2016. június 29., szerda

2.Fejezet

Sziasztok. Újra itt lennék egy újabb résszel. Hihetetlen, hogy még csak a második részt teszem ki és máris 600 fölötti oldalmegjelenítéssel büszkélkedhetek, amit köszönök szépen nektek. Nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön is az újabb rész. :)) 







*Echo* 
Egy év külföldön töltött tartózkodás után hazatérni maga a megváltás. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett London forgalmas városa, de akkor is, ha azt állítanám, hogy nem hiányzott az almazöldre festett falú szobám, a hatalmas ablakokkal és erkéllyel. Londonban a szobám aprócska volt, még kisebb ablakokkal és olyan vékony fallal, hogy minden este hallgathattam a szomszéd pár értelmetlen vitáit. Ahhoz képest ez a ház egy palota. És annyi minden hiányzott már itthonról. Anna, az én totál dilis barátnőm, a nagynénim, a hatalmas kertem, az iskola, Luke is, bár vele nem volt rengeteg közös pillanatom. Nem mintha Anna nem rángatta volna el a szegény pasiját minden egyes mozizásra és csajos esténkre. Egyetlen dologtól rettegek csupán. Jared. Újra látnom kell és nem tudhatom biztosan, hogy felnőtt-e  végre és hagy végre élni, vagy folytassa a kisded játékait és akkor nekem is komolyabb és drasztikusabb megoldásokhoz kell fordulnom. 
-Echo, segíts már, piros vagy zöld? 
Anna úgy bámul a két körömlakkra, mintha az élete múlna rajta. Tény, ő nem változott az egy év alatt sem. Még mindig színes ruhákat hord, még mindig nevet a favicceken és még mindig nem tud dönteni két borzasztóan rikító szín között. És én épp ezért szeretem őt annyira. 
-Fogalmam sincs. Zöld.- vonok vállat hanyagul.
-Persze, mert az a kedvenc színed.- néz rám a szokásos ,,tudom miben mesterkedsz" nézéssel.- A ruhám vörös pöttyös, de a táskám zöldes. Nem inkább a ruha mellé kellene passzoljon a köröm? De te persze letudod egy egyszerű válasszal.
-Te kérdeztél, én válaszoltam.- vágok vissza. Anna erre megdob egy párnával. Visszadobom.- Akkor miért kérdezed, ha úgyis tudod a választ? De tudod mit? Miért nem fested ki mindkettővel? Akkor nem lesz gond.
-Nemár Úgy fogok kinézni, mint valami papagáj.- fintorog.
-És téged ez mióta érdekel?- nézek rá kérdőn. Kilencedikben volt egy rózsaszín halászkalapja, amit még egy turcsiban szerzett. A sulis pomponcsapat hetekig cikizte, de Anna mindenre csak röhögött. Nem olyan, mint aki aggódik az emberek véleménye miatt.
-Igaz.- derül fel az arca, mint valami gyereké, aki cukorkát kapott -És milyen menő lesz már. Piros és zöld.
Azzal nekiáll festeni a körmeit, persze úgy, hogy közben lecsepegteti az ágytakaróm, aminek hatására a fekete lepedő olyan lesz, mint valami katicabogár. Nem szólok, úgyis azt válaszolná, hogy ráfér a morbid kinézetére. Anna a Hippigörl.
-Várom a hétfőt.- szólal meg aztán, mikor végzett az egyik kezével és elkezdi rázogatni az ujjait.- Most, hogy visszajössz, annyival szuperebb lesz.
-Aha. Remélem.
Anna azonnal érzi, a hatalmas HA szócskát a mondatomba, mert felül és aggódó tekintettel néz rám.
-Jared?
-Ő.- bólintok. Milliónyi fájdalmas emlék rejtőzik a neve mögött.- Gondolod, hogy talált magának valami újabb szórakozást?
-Nem tudom. Az ő fejébe nehéz lenne belelátni. Mondjuk, Piper óta nem is biztos, hogy bele akarnék nézni.- húzza el a száját.- Minden esetre, ő és Nick versenyezni kezdett. Valami autóverseny. Tudod, illegális meg minden. És bulizik. Rengeteget. Párszor fel is jelentették emiatt.
-Hát, remélem, rólam elfeledkezett.- nézek az ablak fele. Jared ablaka pont szembenéz az enyémmel. Sötétített, mintha szeretne az árnyakba rejtőzve élni. Sose lehet tudni. Ő már rég nem az az ember, akit ismertem.
-De ha nem is, legalább most nem hagyod magad.- könyököl fel Anna.- Keményedj meg, kislány. Ne hagyd, hogy egyetlen rossz tényező tönkretegye az életed. ÚRISTEN! Azt hiszem, most öntöttem ki a körömlakkot az ágyadra.
Kínomban már nevetek. Így kell tönkretenni egy lelkizős pillanatot.

*Jared* 
-Akkor most visszajött, vagy mi? Nem értem. Úgy volt, hogy csak karácsonyra jön.- ordította Nick, ezzel megpróbálva túlharsogni az amúgy is üvöltő zenét. Amikor anya lelépett, hogy az egyik munkatársa lányára vigyázzon, felhívtam a haverjaimat és rendeztünk ISMÉT egy hatalmas partit. Mint ebben a hónapban legalább háromszor egymás után. Egyik szomszéd se volt a közelben, szóval nem kellett tartanom a zsaruktól.
-Fogalmam sincs.-vontam meg a vállam és húztam egy hatalmasat a kezemben tartott sörből.- De ma láttam, ez biztos. Azt mondják, visszajön a suliba.
-Fogadok, sokan ugrándozni fognak az örömtől. Tavaly Patrick Gragory nagyon nem szívlelte a hiányát.
Patrick egy kis lúzer volt a sulinkban, tipikus könyvmoly, kockás ing, szemüveg és gombahaj összegezése. Még kilencedikben a táborban belezúgott Echoba, aki figyelmet se szentelt rá, míg el nem indítottam azt a pletykát kettejük titkos viszonyáról. Echot ekkor rekesztették ki minden társaságból. Szemét dolog volt tőlem, de vállalom.
-Nem láttad Pipert?- kiáltottam oda az épp felénk tartó Samnek. A srác már jócskán dülöngélt, két oldalról két csaj is támogatta, kisebb-nagyobb sikerrel.
-Nem.- kiáltott vissza nehezen forgó nyelvvel.- A szüleivel lelépett valahova. Nincs itthon.
Na, ez szívás. Ha nincs Piper, muszáj lesz új préda után tekintenem, akivel elszórakozhatok, de a csaj nehezen fogadta, hogy nem akarok komoly kapcsolatot vele, se megállapodni mellette. A tekintetemet végigjárattam a lehetséges jelöltek között. Pomponlányok, egyetemista lányok, akik fogalmam sincs, hogy kerültek ide, na meg persze a csajok a versenyekről. Megállapodott a tekintetem az egyiken. Hosszú, festett fekete haja volt, benne pink csíkokkal, és egy apró vörös ruhát viselt, ami nem hagyott sokat a képzeletre. Tökéletes.
-Azt hiszem, találtam pótlékot Piper helyett.- vetetem oda Nicknek, aztán lassan, lazán odasétáltam a lányhoz, aki direkt engem várt.
 -Hali. Jól szórakozol?- néztem rá azzal a becserkésző mosolyommal.- Jared vagyok.
-Lila.- válaszolt egy reklámmosoly kíséretében.- Király a buli. Hol találom meg az italos pultot?
-Szóval tetszik. Ezt bóknak veszem.
Lila buja tekintettel mért végig engem. Tudtam, hogy már nem is érdekli annyira az a pia. Tipikus. Annyira tipikus. Mindegyik ezt csinálja és azt hiszi, hogy majd ő lesz az életem szerelme, aki majd megszelídíti a nagy Jared Trentet.
-Te most flörtölsz velem?- nézett egy mindentudó mosoly kíséretében.
-Talán.- válaszoltam félmosollyal.
-Tudod, nagyon tetszik a hátsó udvar.- mondta, a fél szemöldökét felvonva.- Nem mutatnád meg?  
-De, nagyon szívesen.
Lila arca felvidult, megragadta a kezem és elkezdett hátra fele húzni. Nickre villantottam egy győztes mosolyt és követtem a csajt.
-Tudod- kezdte, mikor megálltunk a fa alatt- azt hallottam, nagy nőfaló vagy.
Elnevettem magam.
-Nem mondod.
-Pedig de. Már az elején megkérdeztem, ki vagy. Az egyik focista jó barátom. Ő mondta ezt nekem. És ezek szerint minden igaz.
-De eddig nem zavart téged.
-Nem is mondtam, hogy zavarna.- lépett egyel közelebb. Hátrébb léptem.
-Hol laksz?
-Luiseville. A belvárosban. Miért, félsz hogy az ottaniak majd rossz véleménnyel lesznek irántam?
-Ne gondolj bele sokat. Nem vagyok érzelgős típus. És nem érdekel a jó hírem.
-Hidd el, tudom.
Közelebb lép és átölel. Alacsony, alig ér az államig. Bár, Echo még alacsonyabb. A haja töve szőke. Egy újabb szőke. Mi van velem, meg a szőkékkel? Önkéntelenül is felpillantok a szomszéd házra. A szobában sötét van, csak egy kínai lámpás világít halványan. A lámpásom.

-Jared.- sikít fel az ágyban Echo. Olyan sebességgel, amit eddig sose produkáltam, felugrok és felkapcsolom a villant. Echo sápadt és reszket. Újabb rémálom. 
-Jól vagy?- nézek rá aggódóan. Csak a fejét rázza és nagyokat lélegez.
-Anya.- böki ki végül.- Vele álmodtam. 
Szó nélkül mellé lépek és átölelem a vállát. Úgy kapaszkodik belém, mint valami mentőövbe. 
-Ne kapcsold le a lámpát.- kéri, mikor ismét lefekszik az párnákra. Bólintok. 
Másnap készítettem neki egy lámpást. 


- Hé, minden rendben?

Lila kérdőn bámul rám. Elszakítom a tekintetem a házról. Lila átnéz a feje felett.
-Ki lakik ott?
-Senki.- vágom rá túl hamar. Nem fogom az orra alá kötni.
-Pedig furán bámultad.
-Semmi, jó?
A hangom ingerült. Lila sértődötten felhúzza az orrát. Nem érdekel, nem lelkizni jöttem ide. Megragadom a derekát és közelebb rántom.
-Jared.
Sam, a haverom kicsapja az ajtót és kisiet rajta.
-Mi a franc van, ember?
Most csak még ingerültebb leszek. Ez az egész helyzet az agyamra megy.
-Bocs, haver.- mentegetőzik.- Baj van. Az a csaj...Echo? Átjött. Nick össze-vissza tapogatja.
Azonnal ellököm Lilát és átviharzok a házon. Megölöm Nicket, ha csak egy újjal is hozzáért. A ház mellett találok rájuk. Echo látszólag dühös. Nick az orrát fogja és távolról is látszik, hogy véres a keze. Nehezen tartom vissza a röhögést, ahogy közelebb megyek. A tekintetem megakad Echon. A lélegzetem is elakad. Olyan szép, hogy az már fáj. A bőre egészen lebarnult, mintha sokat járt volna a napon. A szőke haja csillog és hullámokban omlik a hátára. Régen mindig vasalta. A kék szeme csillog és most dühösen szegeződik rám.
-Mond, észnél vagy?- támad rám azonnal, mikor odaérek.
-Mitől vagy így kiakadva?
Az én hangom is mérges.
-A tegnap éjjel jöttem haza. Tudod, mert találkoztam anyukáddal. Erre egy bulit szervezel és ordíttatod a zenét. Valaki aludni akar. Kapcsold ki.
-Nem.- csattanok fel.   
Echo félrehajtja a fejét és ha lehetne, meggyilkolna a tekintetével. Gúnyosan elvigyorodik.
-Harcot akarsz, Jared?
-Szerintem meg te akarsz.- vágok vissza.- Hagyj engem békén. Szeretem a bulijaimat. Ha ezt elveszed tőlem, megjárod.
-Szerinted félek tőled?- a hangja önelégült.- Nem tudsz megijeszteni. Nem félek már tőled.
-Nem ismersz eléggé. Megváltoztunk.- közlöm az egyszerű tényt.
-Arra rájöttem.- Echo lenézően végigmér.- Most már az illegális a menő?
-Tudod, idén békén akartalak hagyni. De most.- lassan végigmérem.- Szerintem jól fogunk szórakozni.
-Én csak azt akarom, hogy legyen vége a hangzavarnak.- kezd megtörni a magabiztossága.
-Menj át Annához a hétvégéken.- javaslom lazán.
-Őrült vagy?!- visít fel haragosan.- Nem megyek el innen, hogy te kedvedre bulizhass. És amúgy is. Éjjel egy óra van.
-Aki itt őrülten viselkedik, az te vagy. Betörsz ide és követeled, hogy tegyem félre a jókedvem. De rendben. Ha azt akarod, hogy vége legyen, szórakoztass minket egy kicsit. Egy rövid tánc és vége. Ha akarod, kegyes leszek és még a kedvenc dalod is feltehetem.
Echo úgy néz rám, mintha stukkert fogtam volna rá. Lélegzetvisszafojtva várom a válaszát.    

2016. június 22., szerda

1.Fejezet

Sziasztok, meghoztam az új részt is. Igazából nincs semmi különös hozzáfűznivalóm, remélem tetszik majd nektek. :)) 



*Jared* 

Mégis milyen név az, hogy visszhang?- nézek megrökönyödve a mellettem ülő, szoros fonatokat hordó szőke, tízéves kislányra. Az említett hátradobja a haját, majd nevetni kezd. A temetőben ülünk, az édesanyja sírja mellett. A kacagása visszaverődik a dombokon. Echo még mindig nevet, majd hirtelen elhallgat és végigsimítja a keresztet. 
-Anya adta nekem ezt a nevet.- néz rám.- Imádta a görög mitológiát. Azt mondta, azért nevezett el így, mert ha valaki megismer engem, örökre a fejében maradok, mint a visszhang. Apa szerint pedig azért, mert annyira hangosan sírtam, mikor megszülettem, hogy visszhangzott a kórház. 
Kisimítok egy hajtincset az arcából. Az biztos, hogy őt nehezen lehet elfelejteni. 



-Itt írja alá.- lök elém az egyik rendőr egy vaskos papírköteget. Egy fekete tollal kanyarítom oda a nevem, és ellököm magamtól. A hátamban anya a kezeit tördeli. Nemegyszer kaptam már figyelmeztetést a zsaruktól csendháborítás miatt, de még nem hoztak be a sittre. Egészen a tegnapi napig, amikor szétvertem az egyik hapsi képét az étteremben. Idegesített, bennem meg komolyan felment a pumpa. Aztán, mikor megemlítette, hogy Echo miattam ment el, belevertem a fejét az asztalba. Nick alig tudott lefogni, de már késő volt.

-Asszonyom, maga is.- néz a rendőr most anyára. Ő halálsápadtan bólint, majd odalép mellém. Szándékosan meglök. Tudom ,mert látom a szemén.
-Következőkor nem ússza meg ennyivel, fiam.- fenyeget meg a rendőr, mikor ki akarok lépni az ajtón. Szigorúan néz rám. Azt hiszi, megijeszt. Az apám a sitten van, külön őrizetben. Minden hétvégémet vele töltöm egy üvegablakos teremben, miközben fegyveres őrök vigyáznak ránk. Ne hidd, hogy a szemöldökráncolás olyan ijesztő dolog. Megvonom a vállam és kilépek.
Apát akkor tartóztatták le, mikor füvet árult az egyik raktárépületben. Már régóta csinálta a melót, de mindig megszökött. És hogy ezt honnan tudom? Elég volt egy kellemes nyári vakáció vele, hogy kiismerjem az öreget. Az volt életem legszarabb nyaralása. Megtudtam, hogy van egy mostohaöcsém, aztán az apám minden este részegen tántorgott haza megvert, ha úgy tartotta kedve. Bőrszíjjal. Az emlékét azóta is a hátamon hordom. De a sors mégis olyan kegyetlen játékot űz velem, hogy ahelyett, hogy egy életre megszabadítana tőle, látogatnom kell. A rendőrkapitány szerint vagy ez, vagy már hamarabb lecsuktak volna. Anya semmit se tud erről. Neki csak annyi esik le ebből, hogy szombatonként hajnalban eltűnök és vasárnap este érek haza. Szerinte bulizni járok és drogozok. Nem kell tudnia az igazságot. Sosem értené meg, miért lettem ilyen.
-Ez már több a soknál, Jared.- suttogja dühösen, mikor kifele indulunk.- Rád sem ismerek. Kezdesz úgy viselkedni, mint valami kiskorú bűnöző.
 Ezen legszívesebben nevetnék. Kiskorú?  Két nap és kezdődik a tanítás. Az utolsó évem. Ami azt jeleni, hogy három hét múlva betöltöm a tizennyolcat és lelépek innen jó messzire. Magam mögött hagyok mindent, ami itt van. Legfőképp a tízéves, nevető kislány emlékét.
-Azt hittem, ha békén hagylak, jobb lesz.- motyog tovább anya, leginkább magának.- Sosem szeretted a felügyeletet. De nem figyelek rád és kapom a hívást, hogy...
Itt zokogásba tör ki. Sajnálnom kéne. A belsőm már egy éve halott. Lefagyott. Olyan mint a tömör jég. Nem lehet a szívemhez utat vájni.
-Talán, ha Echo itt len...- kezd bele, de szinte azonnal megállítom. Nem akarom érezni a szívembe nyilalló fájdalmat.
-Ki ne merd ejteni azt a nevet még egyszer előttem.- csattanok fel.
-Miért is, Jared?- kiált vissza anya.- Nála rendesebb kislányt életemben nem láttam. Kedves volt, aranyos és jószívű. Erre te elkezdted kerülni őt, elhordani hozzánk azokat a hiányos öltözetű lányokat és elmartad Echot onnan a gorombaságoddal. Mi a fene lett veled? Mit ártott neked mindenki, aki szeretett?!
Ó, ha tudná a teljes igazságot. Ha tudná miket tettem Echoval és mennyire élveztem. És ha tudná milyen érzés, mikor megtudod, hogy az a személy két napja elment egyetlen szó nélkül. Mikor már semmi sem érdekel, mert belül meghaltál azon a napon. De őt nem érdekli. És Echot se érdekelt semmi, mikor lelépett. Ahogy engem se érdekelt soha.De hiába hitetem ezt magammal, az agyam egy eldugott része folyton mást mond. Ő volt minden, amit szerettél. 
Anya felfogja a hallgatásom. Többet nem szól hozzám. Bevágom magam a viharvert Broncójának anyósülésére. Utoljára hétévesen ültem ebbe az autóba és gyűlöltem. Hátradőlök és lehunyom a szemem. Fáradt vagyok és ideges. Anya is beül és becsapja az ajtót. A hirtelen keletkezett szél befúj egy képet a műszerfalról a lábam elé. Odanyúlok és felveszem. Aztán megdermedek. Olyan érzés fog el, mint mikor beléd döfnek egy hatalmas kést és megforgatják a szívedben. Halálos és kínzó. Érzed, hogy lassan fogsz elvérezni.
Le se tagadhatnám, hogy ki van a képen. Elég megnézni az aranyszőke loknikat, a kék szemeket és a nevető szájat. Ennek a nevetésnek a visszhangja üldözi az álmaimat egy kerek éve.
Anya azonnal észreveszi, hogy meredten bámulom a képet. Elveszi tőlem és visszaragasztja a helyére.
-Honnan van?- motyogom, mint aki beszívott.
-Ne mond, hogy nem tudtál róla.- néz anyám döbbenten. Visszanézek rá. Érti a választ. Vállat von.
-Egy másfél éve kaptam tőle. Megláttam náluk és kijelentettem, hogy az enyém lesz. Echo meg odaadta. Azóta itt van- simít végig rajta.- Néha úgy hiányzik. Olyan volt, mintha a kislányom lenne. Nagyon szerettem őt.
Nem látom, de tudom, hogy könnyes a szeme. Anya mindig ragaszkodott Echohoz. Elfeledtette vele az elvesztett kislányát. Hirtelen anya megragad és szorosan megölel engem. A vállamon zokog.
-Annyira szerettem volna egy lányt, Jared.- sír keservesen.- De a sors elvette. Aztán jöttél te. És végül Echo. Ő viszont elment egy teljesen messzi helyre. Elvettek tőlem két gyereket.- szorosabban megölel.- Nem akarom, hogy a harmadik is eltűnjön.
Szúr a szemem. Megakad a tekintetem Echo képén. Nevet. Mint mindig. Ezzel mindig felvidított és felmelegítette a szívem. És a képet nézve visszaölelem anyát. Hosszú ideje ez volt az első ilyen alkalom, amióta elmúltam tíz. Persze akkor még nem is sejtettem semmit. Amíg egy forró délután egy aranyszőke hajú lány látványa újra életet nem lehelt belém.
Éjjel vihar volt, ami eléggé gyakori volt nálunk. Persze reggelre minden felszáradt, de az éjszaka az ablakomhoz csapódó fa ágai  megnehezítették az alvást. Szóval úgy döntöttem, nem fizetek a favágóknak lenyesni a hosszabb ágakat, inkább megcsinálom én. Így délután egykor, miután végeztem az autószerelőben, ahova melózni jártam, egy baltával tértem vissza a házba.
-Félnem kéne?- kiáltott utánam anya, mikor feltrappoltam a lépcsőn. Valami sütit sütött, az illattól megkordult a gyomrom.
-Mindig.- motyogtam az orrom alatt.
-Azért vigyázz.- szólt újra.- Nehéz volt téged a világra hozni.
A szememet forgattam.
-Ó, és Jared.- lépett ki, mire megálltam a legfelső fokon. Anya szeme vidáman csillogott és élénken mosolygott. Valami nagyon feldobta,- Délután van egy meglepetésem számodra.
Válasz nélkül mentem tovább, majd óvatosan kimásztam a padlás felső ablakán. Az ablak pont egy olyan vastag ágra nyílt, ami megtartott és tudtam mozogni. Leereszkedtem az első ághoz. Mikor azzal végeztem, lejjebb mentem, majd még tovább. A végén már le is lehetett ugrani a földre. Megállva szemléltem a munkám. Ez a fa pont a két ház között volt. Az én és Echo háza között. Ige, még szomszédok is voltunk. Hát nem klassz? Néhányszor ki akartam vágatni, de Echo apja nem engedte, mivel a nagyobb fele az ő telkükön volt és Echo imádta az öreg tölgyfát. Pont árnyékot tartott a medencéjüknek. Arrafelé fordultam, ahol az ágak áttértek a szomszédos házba. És lefagytam.
A medencénél egy szőke lány ült, piros bikiniben, a lábait a vízbe lógatva, az egyik kezével pedig vizet fröcskölt magára. Elgondolkodva bámult maga elé. A háttérből lágyabb rockzene hangzott. Mozdulni se tudtam. -Szívem, nem jössz be segíteni.- lépett ki az ajtón Owen Emerson. A lány felkapta a fejét, odakiáltott egy választ, majd felkelt és berohant. Még mindig le voltam dermedve. Kétség se fér hozzá, az a lány Echo volt. De mi történt vele? Másképp nézett ki, mint mikor elment innen. Gyönyörű volt eddig, is, de erre az új külsőre egy új szót kellett volna kitalálni.
Tántorogva tértem vissza a házba. Anya még mindig a konyhában szorgoskodott és sötétkék mázzal vonta be az asztalon sorakozó fánkokat. Egyetlen valaki imádta ennyire ezt a kék színt. A válasz már úgyis magától értetődő.
-Készen vagy?- fordult hátra. Meghökkent az arckifejezésem láttán. Aztán a másik házra bámult. Egy fekete terepjáró állt a ház előtt, a csomagtartóban egy halom bőrönddel.- Szóval már tudod.- vonta le a következtetést.- Hát nem remek? Echo hazajött. Visszamegy az iskolába.- lelkendezett anya. Szúrni kezdett a mellkasom. Hirtelen nagyon várni kezdtem a hétfőt.

2016. június 19., vasárnap

Bevezetés

Sziasztok. Sajnálom, hogy újrakezdtem a történetet, de végre megtaláltam azokat a szereplőket akikkel elképzeltem a történetet. Remélem, tetszeni fog nektek. :))) 




-Ne. Itt fordulj balra.- sikította Anna a fülembe.
Apa terepjárójának kerekei csikorogtak, ahogy lelassítottam egy üvöltő ház parkolójában. Helyet is alig találtam magamnak.
-Tudod, talán mégis neked kellett volna vezetned, ahogy javasoltam.- fordultam a barátnőm fele. Bár egyáltalán nem szerettem ha valaki más vezet, mikor a saját autómban vagyunk.
-És nézzem, ahogy a kezedbe temeted az arcod, valahányszor nem taposok a gázba az összes sárga lámpánál? Kizárt.
Magamban elmosolyodtam. Anna ismert a legjobban. Szerettem gyorsan vezetni. Imádtam a sebességet. De legjobban az esőben szerettem száguldozni. Ám nem mindig voltam ennyire bátor. Most , hogy hallottam a zene ritmusát, leginkább az ország másik felére szerettem volna menekülni. Jó messzire innen.
-Anna, szerintem ez nem jó ötlet.- torpantam meg az autóm mellett.
-Ugyan, Echo.- szállt ki az autóból Luke. majd Anna válla köré kanyarította a karját. A barátnője mosolyogva bújt hozzá.- Engem meghívott Nick, én Annát, Anna meg téged. Ennyi.
Megnyugtató érv, mégis a gyomrom mégis görcsbe rándult.
-És ne feledd. Ha nem érzed jól magad, bármikor eljöhetsz.- simított végig a karomon Anna.- Két nap múlva elmész. Érezd jól magad egy kicsit. És felejtsd el Jaredet.
-Jó lenne.- motyogtam. Mennyire jó lenne egyszerűen megnyomni a törlés gombot és újrakezdeni az életet.
Aztán, hogy tiltakozni se legyen időm, megragadta a kezem és berángatott az emberekkel teli házba. A nappali ajtajában Dan Beckman állt, kezében egy itallal. Valami szőke csajt fűzögetett, aki lógott minden szaván. Az érkezésünkre felkapta a fejét, majd rám pillantva elmosolyodott.
-Hali Anna. Hogy vagy, Echo?- mosolygott gúnyosan.
Anna biccentett, én meg egyetlen szó nélkül elmentem mellette.
-Várj csak.- lépett elém.- A kocsikulcsokat a tálcába.- mutatott egy átlátszó tálra, amiben rengeteg kulcs díszelgett.
-Tessék?- bámultam rá.- Szó sem lehet róla.
Dan rám bámult. Én vissza. Farkasszemet néztünk egymással, majd egy morgás kíséretében beledobtam a kulcsokat a tálba.
-Most jó?
Dan bólintott, majd félreállt az útból. Bemasíroztunk mellette. Bent egy halom egyetemista és ismeretlen bulizott az iskolánk teljes tanulóival.
-Megyek, hozok egy pohár kólát.- fordult felém Anna, aztán elrángatta Lukeot és bementek a konyhába. A többieket nézve elindultam még beljebb, de hirtelen egy erős mellkasba ütköztem.
-Helló, Echo.- hallottam egy hangot, amitől a karomon a szőr az égnek állt. Jared levigyorgott rám.- Azt hittem, nem jössz.
-Anna vett rá.- feleltem vonakodva.
-Gondolhattam volna.- nevetett fel.- Egymagad túl stréber vagy ehhez.
A szemébe néztem. Direkt idegesített.
-Szia Jared.- jelent meg a hátamban Anna és a kezembe nyomott egy poharat.
-Szia. Mivel fizetted le, hogy eljöjjön?- mutatott rám.
-Most lett elegem.- fordultam a legjobb barátnőmhöz.- Luke majd hazavisz.
Kimentem a nappaliból és beletúrtam a tálba. Csakhogy a kulcsom sehol se volt. Újra feltúrtam. A pánik kerülgetett. Visszatrappoltam a nappaliba, majd egyenesen Jaredhez léptem.
-Hol a kulcs?- kiáltottam rá.
-Mivan?- nézett rám, elfordulva az egyik barna pomponlánytól, aki a sulinkba járt.
-A kulcs. Tudom, hogy elvetted.
-Ez keresed?-  hallottam Nick hangját a kertből. A medence mellett állt, a kocsikulcsaimmal. A víz felett lóbálta, aztán egyszerűen beledobta. Ijedtem rohantam oda. Pont a legmélyén landolt.
-Vedd ki!- visítottam fel. Nick mellett a vigyorgó Jared is megjelent.
-Szerintem csak akkor kerül az onnan ki, ha beugrassz érte.- nézett a fehér nyári ruhámra.
-Echo, hagyd csak. Beugrom érte.- lépett elő Luke. Megráztam a fejem. Két nap és elmegyek. Egy egész évre elmegyek. Egy évig nem látom őket. Előléptem, majd hirtelen lendületből a vízbe ugrottam. Hideg volt, csípte az arcom. Felmarkoltam a kulcsom és felrúgtam magam a felszínre. Anna kihúzott a vízből. Reszkettem, plusz a ruhám is teljesen átlátszó lett. Körülöttem mindenki nevetett. Megfordultam és kirohantam a házból. Egy teljes év, Echo. Egy teljes év. 
 - Penguin