra tervezték, a költségeket a család rokonsága állta, plusz apa is belepótolt, aki csak erre a napra hazajött. Kevesen voltak, csak a közeli rokonság meg néhány barát. Azt mesélték, az utóbbi időben Mrs. Trent rengeteg emberrel összetűzésbe került a nagy alkoholfogyasztásának hála. Jared is ott volt, a legelső sorban állt, fejér lehorgasztotta, nem szólt senkihez, pedig többen is odamentek hozzá. Én nem mertem közelebb merészkedni, most nem volt egyikünknek sem szükség a hisztire és a feszültségre. A könnyeim folytak, miközben a pap a kiásott sír fölött prédikált. Ahogy körbenéztem, egyetlen szem sem maradt száraz. Azért a rengeteg hibája ellenére Mrs. Trent jó ember volt, képes volt úgy szeretni és megbecsülni, ahogy senki más.                
megállás nélkül szipogtam, közben a lelkész beszédét hallgattam. Porból vagyunk, porrá leszünk. Milyen szép idézet, kár, hogy most és itt kell ezt hallanom, legalább egy kicsit várhattam volna ezzel. Apa átkarolta a vállam, ő is a szemét törölgette. Hozzábújtam, úgy éreztem, megszakad a szívem. A prédikáció véget ért, a koporsót lassan engedték a gödörbe. Minden centiméterrel egyre jobban fájt a mellkasom. Jaredhez akartam rohanni, átölelni őt és biztatni, hogy semmi baj nincs, de nem volt elég erőm.
Még akkor is így álltam, mikor már mindenki szétszéledt, a munkások pedig elkezdték betömni a gödört. Leroskadtam a sír mellé, átöleltem a keresztet, aztán hagytam a fájdalmat a felszínre törni. Sikítottam. Az öklömmel a földet püföltem, megállás nélkül káromkodtam,szidtam a sorsot, amiért elvette tőlem a második édesanyám. Apának még ma vissza kell mennie, különben menesztik. Anna újabban több időt tölt a barátjával, mint mindenki mással. Jareddel elszúrtam. Teljesen egyedül maradtam, egyszál magam a nagyvilágban.         
 - Penguin