2016. szeptember 23., péntek

12.Fejezet

Halihó, blogmanócskáim. -im -im -im 
 ez most visszhang akart lenni, aki nem értené, poénos mi?
Na szóval, részből sosem elég, igaz? Szóval, hogy Echo vagy éppenséggel a rosszfiús macsó Jared se érezze magát elhanyagolva, ide is írtam egy részt. Remélem, tetszeni fog. Próbáltam hosszabbat írni. mint szoktam, szóljatok, ha sikerült. 
xoxo Writer Girl


*Echo* 
A féltékenység egy nagyon rossz dolog, felemészt, feldühít, darabokra szed. Érzed, hogy meghasad a szíved, több sebből vérzel, mintha szíven szúrtak volna.
Nem a magány, a csalódás, vagy a düh az, ami tönkretesz egy embert. Sokkal inkább a mély és elviselhetetlen féltékenység. A féltékenység, ami belülről felemészt.

Álmaim voltak. És ezekben az álmokban általában Jared szerepelt, velem együtt, és egyéb elképzelhetetlen és irracionális dolgok. Nappal ezekben az álomvilágokban éltem, képzelegtem, s mire észbe kaptam volna, már olyasfajta szoros kötődést éreztem Jared iránt, amit elmagyarázni is nehéz lett volna. Függő lettem. De persze Jared Trent magasból tett rám. Ironikus!
Anna szárnyalt és szerintem most mindenhol rózsaszín felhőket látott, mióta Nick és ő egy kicsit közelebb kerültek egymáshoz. Azt észre se vette, hogy én milyen állapotba lovagolom magam. Hogy lassan kezdek megzakkanni. A féltékenység annyira beleette magát az agyamba, hogy képtelenség volt kitörölni onnan. Könyörgöm, egy olyan személyre voltam féltékeny, akit eddig mélységesen megvetettem! Mi ez, ha nem az őrültség jele?
Pipa voltam Benre, mert az egész őmiatta történt. Ha nem issza le magát és én nem akarok menekülni a nőcsábász dumája elől, sose keveredtem volna be az erdőbe. És Nathan hibája is volt, mert rám startolt, amiért Jared, ki tudja miért, de rettenetesen kiakadt, majd elrángatott onnan. Ha az egész nem történt volna meg, sosem csókolóztunk volna Jareddel. Most pedig nem lennénk itt, ahol vagyunk.
Persze a dolgokat nem lehet kitörölni csak úgy, ennek ellenére azonban őrjöngtem. Nathan elkerült engem, így nem tudtam neki behúzni egyet, Benre azonban igencsak ráförmedtem és közöltem, hogy kerüljön el. Vette az adást, egész nap távol volt tőlem. Köszöntem szépen.
Jared egész nap rajtam legeltette a szemét és szerintem képzeletben már többször is levetkőztetett. Sajna az a lotyó Piper is egész nap a nyomában loholt, csüngött rajta és mindenkit lenéző tekintettel illetett, aki akár csak rá is mert nézni az ő főnyereményére. Ez valamiért rossz érzéssel töltött el. Ahogy az is, hogy Jared bár nézett, de nem jött volna közelebb. vagy küldött volna bármi, számomra értelmezhető jelet, ami mutatná, hogy bármi is történt, neki is megmaradt azért. De nem. Maradt a megunt, mostanra már szokássá vált távolság. Komolyan elegem volt! Azt akartam, hogy Jared lépjen már. Vagy tudassa velem hogy semmit, az égvilágon semmit nem akar, s akkor leszünk majd a közömbös szomszédok, akik valaha ismertek egymást. Vagy tudassa már velem, hogy az a csók legalább neki is megmaradt valamicskét.Ha nem egyéb, legalább tudja, hogy ENGEM csókolt meg és nem egy másik fruskát.
A semmire vártam. Jared nem jelentkezett. Sőt, inkább sokkal inkább valami mással volt elfoglalva.
Az órák a szokásos dögunalmas rendben teltek el. Nem voltam e világon, figyelni is képtelen voltam és nem érzékeltem az idő múlását. Egyszerűen vártam egy jelre, vagy akármire.
Jareddel négy közös óránk volt. Ő azonban került engem, akár egy leprást és mindvégig hátul ült, Melody Brown, a suli pletykafészke mellett, aki gátlástalanul próbálta őt elcsábítani. Amilyen hazudós egy csaj volt Melody és amennyire imádta, ha ő van a középpontban, egészen biztos voltam abban, hogy holnapra már át lesz írva ez a közös tanulás dolog valami sokkal vadabbra, mint például egy közös randi, csókcsata stb. Csak az vidított, hogy Piper majd szörnyethal, mikor meghallja, hogy az állítólagos barátnője és csapattársa rástartolt a fiújára, már ha Piper és Jared között komoly a dolog.
Most pedig térjünk a lényegre. Szóval, Jared került engem. Ami pocsékul esett. Már fel voltam készülve rá, hogy kérdőre vonom suli után, mikor olyant láttam, ami végleg összetört engem.
Épp kiléptem az osztályból, a hatalmas tömeg közepette, mikor a tekintetem egyből megakadt Jared sportdzsekijén, ami csak úgy feszült a hátán. Egy női kar fonódott a nyaka köré és hátulról nézve is teljesen biztos volt, hogy mi is zajlok most ott. A lány körmei neonrózsaszínre voltak festve. Ilyen rózsaszínt csak egyetlen lán viselt. Méghozzá Piper. Aztán lassan elváltak, miközben Piper húzni kezdte Jaredet a mosdó felé.
Lemeredtem és elképedve méregettem a párocskát. Fájt, elmondhatatlanul. Hogy pont Piper miatt dobott engem, az volt a legfájdalmasabb rész az egészben. Bár gondolhattam volna. Jared gyengéi a sötét hajú, karcsú, sportos, magamutogató lányok voltak, jó nagy mellekkel. Én ezek közül max a sportos lehettem, hála a rengeteg futásnak, de se nem karcsú nem voltam, esetleg elfogadható alakú, se nem magamutogató. Voltak melleim ugyan, de Piperé mellett elbújhattam. Jarednél mindig ő volt a nyerő.
Tehát menekültem. Áttörtettem a társaim hadán és kiszaladtam az épületből. Éppenséggel nem érdekelt, ha röhejes lehettem, csak az számított, hogy kinél messzebbre jussak. Az a kép örökre az elmémre vésődött. Kitörölhetetlenül.
Tövig nyomtam a gázt, sebességbe kapcsoltam és jóval a megengedett sebesség felett száguldottam haza, ott pedig lerogytam a padlóra, végigcsúszva a fal mentén. Ismét megeredtek a könnyeim. Pedig megesküdtem, hogy sosem sírok Jared Trent miatt. Ezt nem sikerült betartanom.
Homályos látásommal kikerestem Anna nevét és pötyögtem neki egy  S.O.S üzenetet. Tudtam, hogy megérti. Mindig akkor írtam neki ezt, ha nagyon a segítségére szorultam. Alig öt perc múlva már be is rontott az ajtón.
-Megölöm.- kiáltotta erélyesen.- Kiherélem, aztán feldarabolom. Megint mit tett?
-Fáj.- nyögtem ki nagy nehezen, mielőtt ismét zokogásba törtem volna ki.
Anna leroskadt mellém a padlóra és átölelt. Úgy ültünk ott, mint ahogy anya i  tenné mindig tette, mikor valaki miatt bánkódnék. Anya nyilván tudná volna, mi a megoldás ilyen esetekre. Ő egy igazi szakértő volt ilyen téren, apa mindig azt mesélte. De anya nincs itt. Elment, mielőtt megismerhette volna, kicsoda is Jared. Nem tudta meg, mennyit is jelentett nekem ez a fiú. És most sincs itt, hogy megvigasztaljon, mikor ennyire a padlón vagyok.
Istenem, anyu, mennyire hiányzol!


*Jared* 
Az agyam spongya. A szíven fáj. Hasogatóan. Ben szavai egyenesen a mellkasomba hatoltak, megnyitva azt a kegyetlen érzést, amit régóta akarok elfojtani. Nem akarok hinni neki. Nem akarom elhinni, hogy Echo képes ilyesmire. Pedig biztosan igaz. Ben gúnyos mosolya, ahogy kiejti azt a két szót, amit hallani se akarok.
-Lefeküdtem Echoval.
Ez volt az a két szó, amely örökre bele vésődött a szívembe. Menekülni akartam a gondolat elől, hogy Echo és Ben...még gondolni se akarok rám.
Szóval azt tettem, mint mindig, mikor valami érzékenyről van szó velem kapcsolatban. Fogtam magam és letámadtam a legközelebb eső lányt. Éppenséggel Pipert, aki készségesen adakozott nekem és belement mindenbe.
Most pedig itt vagyok. Piper olyan szenvedéllyel csókol, hogy az már undorító, közben belök a női mosdóba, ami szerencsére üres, utána pedig ismét nekem esik. Neonszínű körmei a húsomba vájnak, hozzám szorítsa magát és bármennyire is szeretném azt érezni, hogy élvezem, nem megy. Mert a szögegyenesre vasalt haj helyett lágy, szőke hullámokat látok, mikor pedig belenézek a szemébe, mélykék pár néz vissza rám a barna szemek helyett. Bármennyire is akarom élvezni Piper közelségét, Echora vágyom minden porcikámmal.
Piper nem veszi észre a dermedtségem, mert ugyanolyan lendülettel ad bele mindent, mint eddig. Keze betéved a pólóm alá, s bár ezelőtt imádtam volna az érintését, most olyan, mintha egy nyálkás dolog ért volna hozzám. Kiráz tőle a hideg. A legkevésbé sem a jó értelemben.
Lassan elhúzódik tlem és elkezdi kioldani a pólója kötős mellrészét. Ha most nem szólok, utána már késő lesz és mindent meg fogok bánni. Mégse teszek semmit. A torkom összeszorult, csak álltam ott és bámultam a semmibe.
Aztán hirtelen, mint egy égi jel, megszólalt a telefonom. Ahogy kivettem  a zsebemből, hogy felvegyem, Piper feldühödt képpel kapta ki a kezemből. A telefon üzenetrögzítőre kapcsolt. A kis helységet szerre betöltötte Anna szintén elég dühös hangja.
-Jared! Te aztán egy aljas személy vagy, hallod? Még a telefont se veszed fel. Tudod, sajnálom, hogy megbíztam benned, mert egy utolsó szemétláda vagy. Megint mit ártott neked szegény lány?- Megdermedtem, még jobban, mint eddig, mármint ha ez lehetséges. Tudtam, kiről beszél.- Felnőhetnél végre, Jared. Ideje lenne. Mocskos féreg vagy, szégyellem, hogy az oldaladra álltam. Légy csak boldog a kis háremed mellett, te seggfej. De Echot hagyd békén!
Ledöbbentem meredtem a szintén lefagyott Piperre, majd kikaptam a kezéből a mobilom és kicsörtettem a folyosóra.
-Hé, hova mész?- visította utánam a csaj. Nem figyeltem rá. Minél hamarabb Echohoz kellett jutnom.

Úgy tapostam a gázpedált, mint egy őrült rab, aki a zsaruk elől menekül. Az amúgy negyedórás utat alig öt perc alatt tettem meg, de szerencsémre nem fogott meg senki. A rendőrök körében szerzet hírnevem nem lett volna szerencsémre.
Idegesen parkoltam le, majd azonnal ki is pattantam az autóból és átrohantam a szomszéd házhoz. Párszor kopogtam, míg végre kitárult az ajtó és szembetaláltam magam a teljesen kimerült és kisírt szemű Echoval. Annyira védtelennek tűnt, hogy legszívesebben azonnal magamhoz öleltem volna. Azt viszont mégse tehettem.
-Mi van, mi a francot akarsz még?- mordult rám ellenségesen. Ennyit a civilizált társalgásról.
-Beszélni.- mondtam, aztán ezzel a lendülettel be is löktem őt az előszobába.
-Nekem pedig nincs kedvem.- kötekedett tovább.
-Pedig muszáj lesz.
Otthonosan beléptem a nappaliba, levágtam magam a fotelbe és mutattam Echonak, hogy foglaljon helyet a másikban. Némán, durcásan rázta a fejét, alsó alját mérgesen lebiggyesztve.
-Ne csináld már. Én csak beszélni akarok veled.
Mikor továbbra se mozdult, felálltam és elé léptem, közel hozzá. Túlzottan közel. Éreztem az illatát, láttam a szomorúságot a szemében és a leheletünk összekeveredett. Olyan közel voltunk egymáshoz, annyira közel.
Akaratlanul pillantottam az ajkára, akit beharapott. Vonzott a gondolat, hogy rányomjam az ajkam a szájára.
Echo, mint aki olvas a gondolataimban, lassan megnyalta a száját. Eddig bírtam! Megcsókoltam őt, a feje mellé tenyereltem kétfelől és szinte beszippantottam. Lassan, óvatosan viszonozta a csókot. Tökéletes pillanat volt....míg el nem lökött.
-Velem nem fogod ezt játszani, Jared! Nem is tudnám megszámolni, hány lánnyal volt már dolgod. Én nem leszek újabb játékszer.
-Mi? Te nem vagy játékszer.- zavarodtam össze.
-Ó, persze.- gúnyolódott, mintha vicces lenne a helyzet. Hát a fenébe is, nem volt az!- Láttalak, Jared. Piperrel. Nehéz volt nem észrevenni. Remélem jól szórakoztatok és még véletlenül sem nyitott rátok senki. Most pedig tűnj innen.
-Nem az történt, amit gondolsz.- estem teljesen kétségbe.
-Nem érdekel! Húzz el innen! Vagy hívom a rendőrséget.
Láttam rajta, hogy komolyan gondolja. Idegesen, megtörten és magamra végtelenül dühösen léptem ki onnan. Becsapta mögöttem az ajtót.
Dühömben a falba öklöztem. Nem fájt. Nem éreztem. Mindent elnyomott a szívemben érzett veszteségvágy. Mert tudtam, hogy végleg elveszítettem Echot.
Ismét a falba vágtam.
A pokolba is, ezt rendesen elrontottam! 

2016. szeptember 12., hétfő

11.Fejezet

Halihó blogmanócskák.
Küldöm az életjelet, miszerint élek és virulok. :)
Eltűntem egy kis hétre, erre azonban nyomos okom volt és az iskolakezdés miatti idegeskedés is ide tartozik. 
Szóval, a másik fontos dolog, amiről beszélni szeretnék, az az, hogy most mi is legyen a bloggal. Hogyan tovább? Jó, itt nem kell megijedni és remegve a szívhez kapni, álmodozz csak , mert nem készülök törlésre vagy szüneteltetésre, sem egyéb drasztikus lépésre. Csupán annyi a gondom, hogy megkezdődött a suli és emiatt ritkábban lesz alkalmam majd írni nektek. Megpróbálok hét közben is, ha van időm, de szerintem úgy fogom megoldani a helyzetet, hogy hétvégén posztolok részeket, vakációban pedig gyakrabban. Remélem így megfelel. 
És akkor térjünk a lényegre. :) 



*Echo* 
Csókolóztam Jared Trenttel. Kinyilvánítom, hogy ez nem egy olyan dolog, ami minden nap megesik az emberrel. Nem volt rajta a bakancslistámon. De még a top 10 meg ne csináld listámon sem. Annyira abszurdnak tűnt az egész, hogy soha bele se gondoltam. Mármint, én és Jared? Nem, így nem jó. Én és JARED? Igen, így már megteszi. Totálisan elmehetett az eszem. Mielőtt még vad kérdések hada zuhanna a nyakamba, szólok, hogy Jared nem az a kapcsolati ember. Én meg nem leszek egy újabb játékszer pár napra. Azt is el tudnám képzelni, hogy valamelyik haverja fogadott vele, ő meg holnap busás összeget zsebel majd be, mert én voltam olyan ökör és hagytam, hogy a számba nyomja a nyelvét. És még élveztem is. Éreztem valami megmagyarázhatatlan vonzalmat, ami arra késztetett, hogy viszonozzam a csókot. Mintha valami mazochista lennék, aki élvezi, ha fájdalmat okozhatnak neki! 
Ilyenkor jut az eszembe, mennyire jó is lenne, ha mellettem lenne Anna. Ő biztosan kiokoskodná, mi is volt ez az egész. Ha ő mellettem lenne, annyira könnyebb lenne, mert valakinek kiönthetném a szívem. Nem vezettem sosem naplót, ha gondom volt, mindig ott volt nekem a legjobb barátnőm. Legalábbis eddig.
Végtelen fáradságot éreztem, mire elvánszorogtam a kanapéig és lerogytam rá. Kifáradtam, sokkal inkább lelkileg mint fizikailag. Féltem, hogy a szívem köré épített fal leomolhat, én pedig visszavedlek a szomszéd srácért, a néhai barátjáért zokogó lánnyá. Azé, akinek a lelke évek óta megtört.
A plafont bámulva suhant át az agyamon mindenféle gondolat. Végül azon agyaltam, Jared hány lányt dönthetett már meg. Hány lányt csókolt ennyire szenvedélyesen. Mi mindent tehetett Piperrel. Mit tehetett Annával. A gondolattól pedig, hogy valaki mást is úgy ölel magához, úgy érint meg,mint engem, sírhatnékom lett. Szörnyű, keserves sírás rázta a testem, a könnyeim záporoztak. Miért voltam ennyire meggondolatlan és eszetlen? Jarednek nyilván csak egy újabb strigula lehettem az amúgy is számot tevő gyűjteményében. Nem élném túl, ha csak egy újabb szórakozás voltam neki. Ha megszégyenített. Ráadásul szándékosan, s én még felkínálkoztam neki.
Mielőtt meggondoltam volna mit is teszek, a telefont a kezembe kaptam és megcsengettem Annát. A telefon kicsengett, Anna pedig szinte azonnal felkapta.
-Echo..-kezdte izgatottan. A hangja lelkes volt, amitől ismét kitört belőlem a sírás. A kezem a szám elé kaptam, de nem voltam elég gyors. Anna ijedten szólalt meg a túloldalon.- Echo, minden rendben?
Kinyomtam. Képtelen voltam megszólalni. A fejem beletemettem a párnába és zokogtam. A testem rázkódott, a hangom elcsuklott és alig kaptam levegőt.
A következő pillanatban az ajtó csapódására lettem figyelmes, mire felkaptam a fejem és a könnyeimtől átázott arcomat az ajtóban álló Annához fordítottam. Egyáltalán hogy jutott be? Mondjuk nem lepődnék meg, ha be se zártam volna az ajtót, jelen pillanatban nem érdekelt.
-Istenem, Echo, mit tett veled az a dög?- jött közelebb. Félénk volt és enyhén tartott tőlem, de nem tudtam megállni.
Megragadta a kezem és szorosan magához ölelt. A könnycsatornáim nem akartak elapadni, pedig a szemem már csípett és az orrom bedugult.
-Ne..hem vagyok no..hor..má...lis.- szipogtam neki lassan két sírás között.
-Megint mit csinált?- faggatott Anna. Nem is volt vitás, hogy kire gondolt.- Echo, most mivel bántott meg?
-Én is hibás vagyok.- motyogtam.- Ugyanúgy akartam.
-De mit? Nem értelek.
Elhúzódtam tőle és lassan elmeséltem neki mindent. Azt, hogy Jared mennyire kiakadt Nathanre. Hogy szinte elrángatott engem onnan. Aztán veszekedtünk, végül pedig smároltunk. És hogy most mennyire kikészültem ettől, mert egészen biztos, hogy Jarednek nem voltak komoly szándékai, belőlem pedig újabb bohócot csinál. A legrosszabb pedig, hogy kezdek vonzódni hozzá.
Anna végighallgatta és emésztgette a dolgokat. Összehúzott szemöldökkel nézett maga elé, mint aki komoly dolgokon filozofál.
-Honnan veszed, hogy neki nem volt komoly az, ami történt?- kérdezte végül. Szinte a képébe röhögtem.
-Mert Jaredről beszélünk. Ő semmit se vesz komolyan, legfőképp nem engem.- töröltem meg a szemem. Fájt az érintés. Holnapra biztosan bedagad!
-De ez még tőle is szívtelen lenne.- érvelt tovább komoly arccal.
-Miért, te kiélvezhetted a személyi figyelmét?- váltottam át ellenségesbe. Valakin ki akartam élni minden dühömet, ez pedig éppenséggel Anna volt, lévén ő volt velem egyedül.
-Nézd Echo, akármi is történt köztünk Jareddel, nem nekem kell azt elmesélnem. Nem az én feladatom.- váltott át komolyra az arca.
-Nem is érdekel. Láttál, jól vagyok, elhúzhatsz.- mutattam az ajtóra és elindultam fel a lépcsőn.- Biztos vár már a drágalátos pasid.
-Ne légy ilyen.- párásodott be a tekintete.
-Milyen ne legyek? Hálátlan dög? Szívtelen boszorka? Hát bocs, de te paktáltál le az ellenséggel.- mutattam a tényre, miszerint őt szúrt engem hátba.
-Az nem az volt, mint amit gondolsz. Mindent félreértesz.- rázta a fejét és letörölte a kibuggyanó könnycseppet.
-Értettem a célzást, mikor egyetlen pillantásra se méltattál, inkább elfordultál.- sétáltam elé és bevetettem a gyilkos tekintetem. Hm, valamit csak tanultam Jaredtől is.
-Azért tettem, mert tudtam, hogy amúgy is haragudni fogsz rám.- próbált magyarázkodni, de a felemelt kezem belefojtotta a szavakat.
-Haragudni? A harag nem kifejezés arra, amit akkor érzel, mikor az egyetlen és állítólagos legjobb barátnőd hirtelen elkezd azzal a személlyel lógni, aki tönkretette az életed. Mikor a barátnőd  inkább hazudik, elfeledkezik rólad és ejt egy zsarnok miatt. Amit akkor érzel, több haragnál.
A végén már kiabáltam. Anna összerezzent és zokogni kezdett, mint ahogy én is tettem percekkel ezelőtt. Annyi különbséggel, hogy ő most a bocsánatomért esdekelt, miközben a blúza kinyúlt ujjával itatta fel a könnyeit.
-Annyira sajnálom. Nem akartalak megbántani. Ne haragudj rám.- kérlelt engem. Egy ideig még elnéztem volna, hogy bűnhődik, de mivel nem voltam egy szívtelen ember, végül csak megenyhültem és átöleltem a vállát.
-Soha többé nem teszek ilyent.- esküdözött.- Te vagy az egyetlen ember, aki elfogad engem.
-Nem tudom, hogy megbízhatok-e benned.- vallottam be a legnagyobb félelmem. Mármint mindazok után, hogy Jared bármit is tesz ellenem.
-Barátnők vagyunk. Nem foglak bántani.
-Esküszöl?- néztem rá.
-Esküszöm.- bólintott.
Újra megöleltem. Aztán elhúzódtam tőle és kíváncsian rákérdeztem:
-Te és Jared..ti jártok?
Előre is féltem a válaszától. Valahogy fájt belegondolni abban, hogy esetleg lehet köztük valami, akárhogy is megbocsájtottam Annának. Nem tudtam volna elviselni.
-Nem. És nem is jártunk. Jared dögös pasi, de..izé..nekem más tetszik.- vörösödött el.
-Mármint Luke-on kívül?- esett le az állam. Anna ilyen hama kiábrándult Luke-ból?
-Igen.- pironkodott.
-Ki?- ámultam el.
-Nem fogsz örülni neki sem.- húzta el a száját. Először kérdőn néztem, aztán leesett. Két embertől irtóztam. Az egyik Jared. A másik a haverja.
-Nick?- néztem úgy, mint egy ufót. Mikor történt? És mégis hogy?
Anna bólintott.
-Szóval én Jared, te Nick?- kérdeztem, sokkal inkább a senkitől. Kicseszett velünk az univerzum, az százas.
Hirtelen összenéztünk és abszurd módon, totálisan váratlanul nevetésben törtünk ki.
Hát úgy tűnik, egyikünk se normálisabb a másiknál!
 - Penguin