2016. július 25., hétfő

5.Fejezet

Helló minden egyes blogolvasómnak. :D 
Az utóbbi időben elhanyagoltam a történetet, de ezen változtatni kell és most újra itt vagyok., bár egy kicsit ihlethiányban szenvedek. Ezzel együtt szeretném megköszönni a 958 oldalmegjelenítést, a kedves megjegyzéseket az előző részhez és a feliratkozókat. Szóval nekik örök hála. 
Ha élvezitek a részt, nézzetek be a másik blogomra is.
 Komizzatok és pipáljatok.
Puszi nektek. :) 



*Jared* 
Az utóbbi két napban több hullámhegyet és hullámvölgyet értem meg, mintha egy átkozott hullámvasúton lettem volna. Echo folyton összerezzent, ahányszor csak a közelébe kerültem. Hullámhegy. Ismeretlenek jöttek gratulálni nekem, hogy végre ,,betörtem" a lányt, mintha valami állatról lenne szó. Hullámvölgy.. Mindehhez pedig hozzátartozik, hogy Anna olyan szemekkel vizslatott, mint egy közbűnözőt, aztán az ebéd alatt rám öntötte a maradékát.
A kép, amit a sportolócsapat készített rólam és Echoról, terjengett a netten. Kétség se fért hozzá, hogy a lány azt hitte, az egész az én újabb művem. Higgye csak azt. Csak ahogy néztem őt és láttam, hogy bárhogy is kertel, magában szenved, olyan volt, mint egy kés a szívembe. És nem tudtam megfejteni, miért érzem ezt.
Egész nap azt néztem, egyesek hogyan méregetik Echot. Azt hallgattam, miket mondanak róla és szörnyű bűntudatom lett. Aztán, mikor már az intim részeit is tárgyalni kezdték, nem bírtam tovább.
Nem volt nehéz kitalálni, kicsoda miatt terjengenek a képek.
Edzés után elkaptam Lorit a folyóson. Lori Peterson a szurkolócsapat vezére volt, egy blognak az üzemeltetője, ahol kitárgyaltak a barátnőivel mindent és mindenkit.
Nyájas mosollyal néztem a csajra. Lori a fél szemöldökét felvonva méregetett.
-Nocsak, ki dönt úgy, hogy mégis méltat egy szóra?- vetette oda. Igen, a csaj is egy volt a hódításaim hosszú listáján, de sose emlékeztem rá, mikor is történt a dolog. Tuti, hogy ki voltam ütve akkor.
-Lori, bébi, hogy vagy?- támasztottam meg a kezem a feje mellett a falon.
-Mióta érdekel?- mosolyodott el.
-Amióta van egy kis problémánk.- mosolyogtam vissza, de a mosoly le is olvadt azon nyomban.- Van egy kép a blogodon. Echo Emersonról. Vedd le.- utasítottam barátságtalanul. Lori lesápadt, de felcsattant.
-Miért tenném? Rengeteg megjegyzést kap.
-Mert én azt mondtam.- dörrentem rá, majd megfordultam. Tudtam, hogy úgyis megteszi, amit mondtam. Szinte fél métert se tettem meg, mikor hallottam, hogy Lori pötyög a telefonján. Szép munka, kislány. 
Ez persze nem hallgattatta el a pletykákat, de legalább nem volt egy majdnem meztelen kép Echoról a netten. A többit pedig elintéztem én magam. A következő héten már senki sem merte megemlíteni még a szőke démonom nevét se.

Arra ébredtem, hogy hivatalosan is nagykorú vagyok. Ami király meg minden, de mivel tegnap az apámnál töltöttem a napom, valahogy még az utóhatásában voltam és nem tudtam élvezni az egészet. Megnyugodtam, mikor megláttam, hogy a szobám nincs feldíszítve. Amikor hat voltam, anya konfettivel szórta be a szobám és valami idétlen dalra ébredtem. Most ezt megúsztam. A konyhába érve azonban anya egy hatalmas csokitortával várt engem.
-Eszedbe se jusson.- mondtam azonnal, ahogy megláttam azt a hatalmas gyomorrontást.
-Ne már, Jared. Nem mindennap tizennyolc az ember. Örülj kicsit.- vágott anya sértődött képet.
-Örülök én.- motyogtam.
-Jó, mindegy, megértettem, nem vagy már kisgyerek.- bólintott anya, látva a rossz kedvem.- Ó, ezt az ajtó előtt találtam.- nyújtott oda egy lapot. Elvettem. Sima, fehér lap volt. Semmi csicsa, leszámítva a Boldog Születésnapot szöveget. Fogalmam sem volt, kitől kaphattam, pláne, hogy a szöveg csupa nagybetűkből állt. Piper hagyott volna rajta egy szemtelen, félreérthetetlen utalást. Nicknek nem volt ez a stílusa, tőle maximum egy SMS-t kaphattam volna. Az pedig elképzelhetetlen, hogy a szomszédom üzenetet hagyjon nekem, ha emlékszik még egyáltalán arra, mikor is van ez a nap. Bár, végiggondolva számtalan hódításom, bárki küldhette, aki egy kis figyelemre vágyik.
-Nem tudod, ki küldhette?- kérdezte anya kíváncsian.
-Fogalmam sincs.- vontam meg a vállam.
-Mindegy, kedves gesztus. Ez még hozzátartozik.- nyújtott át egy apró dobozt és egy papírzacskót.- A nagyobb az enyém.- magyarázta.- A kicsit a levéllel kaptam.
Belenéztem anya ajándékába. Parfüm volt benne, egy fekete póló, meg egy bekeretezett kép rólam és anyáról, amin még kisbaba vagyok.
-Kösz, kedves.- motyogtam oda, majd kinyitottam a kicsi dobozt. Aztán dermedten bámultam a tartalmát. Most már kétség se fért hozzá, kitől van mindez.

-Ha majd nagy leszek, egy BMW-m lesz.- vázoltam a terveim a mellettem ülő Echonak, elé tartva az apró autómakettet.  
-Miért pont az?- kérdezte ő kíváncsian. 
-Azért, mert egy nagyon menő ember akarok lenni, akinek sok barátnője van és mindenki a barátja akar lenni. De te mindig a legjobb barátom leszel. 
-Megnézhetem?- nyújtotta a kezét a makett után. Odaadtam. Echo kíváncsian méregette. 
-Gyerekek, gyertek be!- kiáltott nekünk hirtelen anya. Echo hatalmasat ugrott ijedtében, aminek következtében a pici kocsi kiesett a kezéből és széttörött a kövön.
-Jaj, Jared, úgy sajnálom.- nézett rám ijedt arccal Echo. 
-Semmi baj.- vontam meg a vállam. Sosem árultam el neki, hogy aznap este megsirattam a játékom. 


Megbabonázva bámultam a kezemben tartott BMW Z5-öst, ami a kocsim apró mása volt. Hibátlan mása. Szóval tényleg Echotól van. Emlékezett erre a napra és emlékezett a közösen átélt dolgokra is. Emlékszik a szép dolgokra is. Szóval mégis érdekem valamennyire. 

-Jaj, ez annyira kedves.- suttogta anya meghatódott arccal.- Ez a lány meg a hatalmas szíve.
Igen pontosan így gondoltam én is.
-Én..megyek egyet Nickhez.- motyogtam, még mindig döbbenten. Anya arca egy pillanatra elborult a legjobb haverom említésekor, de aztán bólintott.
-Ne maradj el sokat és éjfélre itthon légy.- kiáltott utánam, mikor kiléptem az ajtón. A szomszéd házhoz siettem, de hiába kopogtam, Echo vagy nem volt otthon, vagy nem nyitotta nekem ki. Ennyit arról, hogy egy kedves, jószívű lélek.
Egyenesen Nickhez hajtottam, majd Piperhez, aki segített velem elfelejtetni az ajándékot.
Késő délután volt, mikor elindultam hazafele, csak nagyon nem volt kedvem még bezárkózni a szobámba. Szóval hajtottam összevissza, amíg akaratom ellenére is a temetőnél kötöttem ki. Fiatalon annyiszor voltam itt, hogy önként is megszerettem Echo édesanyját, akiről a lány annyit mesélt. Kedves, nagylelkű, önfeláldozó nő volt, Echo idősebb mása. Elindultam a sírok közt. Emlékek hosszú sora támadott meg.
A sírhoz állva megtorpantam.
Echo a sír mellett ült egy pokrócon, a keresztet simogatta és nevetve mesélt valamit. Boldognak tűnt és felszabadultnak. Mióta nem láttam ilyennek, pedig annyira szerettem azt a csilingelő nevetést. Aztán, mikor eszembe jutott, hogy miattam nem nevetett már mióta, elfogott a szorongás.
Néztem a lányt, aki régen annyit jelentett nekem, majd megfordultam.
-Jared.- kiáltott ekkor utánam a legszebb hang, amit életemben hallottam.
Feléje fordultam. Echo felállt a pokrócról.
-Boldog születésnapot.- lehelte. Abban a pillanatban mindent megbántam, amit valaha tettem ellene.

2016. július 12., kedd

4.Fejezet

Helló, mindenki. :) 
És igen, újabb résszel érkeztem. Mert hát ugye a részből sose elég. Az első részt hatalmas örömömre 28-an is olvastátok és már 796 oldalmegjelenítéssel büszkélkedhetek. Alig négy bejegyzés után. Ezt köszönöm szépen. 
Mielőtt elkezdeném az írást, egy fontos dolog még. Újabb történetbe kezdtem, szintén gimis sztori, akit érdekel IDE  nézzen be. Ha tetszik, pipáljatok. 
Puszi nektek. 



*Jared* 
Egy kerek hét telt el azóta, hogy Echo visszajött a sulinkba. Azóta is hegyezem a fülem, de semmi olyant nem hallottam, ami miatt be kellene vernem valaki képét. A szokásos lányos pletykák mellett pár srác megjegyezte, hogy mennyire szép lett, de ennyi. Echo nem kereste senki társaságát, a többiek pedig eléggé tartottak tőlem ahhoz, hogy rányomuljanak. Megfigyeltem, de csak Anna és az idióta pasija, Luke társaságában volt, velük ült az étkezőben is, órákon pedig egyedül dolgozott, teljes csendben. És került engem. Nem tudtam, hogy ez csak megszokás volt, vagy pedig a múlt heti összetűzésünk miatt van, de annyi biztos, hogy még találgattam, mivel vághatnék vissza neki.
Ma reggel egyáltalán nem volt kedvem semmihez. A hétvégét apánál töltöttem a börtönben, akinek az az életcélja, hogy tönkretegye az én életem is. Minden megjegyzése csöpög a megvetéstől, mindig elárulja, mennyire nem akart engem már a legelején és, hogy mennyire elnéz engem, anyát, de még az öcsémet Jaket is. Ráadásul Nick buliján összeverekedtem egy csávóval, aki belém kötött, így a hátam is fájt. Remek reggel, remek kezdéssel.
Mikor beléptem a terembe, Echo már ott ült és Ben Harrisonnal beszélgetett, jókat nevetve. Valami furcsak kezdte fojtogatni a torkom. Tudta mindenki, hogy kilencedikben Ben odavolt Echoért, de miután elterjesztettem róla a pletykákat, lekopott róla. Ben menő volt, nagy sportos, de könnyen félrevezethető. Nem is értettem, mit keres megint Echo mellett.
-A szüleim mindenképp a Harvardra akarnak küldeni, de még gondolkodom rajta.- hallottam Bent, mikor levágtam maga a székemre. Továbbtanulás. Egy téma, amivel Echot meg lehet fogni.
-Én mindenképp orvosit választok. El se tudom képzelni magam más szakon és már kislányként imádtam műteni a babáimat.- csiripelte lelkesen Echo, csillogó szemekkel. Ben úgy lógott minden szaván, mint valami prédikáción.
-Orvosi. Vagány lehet, de ez nem nekem való. Inkább valami üzleti. Nem vagyok túl jó matekból.
Itt lefagyott a mosoly Echo arcáról és bár Ben nem látta, de én tudtam, hogy pont arra gondol ,mint én. Nem vagy jó matekból, ezért üzleti? Miért, az mi? Görög irodalom?
-Ó, értem.- varázsolt műmosolyt az arcára.- Mond csak, ugye te is benne vagy az iskolaünnepség szervezésében.- terelte a témát.
-Igen.- csillant fel Ben arca.- Te is jössz?
Ez most meghívás? Elkomorodtam. Nagyon reméltem, hogy Ben épp nem elhívni próbálja Echot, mert akkor kénytelen leszek megismertetni őt az ökleimmel. És nem hiányzik a kicsapás már az első hónapban.
-Az attól függ. Milyen zene lesz?- érdeklődött Echo.
-Nem tudom, de szerintem valami pop meg country.
Majdnem elnevettem magam. Még a maradék lelkesedés is leolvadt Echo arcáról. Köztudott tény, hogy utálta a popot. Nincs ennyire két eltérő ízlésű ember, mint ez a kettő.
-Ez, szuper.- válaszolt gyorsan Echo.- Mennem kell, úgy hallom jön a tanár.- ugrott fel hamar és a padjához sietett.
-Hé, Ben- böktem meg az előttem ülő összezavarodott srácot.- Ha csajozni akarsz, javíts az ízléseden.
Ben értetlen arcot vágott. Idióta.
Echo haragos arccal fordult felém, üzenve, hogy minden vele kapcsolatosat hagyjak békén. Egyáltalán nem, bébi. A játék még csak most kezdődik és te sírni fogsz a végén. 
És igazam volt. A java még csak kezdődött.
A tanár haragosan jött be az órára, ami azt jelentette, hogy egészen biztosan csoportos munkát ad nekünk.
-Rendben.-csapta össze a kezét olyan erővel, hogy a gyengébb idegzetűek hatalmasat ugrottak.- Szerre kijöttök és elvesztek egy lapot. Minden lapon egy iránytű vázlata van. A feladat a következő. Mindenki megkeresi az északi irányban lévő társait és csoportosan kidolgozzátok az anyagot. Jövő órán számon kérem kis jegy értékében. Munkára fel.
Mindenki szerre felállt. A pillantásom Echora siklott. Ahogy kinyújtózott, a rövid pólója felcsúszott a csípőjén, kimutatva egy jókora darab lebarnult bőrt. Egyszerűen képtelen voltam kiverni a képet a fejemből, ahogy átölelem azt a derekat, miközben az egyik kezemmel beletúrok a selymes aranyhajába és megízlelem azokat a telt ajkait.
-Rendben. Mindenki kezdje el.- szólalt meg újra a tanár, mire felocsúdtam. Már mindenkinél lap volt és a társát kereste. Szerencsémre Linda Peterson levágta magát mellém, elém csúsztatva egy lapot. A sajátjára felírta az én nevem, majd az enyémre a sajátját és kinyitotta a könyvet. Belekezdtem az olvasásba, mikor láttam, hogy Echo jelentkezik.
-Tanárnő, nekem nincs párom. Beszállhatok valahova harmadiknak?
Az osztály összes hímnemű tagja, kivéve engem felröhögött.
-Hé, szépség.- kiáltott oda neki Nathan.- Hozzám beszállhatsz harmadiknak. Az iránytűm mindig északra mutat.
Emlékeztettem magam, hogy ezért a megjegyzésért Nathan még kap a szünetben.
-Kösz, de nem.- válaszolta Echo ártatlanul.- A jobb kezed még féltékeny lenne.
Mindenki egyszerre nevetett fel. Az osztályba húzás és cenzúrázásra való megjegyzések röpködtek Nathan felé, aki elvörösödött. Echo önelégülten mosolygott.
Esztelen ötletem támadt és tudtam, hogy még átkozni fogom magam érte. Láttam, hogy elől Ben a társával társával és kihúzza a nevét, ezért megszólaltam.
-Lehet a harmadik.
Echo meglepetten kapta felém a fejét, de mikor meglátta a mellettem ülő, hiányos öltözékű Lindát, elhúzta a száját.
-Remek, Akkor csatlakozz, Echo.- egyezett bele a tanárnő is.
Echo morogva ült le mellénk, majd óra végéig olvasott és egyedül jegyzetelt, majd csengetéskor kisietett a teremből. Ebédszünetig nem is láttam többet, akkor azonban megint elkövetett valamit, amivel újabb rajongókat szerzett magának.
Épp Nick vágta le magát az asztalunkhoz és elkergetett egy csapat üresfejű pomponlányt, mikor Echo belépett az étkezőbe és sorba állt. Minden tekintet őt követte, a háta mögött összesúgtak az emberek.
-Hallom, Echo szerre mindenkivel felveszi a harcot.- jegyezte meg Nick, leplezetlenül végigmérve a lányt.- Akkor, most mi lesz vele?
Hogy mi lesz vele? Fogalmam sincs. Egyik felem tönkre akarta tenni, hogy örökre kitörölhessem az életemből. A másik felem pedig ordított, hogy csak rá vágyok és hatalmas szükségem van rá.
-Mert, tudod, én sose akartam kirekeszteni.- folytatta a legjobb haverom.- Echo hihetetlen csaj. Dögös, kedves, sportos, menő. Ki ne akarna magának egy ilyen lányt? És ha neked kell, nem kellene így bánnod vele. Értem én, hogy előjáték meg minden de...
-Ez nem előjáték.- fortyantam fel.- És nem akarok tőle semmit. Ilyen egyszerű.
-Ha te mondod.- vont vállat, majd mindentudóan felhúzta a szemöldökét.- Akkor ezt se bánod meg.
Nick felállt, majd odasétált Echo mellé. Szorosan melléállt és súgott valamit a fülébe. Echo megfeszült, nekem meg feléledt a gyomromban a harag. A következő pillanatban Nick keze elkezdett lefele kalandozni Echo hátán. Felálltam, készen, hogy szétverjem a haverom képét, de ebben a pillanatban Echo is mozdult, megfordult, megragadta Nick vállát és beletérdelt az ágyékába.
Nick fájdalmasat kiáltva összegörnyedt.
-Megmondtam neked,hogy ne érj hozzám.- szólt hozzá Echo, de elég hangos volt, hogy mindenki hallja.- És azt is, hogy hagyj engem békén. Komolyan azt hitted, hogy randizom veled?
Randira hívta? Echo oldalra fordított fejjel felnevetett.
-Kösz, de nem.- nevetett a még mindig fájdalmas ábrázatú Nickre, majd a tálcáját egy kukába dobva kisétált.
-Nem eszel?- kiáltott neki oda Anna.
-Elment az étvágyam.- kiáltott vissza.
Nick megszégyenülve jött vissza az asztalhoz.
A nap végére mindenki Echoról beszélt. Úgy éreztem, itt az ideje leszedni őt a fellegekből.
Echo nagy szenvedélye volt a futás. De mivel elment egy évet, újra be kellett mutatnia a tudását. Az edző kedvelt engem, így elárulta, mikor végeznek a lányok. A bosszúmat forralva léptem be az öltözőbe. Hajszárító és vidám nevetés hangja szűrődött ki. A lányok sikoltozni kezdtek, mikor beléptem, de abbahagyták, mikor rájöttek, ki is vagyok.
-MIndenki ki.- utasítottam őket halkan. Páran hőbörögtek ugyan, de mind kisétáltak. A zuhanyzóból a víz csobogása hallatszott. Tudtam, hogy Echo rossz szokása, hogy mindig utolsónak marad. Amikor elzáródott a vz, nagy levegőt vettem és beléptem. Echo egy szál törülközőben állt, háttal nekem és valamit keresett a táskájában.
-Utoljára mondom, nincs plusz fésűm.- szólalt meg, mikor becsuktam az ajtót. Nyilván azt hitte, valamelyik csaj vagyok.
-Kösz, de nincs rá szükségem.- válaszoltam. Echo hatalmasat ugrott ijedtében.
-Jared, mi a fenét keresel itt?!- visított fel, a törülközőt még jobban magához szorítva.
-Azt akartam, hogy csak rám figyelj.- válaszoltam.- Sikerült?
Echo arcszíne hulla sápadtra váltott és reszketni kezdett.
-Tönkreteszed a bulim.- léptem közelebb.- Megütöd és megalázod Nicket. Beszólsz mindenkinek.- még egy lépés. Már a falhoz szorítottam.- Mit akarsz elérni? Hírnév? Bosszú?
-Én csak végre boldog akarok lenni.- suttogta őszintén. Meglepetten néztem rá. Echo a lábát bámulta. Az álla alá tettem az ujjam és felemeltem a fejét. A szeméből olyan mértékű ártatlanság és fájdalom sütött, hogy összefacsarodott a nem létező szívem. Hihetetlen vágyat éreztem, hogy átöleljem és mindentől megóvjam, köztük magamtól is.
-Exho Emerson.- harsant fel egy felháborodott hang a hátunk mögött. Mindketten ijedten kaptuk fel a fejünket.
-Edző.- hebegte Echo. A feldühödött nő mögött a komplett sportoló csapat állt, köztük a pomponlányok is. Elégedettséget éreztem. Itt ugrok Echo hírneve. De aztán telefonvakuk villantak. Ne, ne. Félelem kúszott a szívembe.
-Ha ezt akarjátok csinálni, megkérlek benneteket, hogy az iskolán kívül tegyétek meg.- mondta rosszallóan az edző.- Mr. Trent, kérem távozzon.
Kisétáltam a zuhanyzóból. Az ajtóban hátrafordultam. Echo még mindig egy szál törülközőben állt ott, egyedül, és megbántottan nézett rám. Csalódottan. Összeszorult a szívem.
Az univerzum jól kicseszett velem. Azt hiszem, most vesztettem el az örök mosolygó szomszédlányt. Tudtam, hogy elvesztettem Echot. Lehet, hogy örökre.   

2016. július 2., szombat

3.Fejezet

Sziasztok, drága olvasók. 
Meghoztam a legújabb részt. Kinek hogy telik a nyara? Nálunk fele iszonyatosan meleg van, aztán meg nagy esők jönnek, szóval vagy megázol, mit valami kutya, vagy elolvadsz a melegtől. Szép kis időjárás, mondhatom. :( 
Nem szaporítanám tovább a szót, élvezzétek azt a részt is. :)) 


*Echo* 
...Ha azt akarod, hogy vége legyen szórakoztass minket egy kicsit. Alig kaptam levegőt. Jared most tényleg arra kért, amit gondolok? Egy rövid tánc és vége. Ha akarod, kegyes leszek és még a kedvenc dalod is feltehetem. 
Na jó. Igen, Jared tényleg arra kért, hogy nyomjak le egy kis ,,táncot" mindenki előtt?! Komolyan. Szemrebbenés nélkül. A szemét!
-Te egy elmebeteg vagy.- kiáltottam fel. A hangom akaratom ellenére is hitetlenül csengett.- Mégis minek nézel te engem?
Jared úgy mosolygott, mintha már előre tudta volna a válaszom.
-Ha azt akarod, hogy vége legyen, tegyél érte.
Hogy mekkora egy öntelt, szemét bunkó lett belőle. Nem volt igazam, ez az egy év Jaredet csak még aljasabbá tette. Nyilván ezt próbálgatta 365 napon keresztül a tükör előtt.
-Elmész te a...- csúszott volna ki a számon a káromkodás, ám Jared közbevágott.
-Nem beszélünk mocskosan, Echo. Én tisztességes alkut ajánlottam.
Tisztességes ajánlat? Ez hol él?
-Tisztességes?- kínomba felnevettem.- A tisztesség és te két külön úton jártok. De megmutatom, én mennyire tudok ,,tisztességes" lenni.
Ha Jared így akar játszani, én nem leszek ellene. Megkerültem őt és a még mindig vérző Nicket, majd egyenesen a nappaliba trappoltam. Jared értetlenül jött utánam. Ám nem volt elég gyors, így mire beért volna, már elkiáltottam magam.
-Zsaruk! Itt vannak a zsaruk. Bármelyik percben ideérhetnek.
A sok részeg meggondolatlanul ordibálni és menekülni kezdett. Mire Jared beért a nappaliba, már mind kiszaladtak a hátsó udvaron át. Egy árva lélek sem maradt a házban. Nick úgy bámult rám, mint valami ufóra. Jared gyilkos tekintettel méregetett.
-Átkozott.- sziszegte.- Ez aztán aljas volt. Semmiperc alatt elérem, hogy sírj.
-Hála neked, már megszámlálhatatlan alkalommal sírtam.- azzal felmutattam a középső ujjam.- Tudod mi ez?- lassan végigsimítottam a jobb szemem sarkát.- Én, amint letörlöm az utolsó  könnycseppet, amit valaha miattad ejtettem.
Megfordultam és kisétáltam az ajtót, magam mögött hagyva a két döbbent srácot.
Negyed óra múlva autó hangját hallottam. Kétség se fért hozzá, hogy Nick távozott. Hatalmas mosollyal az arcomon, elégedetten aludtam el.

Mindazok ellenére, hogy éjjel tönkretettem egy bulit, az ébredés nehezen sikeredett. Ha nem tudnám, hogy a suli azonnal értesíti apát, ha hiányzom, biztos, hogy nem mentem volna. Bár így se lett volna szerencsém, mert alighogy kinyomtam az ébresztőm, a telefonom üvölteni kezdett, a kijelzőn pedig Anna neve villogott.
-Mi van?- vettem fel egy hatalmas ásítás közepette.
-Mivel éppenséggel tudok a tegnapi buliról, úgy gondoltam, biztos ami biztos, felkeltelek én is.
-Ébren voltam mát.- morogtam. Igazából a szemem leragadt és csak nehezen tudtam felnyitni.
-Nem úgy hangzott.- vágott vissza.- Most le kell tegyem, anya már jön fel.
-Ruhavizsgálás?- nevettem fel.
-Ja. Mintha hét lennék és nem tizenhét. Puszi, csajszi. Majd szedj fel.
Anna kinyomta. Magamban dühöngve másztam ki az ágyból és legalább százszor elátkoztam Jaredet, meg úgy az egész buli fogalmát. Jól indult a reggel. Szétdobáltam a bőröndöm tartalmát, mire megtaláltam a fekete V nyakú pólóm.Emlékeztessem magam, hogy ideje lenne kipakolni. Eddig iszonyat lusta voltam ehhez. Magamra rángattam egy sötétkék sortot és egy fekete száras teniszt, majd a vállamra kaptam a fekete válltáskám. A telefonom ismét szólni kezdett.
-Mi a baj?- kaptam fel a telefont.
-Szerencsétlenség.- Anna sírós hangon szólt bele a telefonba.- Anya belekötött a ruhámba. Szerinte túl rövid Pedig alig ér a térdem fölé. Fogtam magam és leléptem. A suli előtt megvárlak.
-Oké.
A szemceruzám már hatodszorra csúszott el, mire végképp feladtam a próbálkozást és eldobtam a legtávolabbi sarokba. Ennyit a sminkről. Megvontam a vállam és kiléptem a szobámból. Nem pakoltam magamnak kaját, mert mindig a büfénél vettem és ezentúl is így terveztem.  Akkor is, ha közben száz embert le kell ütnöm a gonoszkodó megjegyzése miatt. Beülök a Corvettem volánja mögé és elindítom. A motor zúgása olyan nekem, mint másoknak a zene. Amikor hallom, életre kell tőle az életem. Kitolatok és ahogy az útra érek, beletaposok a gázba. Hihetetlen érzés, ahogy a szél belekap a hajamba a nyitott ablakokon keresztül. Hevesebben ver tőle a szívem. Pillanatok alatt az iskolánál vagyok. Anna a parkolóban vár és ahogy kiugrok a kocsimból, a fejét rosszallóan csóválva elindul felém.
-Látom, még mindig gond van a sebességkorlát betartásával.
Csípőre tett kézzel áll előtte, és egy pillanatra anyára emlékeztet. Vörös, pöttyös ruha van rajta.
-Látom, mégis felvetted.- mutatok az említett ruhadarabra.
-Ja.- bólint.- Piper így is apácának fog nevezni engem. Biztos vagyok benne. De anyának rövid, persze, met ő földig érő szoknyát hord éjjel nappal. Illetve éjjel hálóinget. Így jár az, akinek valamelyik szülője kolostorsuliban nőtt fel.
Megvonom a vállam, ahogy elindulunk befelé. Azért én örülnék, ha lenne valaki, aki hosszú szoknyát hordjon és leszidjon, ha nem tetszik neki az öltözékem. Nemcsak a temetőbe lehetek a közelébe.
Szinte éreztem, hogy szempárok követik minden léptem. Suttogás indult minden lépésem után. Mind ugyanazt kérdezték. Ez Echo? Visszajött? Miért van itt?
-Ne is törődj velük.- suttogta oda Anna. Megráztam a fejem, jelezve, hogy eddig se foglalkoztam vele. A folyosóra érve az emberek már nyíltan megbámultak engem. Nem is leplezve a kíváncsiságukat mértek végig. A szekrényemhez léptem. Még mindig az én nevem lógott rajta. Bedobtam a táskám. Anna lelépett, hogy vegyen valami ételt. A szekrényem még mindig a régi volt. A képek Annával, egy gyerekkori kép anyával. És egyetlen kép Jareddel. Alig voltunk tíz évesek és mindketten nevettünk. Annyira boldognak tűntünk rajta. És olyan régen volt. Önkéntelenül simítottam végig a képen. Aztán hirtelen egy kéz becsapta a szekrényem ajtaját, úgy, hogy hatalmasat ugrottam.
-Van egy kis rendeznivalónk, Echo Emerson.
Jared közvetlenül a hátamban állt, a szája pontosan a fülem mellett szólalt meg. Végigfutott rajtam a hideg.
-Nincs mit megbeszélnünk.- erőltettem magamra nyugalmat.
-Pedig igen.- Jared megragadta a kezem és megfordított. Ahogy végigmért, valami végigfutott az arcán, de amilyen gyorsan jött, úgy ment is és ismét mérgesen bámult rám.- Tönkretettem a bulimat. Betörted Nick orrát. Mit gondolsz, nem fogunk törleszteni?
-Mégis mit teszel?- löktem el magam a szekrénytől, ezzel egy lépés hátrálásra kényszerítve őt.- Pletykákat terjesztesz róla? Leöntesz? Teletömöd a szekrényem mindenféle szórólappal? Azt hiszed, ez ér valamit? Hogy ezzel árthatsz nekem?
-Mit akarsz, Echo? Népszerűséget? Netán rajongói klubbot?
-Nyugalmat.- suttogtam. Jared rám nézett. Egy rövid ideig megbánás volt a szemében.
-Békén akartalak hagyni.- mondta halkan. A folyóson így is mindenki minket bámult.- De ezek után már nem foglak.
-Fenyegetsz engem, Jared?
Megkerültem, így most ő dőlt a szekrényeknek.
-Csak figyelmeztetlek. Senki se tehet semmit következmény nélkül. Az én játékaimban a szabályok szigorúak.
-Játék indul.- néztem mélyen a szemébe. Megfordultam és elindultam az terem fele. Aztán megfordultam.- Mellesleg. Ha nincs tett következmény nélkül, te mikor bűnhődsz, Jared? Fájdalmasan összerándult. Ahogy rám nézett, furcsán csillogott a szeme. Úgy tűnt, mondani akar valamit. De épp akkor Piper, a prosti pomponlány ugrott a hátára és egy szenvedélyes csókot nyomott a szájára. Elmosolyodtam. Ez Jared.   
 - Penguin