2017. május 13., szombat

22.Fejezet

Sziasztok, édeskéim! 
Jared és Echo újra itt van, csak nektek megérkeztek, ezúttal egy szomorú résszel, de hát a legszebb mese sem lehet örökké boldog. 
Ha tetszik a fejezet, alul jelezzétek nekem! 
xoxo Writer Girl ❤❤☺

*Echo* 
Kialvatlanul ébredtem, bedagadt szemekkel, miután Anna elment, még hosszú ideig sírtam, elvesztettem az átmenetet az álok országa és az ébrenlét között. Azóta se tudtam feldolgozni, hogy Jarednek adtam mindenem, ő kapta meg először azt amit előtte soha senki más, szépen ki is használta, ráadásul mindenkivel meg is osztotta. Én a lelkem mélyén őrizgettem ezen pillanatokat, ő pedig minden intim és személyes részletet képes volt szertekürtölni. Ebbe képtelen voltam belenyugodni.  És ha ez nem lenne elegendő, megcsalt. Elnézést, nem csalt  meg, Pipert csalta velem, akit láthatóan semmi se érdekelt azon kívül, hogy valahogy árthasson nekem. Ennyit jelentett ez nekik, se többet, se kevesebbet - egy jó kis módot egy újabb tréfára. De én akkor is bevettem az egész történetet, és most megszakadt a szívem.
Ma nem mentem suliba, és úgy terveztem, hogy az elkövetkező hetekben nem még a suli közelébe se, ne kelljen szembe néznem azzal a sok tekintettel. Talán az lenne  a legideálisabb, ha magántanulóként folytatnám a hónapokban, és érettségi után rábeszélhetném apát, hadd menjek vissza Angliába, különben felemésztem saját  magam. Igen, ez bölcs lépés lenne, és csak a vizsgákat kellene a tanárokkal írnom. Bár tudom, mit mondana erre most Anna, ne hagyjam magam ennyivel legyőzni. Minden estre, nem lennék képes Pipert elviselni naponta, vagy akár Jaredet, ha már itt tartunk. Nem akarok tudni róla, nem akarom látni, hog boldogan éli az életét, miközben én szétesek. Az élet egy kegyetlen játék, szabályok nélkül.
Nem találtam a helyem egész nap, magányosnak éreztem a lelkem, de szerencsére a könnyeim elapadtak, esetleg teljesen kiszáradt a szemem. Végeredményben  így is, úgy is ramatyul festettem, de legalább nem voltak kis disznó szemeim és duzzadt arcom. Ennek ellenére nem bírtam ülni az ágyon, mintha a falak összezsugorodtak volna körülöttem. Szabadságra volt szükségem, térre és jó adag friss levegőre, hogy ne érezzem azt, fulladozom.
Sebtében kapkodtam magamra a kabátom, a csizmát és a sálat, aztán rohantam is ki, bár csípett a szél és hűvösség költözött a levegőbe. A lábaim vittek, szinte nem is tudtam, merre haladok, akkor vált ismerőssé a hely, mikor már megérkeztem. Ez itt a mi helyünk volt - a Jaredé és az enyém. A tó a város végén csendes kis zúg volt, amolyan magánszentély. Bár igaz, a varázs azóta tova szállt, mostanra az üresség maradt.
Magam elé meredve görnyedtem az apró sziklán, a hideg a csontomig kúszott, de nem éreztem - nem éreztem semmit. Amikor legutóbb ide merészkedtem, életem legboldogabb időszakát éltem, és most újra ide tértem, ezúttal azonban szenvedéssel teli szívvel. Bárcsak érteném, mit akar ezzel üzenni a sors, talán azt, hogy bár úgy gondolom, minden sötét, azért megvan a lehetőségem, hogy lépjek át mindezen. Nem most, és meglehet, hogy nem is a közeljövőben, de azért van újabb esélyem az életre. Elvégre túlélő vagyok, túléltem megannyi év megpróbáltatását, és most is túlélem, még ha fáj is. Mégsem tudtam elfelejteni annak az elmúlt nyárnak a gyönyörű emlékét.

-Ne - sikoltoztam nevetve, Jared elől szaladtam, akinek feltett szándéka volt, hogközelebbről megmutassa, milyen a víz hőmérséklete. Először hozott le a tóhoz, amit nemrég fedezett fel, közvetlenül egy sziklacsoport zárta közre, ezért elég nehéz lehetett megközelíteni, de én oda voltam érte.
-Mi a gond, nem tetszik a hely? - játszotta a sértődöttet. Nevetségesen festett, a szám felfelé kunkorodott azt látva.
-Te is tudod, hogy nagyon tetszik, csak veled van gondom - öltöttem rá a nyelvem. 
-Ó, igen? - settenkedett közelebb, akár az éhes vad. A következő pillanatban a vízben landoltam, köpködve rúgtam feljebb a testem.
-Ez hihetetlen - méltatlankodtam. - Na, most segíts is ki innen.
Gyanútlanul fogta meg a kezem, ám én se voltam rest, berántottam őt abban a minutumban. Pont mellém érkezett, döbbent arcot vágott, de kacagott.
Az öböl zengett a jókedvünktől.

Kiestem a transzból, elszakítottam magam az emléktől, nem akartam emlékezni. Őszintén szólva emlékezni a szebb időkre jobban fájt, mint elfogadni a realitást. Mazochista lennék? Valószínűleg. Olyan valóságot álmodok magamnak, ami nem is létezik, mert azt akarom, hogy minden igaz legyen, amit eddig átéltem. Álmokban akarok élni, ahol semmi sem fáj, és a szőke herceg eljön értem fehér lován. De ugyanakkor tudom, hogy ez a herceg semmikép sem Jared lesz, tőle hiába is várok érzelmeket, holott egész jól eljátszotta a szerelmet. Olyannyira jól, hogy közben bele is szerettem. Nehezemre esik feldolgozni az igazságot, idővel azonban túl leszek rajta, akkor talán megtalálom a nekem szánt boldogságot is, és talán álmaim lovagját is, azon a bizonyos fehér paripáján. Addig is várok, hallgatok, tűrök, elviselek mindent, a mosdóban kisírom a szemeimet, de sose mutatom ki, hogy darabokra törtek engem. Összerakom a darabokat, elvégre Echo Emerson lennék, arról vagyok híres, mi mindent birok elfogadni.

Órákon át ültem ott, a bőröm egészen elkékült, mire felálltam, hogy hazainduljak. Anna biztosan keresett már, talán aggódott is értem, de majd megnyugtatom, biztosan megérti, hogy szükségem volt erre. A szél az arcomba süvöltött, a hajamat tépte, közben a könnyeim újult erővel törtek elő, lefolytak az arcomon, úgy festhettem, mint egy mosómedve az elkenődött szemfestékemmel. Le lehetett olvasni rólam a bánatot, a fájdalmat, mindent, ami bennem őrlődött, de nem érdekelt, mert csak ki akartam engedni mindent, hogy sikerüljön megtalálnom a lelki békém. Azt reméltem, talán feltűnik egy ismerős alak, aki segít hazamenni, de nem is sejtettem, hogy pont az az alak fog előkerülni, akit egyáltalán látni sem akartam.
A kabátomat összehúztam magam körül, hátha sikerül kint tartanom a hideget, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy autó lassít le mellettem, belőle pedig az a görény Jared ugrott ki, és úgy szaladt hozzám, mintha nem tudná, hogy tökéletesen tönkretett.
-Édes Istenem, Echo, órák óta kereslek - dörrent rám. Képes volt ő játszani a dühöst! Mindazok után, amit szemrebbenés nélkül megtett velem!
-Nem kellett volna keresned - léptem el mellette. Jared ismét utánam kapott, és megragadta a karom.
-Anna hívott, és jól leordította a fejem, amiért kijátszottalak. Aztán azt mondta, nem akarod kinyitni az ajtót, ezért odaadtam a pótkulcsot, amit a cserép alatt tartasz, és láttuk, hogy eltűntél. Anna attól félt, valami kárt teszel magadban.
-De nem tettem. Most pedig, légy oly szíves, engedj el, hadd mehessek haza.
-Hazaviszlek - makacskodott. Erre végképp felkaptam a vizet, és jó erősen pofon vágtam, ahogy csak bírtam. A döbbent arcát látva legszívesebben ordítani tudtam volna.
-Nézd, édes, nyertél, oké?! - mondtam neki élesen. - Gratulálok is hozzá. Jól átvertél, sőt, még azt is sikerült elvenned, amit egy rendes, szerető férfinak tartogattam. Mindenki tudja, mi mindent kaptál tőlem. A kép még tökéletes is. Sőt, ha azt hinnéd, nem tudok mindent, Piper felvilágosított a részletekről is. Most menj, élj boldogan a barátnőddel, hancúrozzatok kedvetekre, nevessetek a kis naiv Echon, aki beleszeretett a nagy, bántalmazó Jared Trentbe, engem pedig hagyjatok végre békén - fejeztem be ordítva. Az emberek megbámultak, de nem is törődtem velük.
-Echo, az nem én voltam - suttogta nekem sápadtan.
-Ó, ugyan. Elég lesz. Igazad volt, újra sikerült megríkatnod - emlékeztem a kijelentésére, amit még a hazaérkezésemkor tett, azon a bizonyos bulin.
-Echo...-kapott utánam.
-Ne - ráztam a fejem, aztán elszaladtam. Csak akkor álltam meg, mikor már messze jártam, ott aztán kiadtam magamból mindent, amit bírtam. Gyűlöltem Jared Trentet!                          

4 megjegyzés:

  1. :"( Na jó, most már végképp itt az ideje, hogy kibékítsd öket!! Egy boldogabb részt is hozzál, légyszíves!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem majd, de egyelőre még marad a szomorkásabb hangulat pár rész elejéig.

      Törlés
  2. Egyszerűen odavoltam minden sorért, és vicc nélkül majdnem sírtam, mikor Echo szenvedett. Siess a következővel, és ahogy az előző kommentelő mondta, hozd inkább össze őket újra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ahogy már fentebb mondtam, jönnek a boldog részek is, de csakis a szomorúak után.

      Törlés

 - Penguin