2017. május 23., kedd

23.Fejezet

Sziasztoook! :) 
Na, hát újra jelentkezem. Szomorú bevallanom, de ahogy minduntalan emlegetem, a történet mindjárt beér a célba. Hogy pontos és őszinte legyek, mindössze 3 részt tervezek még, ebből egy pedig epilógus lesz. Szóval igen, Jared és Echo lassan elköszön. Na de nem ugrassuk ki előre a nyulat a bokorból, addig is élvezzétek a még meglévő részeket, és látogassátok a többi blogom is, mert ott is újdonságok várhatnak rátok. 
xoxo Writer Girl 

*Echo* 
Azt mondják, egyszer mindenről kiderül az igazság, csak várni kell rá, türelmesnek kell lenni, s kivárni a pillanatot, hogy visszaadd azoknak, kik ellened tetted, mindazt a sok rosszat, amit rád mértek. Akaraton kívül is vártam, bár nem is tudtam én, hogy mire, igazából bennem sem volt a várakozás. Nevezzük inkább mindezt sokknak, depressziónak vagy bárminek. de mielőtt az emberek félreértenék a célzást, nagyon is örültem az igazságnak, jobban, mint eddig bárminek. Csak ne a fájdalom közepette derült volna ki minden. Szóval, akkor a lényeget.
Ki hitte volna, a mai nap sem mentem suliba, s a szokásommá vált dologgal töltöttem az időt - a depresszióval. Akárcsak egy őrült. Bár ki tudhatja, még talán az is lehetek. Vánszorogtak csak a percek, a telefonom kijelzőjét bámultam, miközben azt vártam, hátha kapok egy üzenetet, egy telefonhívást, bármit egy fontosabb személytől, de csak újabb és újabb obszcén mondanivalójú üzenetek érkeztek olyanoktól, akikkel valószínűleg egyszer se beszéltem. Egyáltalán honnan kapták meg a telefonszámom?? Az igazat megvallva azonban eléggé szürreális volt a várakozásom, hiszen tegnap én hagytam ott Jaredet, és nem is várhattam el, hogy majd térden állva vall szerelmet nekem, a hátában rózsákkal és zenekarral. Átvert téged, Echo. Átvert, kihasznált, aztán megmocskolta az összes emléked. Mit akarsz még? 
Magammal veszekedni vagány dolog, egyértelműen felhívja rá a figyelmem, hogy nem vagyok már teljesen fix. Tett már őrültté bárkit is a szerelem? Ha nem, jelentkezem eme dicséretes posztra.
Azonban valahol mégiscsak van nekem is egy jótét keresztanyám, és így nem maradhatott titokban az sem, amiről soha senki nem gondolta volna, hogy valaha a felszínre jut.

***

A Szerelmünk lapjai nem ígérkezett túl jó filmnek egy amúgy is sírós délutánhoz, de attól még végignéztem. És persze sírtam. Aztán, hogy betartsam az utóbbi napokban kialakult rendem, a könnyeimmel karöltve álomba zuhantam, hátha többé fel sem kelek. Egyedül amiatt töltöttem itthon a mai napom, mert apa küldeményére vártam. Amióta rábeszéltek, hogy mégis hagyjam ott a munkát, apa minden hónapban csekket küldött nekem, hogy legyen elegendő pénzem ételre, meg amire még kell, mondjuk jelen esetben két csomag százas zsepire, mert a másik csomag elfogyott. Pontban hatkor a postás bedobta a borítékot minden harmadik hétben, én pedig másnap mentem kiváltani a pénzt, és elég jól megvoltam, ami azt illeti. Ma azonban egészen másképp alakult a nap. Persze ott volt a kis fehér-kék küldeményem is, csakhogy mellette egy másik, látszólag kapkodva összegyűrt kis boríték is hevert mellette.
Nem is törődve apa csomagjával, mohón kaptam a másik üzenet után, kibontottam, és két férfias, kusza betűkkel teleírt füzetlapot húztam elő belőle. Először meglepett az egész, de a pillanatnyi döbbenet után azonnal felismertem a kézírást. Jared. Valami újabb trágár levélre számítottam, amit amúgy kaptam is eddig, de nem egy levélre Jaredtől. Hisz még azt se tudtam, mi más mondanivalója akadhat. Szemem gyorsan futotta át az egymásba folyó sorokat.

Echo! 
Valószínűleg utálsz engem, de mielőtt végképp leírsz magadban, azt akarom, tudd az igazságot. Nem vagyok szörnyeteg. Tettem rossz dolgokat, de soha nem tettem volna ezt veled, amit feltételezel. Nem vagyok a szavak embere, elég röhejes így is, hogy levelet írok,  mégis el akarom mondani neked, amit én tudok. Meg se kérdeztél, mi történt valójában, csak elhittél valamit. Persze nem is hibáztatlak, hisz nem egyszer fájdalmat okoztam, de hidd el, meg is lakoltam emiatt. Talán senki nem volt még olyan fontos nekem, mint te. Te megértesz és kisegítesz a bajból. Kihúzol a gödörből. Érted megváltozok. De még ez is megéri. Nem tudom, ki tehette ezt veled, de esküszöm, nem én voltam. Gondolj rám. Az igazi valómra. Emlékezz a legutolsó éjszakánkra. És ha végiggondoltad mindezeket, felidéztél minden pillanatot, akkor mond azt, hogy kinézed ezt belőlem. Lehet, hogy el se olvasod mindezt, de azért leírtam. Ígérem neked, addig nem nyugszom, míg ki nem derítem, ki is miért bántott meg téged ennyire. Addig is remélem, rájössz, hogy több voltál nekem egy kósza numeránál. 
Jared. 

Őszintén nem tudtam erre mit mondani. Hinni akartam neki, de iszonyatosan féltem, mi történhet, ha ismét megtörténik valami ilyen. Most már tényleg tudni akartam a valóságot. Az a levél annyira valóságosnak tűnt. Őszintének hatott. A fejemben kavarogtak a gondolatok, és hirtelen csak anyát akartam, hogy nyugtasson meg, felébredek ebből az álomból. Anya híján azonban Annára támaszkodhattam, így hagytam neki egy üzenetet, hogy suli után beszélnünk kell. Visszaírta, hogy ő is beszélni akar, és fontos lenne. Ezek után már csak vártam, közben azon törtem a fejem, mi történhet, ha Jared igazat mondott, én pedig eldobtam őt magamtól.

***

Három után hallottam az autó motorjának a hangját, felugrottam az ágyból, és az előtt nyitottam ajtót, hogy Anna és Nick, aki vele jött egyáltalán kiszálltak volna a járműből.
-Szia - ölelt meg Anna, mikor mellém  ért. - Valami nagyon érdekeset kell mondanom neked.
-Én is mondani akarok valamit - bólintottam, aztán beljebb invitáltam őket. Nick kényelmesen elterült a kanapén, Anna azonban állva maradt, és keresgélni kezdett a táskájában. Mielőtt azonban bármit is mondhatott volna, az orra alá nyomtam a levelet.
-Ezt nézd meg. Jaredtől kaptam. Meg akartam kérdezni, mit szólsz róla.
-Ó, igen. A mondanivalóm nagyon is talál ide - felelte, aztán előkapott egy szórólapot, mire hányingerem lett.
-Ez miért van nálad? - meredtem rá.
-Nyugi, semmi rossz szándékom nincs. Tegnap Jared járt nálunk, segítséget kért. Épp ezért szereztem egy ilyent, és képzeld, sok dolgot kiderítettünk. Talán te is tudod, hogy ha egy cégnél akarsz nyomtatni bármit, legtöbb esetben valahol a lapon feltűnik a vég lógója vagy neve is, hogy meg lehessen akadályozni a lopást. Akárki is készítette ezeket a lapokat, ő is tudta ezt. Ezt nézd - mutatott egy apró, elmosódott írásszerűséget a lap jobb oldalán. - Valószínűleg el akarták tüntetni onnan. Mint kiderült, Nick nagyon ért a gépekhez - bökött a kanapén kényelmesen ülő barátjára. -  És kis munkával sikerült láthatóvá tenni az írást, mert a készítője valami ócska programot használt. El se hiszed, mi állt a lapon - mutatott egy cégnévre.
- J&L KFT? - olvastam fel hangosan.
-Igen. Utánanéztem, és ez Jonathan Luise cége. Aki nem más, mint Piper édesapja. Ebből mi következik?
-Hogy Piper készítette a szórólapokat. Ő rendezte meg az egészet, aztán Jaredre akarta kenni - rogytam le a kanapéra.
-Valószínűleg abban bízott, ha szakítotok, Jared visszatér hozzá - magyarázott tovább Anna, de én már nem figyeltem. A szememet újra könnyek öntötték el, az arcom a kezembe temettem, és magamban keserűen felnevettem. Ez egyszerűen nem lehet igaz! Most már mindent tudtam, a helyzet mégsem volt rózsás. Mi van ha Jarednek elege lett belőlem, és végezni akar ezzel az egésszel. Megérthetném, mert látszólag feltűnt neki is, hogy még bízni se tudok benne. Egyetlen dolog zakatolt csak bennem, kizárva a két vendégem. Azonnal beszélnem kell Jareddel, különben belepusztulok.  

2017. május 13., szombat

22.Fejezet

Sziasztok, édeskéim! 
Jared és Echo újra itt van, csak nektek megérkeztek, ezúttal egy szomorú résszel, de hát a legszebb mese sem lehet örökké boldog. 
Ha tetszik a fejezet, alul jelezzétek nekem! 
xoxo Writer Girl ❤❤☺

*Echo* 
Kialvatlanul ébredtem, bedagadt szemekkel, miután Anna elment, még hosszú ideig sírtam, elvesztettem az átmenetet az álok országa és az ébrenlét között. Azóta se tudtam feldolgozni, hogy Jarednek adtam mindenem, ő kapta meg először azt amit előtte soha senki más, szépen ki is használta, ráadásul mindenkivel meg is osztotta. Én a lelkem mélyén őrizgettem ezen pillanatokat, ő pedig minden intim és személyes részletet képes volt szertekürtölni. Ebbe képtelen voltam belenyugodni.  És ha ez nem lenne elegendő, megcsalt. Elnézést, nem csalt  meg, Pipert csalta velem, akit láthatóan semmi se érdekelt azon kívül, hogy valahogy árthasson nekem. Ennyit jelentett ez nekik, se többet, se kevesebbet - egy jó kis módot egy újabb tréfára. De én akkor is bevettem az egész történetet, és most megszakadt a szívem.
Ma nem mentem suliba, és úgy terveztem, hogy az elkövetkező hetekben nem még a suli közelébe se, ne kelljen szembe néznem azzal a sok tekintettel. Talán az lenne  a legideálisabb, ha magántanulóként folytatnám a hónapokban, és érettségi után rábeszélhetném apát, hadd menjek vissza Angliába, különben felemésztem saját  magam. Igen, ez bölcs lépés lenne, és csak a vizsgákat kellene a tanárokkal írnom. Bár tudom, mit mondana erre most Anna, ne hagyjam magam ennyivel legyőzni. Minden estre, nem lennék képes Pipert elviselni naponta, vagy akár Jaredet, ha már itt tartunk. Nem akarok tudni róla, nem akarom látni, hog boldogan éli az életét, miközben én szétesek. Az élet egy kegyetlen játék, szabályok nélkül.
Nem találtam a helyem egész nap, magányosnak éreztem a lelkem, de szerencsére a könnyeim elapadtak, esetleg teljesen kiszáradt a szemem. Végeredményben  így is, úgy is ramatyul festettem, de legalább nem voltak kis disznó szemeim és duzzadt arcom. Ennek ellenére nem bírtam ülni az ágyon, mintha a falak összezsugorodtak volna körülöttem. Szabadságra volt szükségem, térre és jó adag friss levegőre, hogy ne érezzem azt, fulladozom.
Sebtében kapkodtam magamra a kabátom, a csizmát és a sálat, aztán rohantam is ki, bár csípett a szél és hűvösség költözött a levegőbe. A lábaim vittek, szinte nem is tudtam, merre haladok, akkor vált ismerőssé a hely, mikor már megérkeztem. Ez itt a mi helyünk volt - a Jaredé és az enyém. A tó a város végén csendes kis zúg volt, amolyan magánszentély. Bár igaz, a varázs azóta tova szállt, mostanra az üresség maradt.
Magam elé meredve görnyedtem az apró sziklán, a hideg a csontomig kúszott, de nem éreztem - nem éreztem semmit. Amikor legutóbb ide merészkedtem, életem legboldogabb időszakát éltem, és most újra ide tértem, ezúttal azonban szenvedéssel teli szívvel. Bárcsak érteném, mit akar ezzel üzenni a sors, talán azt, hogy bár úgy gondolom, minden sötét, azért megvan a lehetőségem, hogy lépjek át mindezen. Nem most, és meglehet, hogy nem is a közeljövőben, de azért van újabb esélyem az életre. Elvégre túlélő vagyok, túléltem megannyi év megpróbáltatását, és most is túlélem, még ha fáj is. Mégsem tudtam elfelejteni annak az elmúlt nyárnak a gyönyörű emlékét.

-Ne - sikoltoztam nevetve, Jared elől szaladtam, akinek feltett szándéka volt, hogközelebbről megmutassa, milyen a víz hőmérséklete. Először hozott le a tóhoz, amit nemrég fedezett fel, közvetlenül egy sziklacsoport zárta közre, ezért elég nehéz lehetett megközelíteni, de én oda voltam érte.
-Mi a gond, nem tetszik a hely? - játszotta a sértődöttet. Nevetségesen festett, a szám felfelé kunkorodott azt látva.
-Te is tudod, hogy nagyon tetszik, csak veled van gondom - öltöttem rá a nyelvem. 
-Ó, igen? - settenkedett közelebb, akár az éhes vad. A következő pillanatban a vízben landoltam, köpködve rúgtam feljebb a testem.
-Ez hihetetlen - méltatlankodtam. - Na, most segíts is ki innen.
Gyanútlanul fogta meg a kezem, ám én se voltam rest, berántottam őt abban a minutumban. Pont mellém érkezett, döbbent arcot vágott, de kacagott.
Az öböl zengett a jókedvünktől.

Kiestem a transzból, elszakítottam magam az emléktől, nem akartam emlékezni. Őszintén szólva emlékezni a szebb időkre jobban fájt, mint elfogadni a realitást. Mazochista lennék? Valószínűleg. Olyan valóságot álmodok magamnak, ami nem is létezik, mert azt akarom, hogy minden igaz legyen, amit eddig átéltem. Álmokban akarok élni, ahol semmi sem fáj, és a szőke herceg eljön értem fehér lován. De ugyanakkor tudom, hogy ez a herceg semmikép sem Jared lesz, tőle hiába is várok érzelmeket, holott egész jól eljátszotta a szerelmet. Olyannyira jól, hogy közben bele is szerettem. Nehezemre esik feldolgozni az igazságot, idővel azonban túl leszek rajta, akkor talán megtalálom a nekem szánt boldogságot is, és talán álmaim lovagját is, azon a bizonyos fehér paripáján. Addig is várok, hallgatok, tűrök, elviselek mindent, a mosdóban kisírom a szemeimet, de sose mutatom ki, hogy darabokra törtek engem. Összerakom a darabokat, elvégre Echo Emerson lennék, arról vagyok híres, mi mindent birok elfogadni.

Órákon át ültem ott, a bőröm egészen elkékült, mire felálltam, hogy hazainduljak. Anna biztosan keresett már, talán aggódott is értem, de majd megnyugtatom, biztosan megérti, hogy szükségem volt erre. A szél az arcomba süvöltött, a hajamat tépte, közben a könnyeim újult erővel törtek elő, lefolytak az arcomon, úgy festhettem, mint egy mosómedve az elkenődött szemfestékemmel. Le lehetett olvasni rólam a bánatot, a fájdalmat, mindent, ami bennem őrlődött, de nem érdekelt, mert csak ki akartam engedni mindent, hogy sikerüljön megtalálnom a lelki békém. Azt reméltem, talán feltűnik egy ismerős alak, aki segít hazamenni, de nem is sejtettem, hogy pont az az alak fog előkerülni, akit egyáltalán látni sem akartam.
A kabátomat összehúztam magam körül, hátha sikerül kint tartanom a hideget, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy autó lassít le mellettem, belőle pedig az a görény Jared ugrott ki, és úgy szaladt hozzám, mintha nem tudná, hogy tökéletesen tönkretett.
-Édes Istenem, Echo, órák óta kereslek - dörrent rám. Képes volt ő játszani a dühöst! Mindazok után, amit szemrebbenés nélkül megtett velem!
-Nem kellett volna keresned - léptem el mellette. Jared ismét utánam kapott, és megragadta a karom.
-Anna hívott, és jól leordította a fejem, amiért kijátszottalak. Aztán azt mondta, nem akarod kinyitni az ajtót, ezért odaadtam a pótkulcsot, amit a cserép alatt tartasz, és láttuk, hogy eltűntél. Anna attól félt, valami kárt teszel magadban.
-De nem tettem. Most pedig, légy oly szíves, engedj el, hadd mehessek haza.
-Hazaviszlek - makacskodott. Erre végképp felkaptam a vizet, és jó erősen pofon vágtam, ahogy csak bírtam. A döbbent arcát látva legszívesebben ordítani tudtam volna.
-Nézd, édes, nyertél, oké?! - mondtam neki élesen. - Gratulálok is hozzá. Jól átvertél, sőt, még azt is sikerült elvenned, amit egy rendes, szerető férfinak tartogattam. Mindenki tudja, mi mindent kaptál tőlem. A kép még tökéletes is. Sőt, ha azt hinnéd, nem tudok mindent, Piper felvilágosított a részletekről is. Most menj, élj boldogan a barátnőddel, hancúrozzatok kedvetekre, nevessetek a kis naiv Echon, aki beleszeretett a nagy, bántalmazó Jared Trentbe, engem pedig hagyjatok végre békén - fejeztem be ordítva. Az emberek megbámultak, de nem is törődtem velük.
-Echo, az nem én voltam - suttogta nekem sápadtan.
-Ó, ugyan. Elég lesz. Igazad volt, újra sikerült megríkatnod - emlékeztem a kijelentésére, amit még a hazaérkezésemkor tett, azon a bizonyos bulin.
-Echo...-kapott utánam.
-Ne - ráztam a fejem, aztán elszaladtam. Csak akkor álltam meg, mikor már messze jártam, ott aztán kiadtam magamból mindent, amit bírtam. Gyűlöltem Jared Trentet!                          
 - Penguin