2017. január 8., vasárnap

18.Fejezet

Sziasztok, kis blogmanócskák. 
Jó idő eltelt az utolsó rész óta, hát ideje is volt jelentkeznem. Véleményeket kérek alul, remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. :))

*Echo*
A titkok közelebb hozzák egymáshoz az embert, apa mindig ezt mesélte nekem, és igaza is volt. Amióta Jared megosztotta velem a ,,titkát" az öccséről, a dolgok teljesen megváltoztak, minden sokkal bensőségesebb és meghittebb lett, végre képesek lettünk valóban bízni egymásban, ezt csak tetézte az a dolog, hogy még kedveltük is Jaxel. Hiába volt a sok rosszul indulatú pletyka, Jared és én az egyik legstabilabb párrá váltunk az egész iskolában, ehhez kétség sem férhetett.
Az idő múlásával egyre inkább közeledni kezdett a téli bál napja, az év egyik legfontosabb eseménye volt az iskolai életünknek. Alapszabály, hogy ha van barátod, vele jössz a buliba, mégis kerülgetett a frász, hogy vajon Jared benne lenne-e ebben a dologban, avagy mégsem, ugyanis utálta az ilyen bulikat. Nem akartam hiába várni a semmire, és jól pofára esni, pláne azután, hogy szerencsésen elkaptam Piper üresfejű eszmecseréjét a még üresfejűbb csatlósaival, ahol az vázolgatja, hogy el kellene hívnia Jaredet a bálra, hátha észhez tér. Haha, köszönöm a bókot! A másik eshetőség se  volt vonzóbb, hogy megkérdezzem őt az egészről, szintén személyes okok miatt. Na, ilyenkor marad az utolsó esély, hogy állsz, és várod, hogy a pasid észrevegye, mi is a bajod. Sokat vársz.
Egy egész hetet főttem a levemben a semmiért, mire Jared kapcsolt, azt is annak köszönhettem, hogy végre kiplakátolták a nagy eseményt, én pedig addig bámultam azt, míg végre leesett mindenkinek, hogy én bizony nagyon el akarok menni ide. És még ezek után se hívott el egyszerűen, inkább húzta a dolgot még jó pár napig, tönkretéve ezzel az idegrendszerem.
Három nappal később Jared hirtelen felvetette, hogy elmehetnénk délután valahova. Nem jelentette ki, hogy randi lesz, mégis annak képzeltem, és csodálkoztam is rendesen, elvégre RANDIZNI fogok Jared Trenttel, ez nem egy akármilyen alkalom. Még maga Piper sem élvezhette ki ezeket a kivételes lehetőségeket, persze ha azt nem tekinthetjük randinak, amit kétlek, az én szememben akkor sem lesz az, ha mindenki máséban igen.
Rendes, lányokhoz illő, izgalmakkal teli készülődésbe kezdtem, ahogy az illik. Vicces lehet, de háromszor is letusoltam és kimostam a hajam, mielőtt még alaposan megszárítottam és szögegyenesre vasaltam volna. Régebben is így hordtam a hajam, hát gondoltam, emlékezzünk egy kicsit az elmúlt, elpazarolt időkre, Jared amúgy is szeretett nosztalgiázni mindig is, még egész kicsi korától kezdve.
Egy kisebb egyszemélyes hiszti után, mivel nem találtam a kedvenc sötétkék farmerem, úgy döntöttem, készen állok életem első randijára. A tükörben elégedetten szemléltem a látványom. A farmer tökéletesen állt rajtam, feltűnően hosszúnak tűntek benne a lábaim. Fekete, v kivágású felsőm kiemelte a világos bőröm, és a hátamra hulló világosszőke hajam, az összhatást pedig egy fekete, tűsarkú bokacsizma egészítette ki. Nem vittem fel sok sminket, csak egy kis szájfényt és szempillaspirált. Térdig érő, derékban megköthető kabátot kaptam magamra, aminek jó nagy zsebei voltak, így minden fontos elfért benne, nem volt szükségem feleslegesen egy táskára. Minél kevesebb, annál jobb, ez a mottóm.
Jared azt mondta, be kell lépnie a főnökéhez egy kis időőre, és várjam meg a sarkon. Tél eleje volt, és meglepően hűvös, reszketve toporogtam kint, miközben autók hosszú sora húzott végig mellettem. Nem egyen megbámultak, de olyan is volt, természetesen a suliból, aki lelassított mellettem, és obszcén megjegyzéseket téve próbált elcsalni magával. Érdekes, mert amint láttam, a kocsiban volt az illető tag barátnője is, gyilkos szemeket menesztgetve rám. Nem tehettem arról, hogy egyesek szemében a monogámia már nem népszerű, így a felém irányuló mélységes utálata sem volt számomra érthető.
Két percembe telt, hogy lerázzam a srácot, illetve nem is tudom, hogy én ráztam-e le, esetleg Jared épp beforduló kocsija, de a kedves évfolyamtársam úgy elhúzta a csíkot, mint akit baltával üldöznek. Ez a tekintélyes pasival járó kiváltságok egyike.
Jared kiszállt az autóból, nekem pedig összefutott a nyál a számban. Nem volt kiöltözve, csak a mindennapi ruháját viselte, ergo egy szakadt farmert, pólót, bőrdzsekit és magas szárú sportcipőt, ehhez jött a belőtt, mégis kellően kócos haja, a rajongásom inkább annak volt betudható, hogy ahányszor láttam, egyre jobban beleestem, mint jelen pillanatban is.
-Ez meg mit akart? - nézett az elsuhanó autó felé, közben nyomott egy gyors puszit a számra.
-Fogalmam sincs. Elvinni valahova - válaszoltam tök érdektelenül.
-Na, majd én elviszem valahova - borult el Jared arca, mire szorosan hozzá bújtam, hogy lenyugtassam, és elég könnyen is ment, mert utána csak velem foglalkozott.
Izgalmakkal telve vártam, hogy mégis hova megyünk, mert Jared nem volt hajlandó nekem is elmondani, mit is tervezett a mai csodaszép délutánra. Őszintén szólva én mozira gondoltam, esetleg egy mekizésre, ahogy azt a Jared-féle srácoktól elvárnánk, de mikor megállt egy akváriumház előtt, hát teljesen ledöbbentem, s mindamellett meg is hatódtam.
-Wow - suttogtam teljes sokkban, Jared pedig csak lazán átölelte a vállam, és bevezetett.
-Amikor legutóbb itt jártunk, kiszaladtál. Gondolom azóta összeszedted magad, hogy megnézd a teljes kiállítást - válaszolt at arckifejezésem mögött rejtőző kérdésre, mire szívből felnevettem.           Amikor it jártunk, még csak tíz éves voltam, és névnapom alkalmából apa és Jared édesanyja elhozott ide, Jareddel együtt. Az egész nem úgy jött össze, ahogy tervezték, a harmadik akváriumnál sírva kirohantam, hogy nem tetszenek a halak, apa szégyenkezve vitt minket haza, Jared pedig egész úton szidott engem. Reménykedtem, hogy ezúttal nem ez történik.
Hatalmas levegőt vettem, mikor jegyet váltottunk, és beléptünk az üveges dupla ajtón. A beltér csak még gyönyörűbb volt, mint emlékeztem, és mint egy kisgyerek, úgy siettem, hogy körbenézhessek.
Az egyik hatalmas, színes bohóchalakkal teli állványnál lecövekeltem, s mint egy most szabadult óvodás, úgy csodáltam a szépséges állatok játékát.
Jared a hátamba állt, és átölelte a derekam.
-Nyugi, bébi, tudod, nem tudnak onnan kijönni - motyogta a hajamba. Elmosolyodtam, és megszorítottam a kezét. Ezúttal örömmel megvártam a látogatás végét.
Mindezek után úgy döntöttünk, ideje lenne enni is valamit, de személyes okok miatt nem akartam mekibe menni, nyilván más is érti miért. Nem hiányzott a fejemre egy alapos átkozódás, szerettem  is volna elkerülni. Jared ajánlotta, hogy vegyünk akkor csirkeszárnyakat, hát utólag betértünk egy KFC étterembe. Egy csomag csípős csirkeszárnnyal és két nagy pohár kólával ültünk ki a tópartra, a mi kis szentélyjellegű helyünkre, s felülve a kocsi motorháztetőjére, beszélgettünk, ettünk, és már-már be kellett volna tiltani, mennyire jól éreztük magunkat.

***

Késő estére vájkálódtunk valahogy haza, tele mindenféle érzelemmel. Az ajtóban Jared adott egy csókot, majd végigsimított a mostanra borzos hajamon.
-Mennem kell, anya nem tudja, merre vagyok - mondta, eztán megfordult.
-Persze - motyogtam saját magamnak, majd a mai nap történtek ellenére csalódottan léptem a házba. Mert bár életem legszebb napja volt, mégsem hívott el a bálra, ez pedig felért egy ökölcsapással.         Magamban fortyogva vágtam le magam a kanapéra, s úgy, ahogy voltam, eldőltem. A szemem bosszús könnyek égették, magamban mindennek elhordtam az összes hímneműt a földön. A helyzetemet az sem dobta meg, hogy Anna üzent nekem, miszerint Nick lesz a kísérője. Ettől csak még inkább főttem a saját levembe, míg abban a helyzetben, ahogy voltam, kabátban képes voltam elaludni.
Az ágyamban ébredtem, és azonnal feltűnt, hogy nincs rajtam a kabátom, sem a csizmám. Meg amúgy nadrág sem. Na, ez mégis hogy történhetett meg?
Úgy ültem fel az ágyban, mint a múmiák azokban az idétlen horrorfilmekben. A szemem azonnal megakadt a sötét szobám végében, a széken ülő személyen, és ijedten húztam feljebb a takarót.
-Elég untató személyiség lehetek, ha csak így kifeküdtél tőlem - szólalt meg az alak, én pedig azonnal megnyugodtam.
-Te levetkőztettél engem? - kapcsoltam fel az éjjeli lámpám.
-Ja - bólintott Jared. - De nyugi, más nem volt. Bár alig tudtam ellenállni azoknak a formás comboknak.
-Micsoda szerencsétlenség - dobtam meg egy párnával. - Egyébként mit csinálsz itt?
-Ugyan már, Echo, láttam, milyen képet vágtál, nem kell palástolni. Bár bevallom, szórakoztam volna még egy kicsit - vigyorgott gonoszul.
-Mi? - néztem értetlenül.
-Jaj, te lány - kapott ki hirtelen az ágyból, én pedig sikítottam. - Idegesít a bál, nem igaz? Ismerlek téged, nem csak te engem, ezt sose feledd.
-Képes voltál végignézni, hogy megeszem a saját idegeimet? - csaptam a karjára felháborodottan.       -Hmm - motyogta válaszul, és egyből értettem. Jared nagyon is bírta a helyzetet. A kis dög!
-De tudod, ettől még nem megyek veled - bontakoztam ki az öleléséből, remélve, hogy ezúttal én szívhatom a vérét egy kicsit. Sikerült is, értetlenül és megbántva bámult rám. - Tudod, egy igazi pasi térden állva kéri meg a szíve hölgyét, hogy legyen a kísérője egy ilyen eseményre. Kár, keresnem kell egy ilyen pasit.
-Jézusom - morogta erre, aztán térdre vágta magát előttem. - Echo Emerson, életem értelme, lennél szíves velem megjelenni azon a bálon, ahol én egyáltalán nem akarok részt venni, de érted, csakis érted megteszem?
Diadalittas mosollyal az arcomon ragadtam meg a kezét, és húztam fel.
-Igen - bólintottam, aztán hirtelen megint a karjai között találtam magam. És legyek őszinte? Egyáltalán nem is bántam. 

2016. december 31., szombat

Boldog Új Évet!

Drága kicsi blogmanócskáim! Boldog Új Évet, szerencsés és bőségekben teli új esztendőt kívánok mindenkinek, mindazonáltal szeretném megköszönni mindenkinek, hogy olvassa a blogom és azt is, hogy a megjegyzésekkel kedvesen motivál engem. Kívánom, hogy minden álmotok teljesüljön. :)

2016. december 16., péntek

12 napos blogger kihívás - Utolsó nap + 17.Fejezet

Sziasztok, blogmanók, ismét jelentkezem. :)) 
Végre a végére értem ennek a kihívásnak, őszintén, a végére már nagyon vártam. Szeretem az ilyesmit, de nem igazán kedvelem ennyire elhúzni. 
Újabb designváltás történt, ezúttal minden az enyém. Az előző nem igazán jött már be a végére, a sok lila szinte sütötte a szemem, irritált engem személy szerint, ezért váltottam. :) 
UI. Írtam már, hogy nyílt egy új blogom, itt is megemlítem, kattints IDE, ha érdekel. 
Jó olvasást,
xoxo Writer Girl

*Echo*
Hosszú időbe telt, mire minden lenyugodott körülöttem, az emberek pedig szerre beletörődtek, hogy vagy megszoknak, vagy Jared kinyírja őket, ilyen egyszerű a helyzet. Úgyhogy mostanra már valahogy tolerálnak maguk mellett, attól eltekintve, hogy fele így is a halálom kívánja, a többi pedig rettenetesen féltékeny és/vagy képtelen megérteni, miért is én lettem a szerencsés kivétel. Az igazság azonban az, hogy szerintem én és Jared sokkal inkább megértjük egymást, mint bárki mással képesek lennénk erre, a gyerekkorban eltöltött percek nem maradtak hiábavalók. Egyszerűen úgy tekintettem a dologra, hogy mi összetartozunk, akár vannak titkaink egymás előtt, akár nem.
Jared rábeszélt engem, hogy hagyjam a fenébe a munkát, s miután apa is rábólintott, felmondtam, aminek a munkatársaim közül egy ember örült, a többi meg búsult. Ilyen az élet!Utána minden időmet a barátom társaságában töltöttem. Olyan jó kimondani, hogy Jared a BARÁTOM. És persze amikor nem vele voltam, akkor mind együtt voltunk, mármint én, Anna, Jared és Nick, a csodapárok. Egy idő után azonban nem hagyott nyugodni a tény, hogy egy ideje Jared nagyon próbált elrejteni valamit, s egyre elfoglaltabb lett. Ez pedig zavart, lévén Jared azért hatalmas játékos, féltem, hogy bármikor visszatérhet a régi útjára, engem meg aztán itt hagy, kidobva, mint valami szemetet, aztán meg meg kell vernem valamelyik csajt utána, ha beszól. Jared ebből a helyzetből látszólag semmit se vett észre, engem mégis zavart, hogy valamit titkolt, méghozzá nagyon. Mivelhogy én is a női nemet képviselném, egy idő után mindenféle paranoid elméletekkel próbáltam magyarázni a dolog miértjét, ettől pedig csak még inkább beparáztam, szóval inkább arra jutottam, hogy hagyom a filózást, mert csak rosszabb lesz a helyzet. Így inkább leálltam, bár az oldalamat még mindig furdalta a kíváncsiság, a bennem élő kisördög pedig mindenféle rosszat sugdosott a fülembe, amit aztán nagy erőfeszítés árán tudtam csak elvetni. 
Egészen péntekig bírtam a kíváncsiságommal, akkor azonban már úgy éreztem, szétvet az ideg, pláne miután találkoztam Piper vigyorgó fejével, s szokás szerint, megint kombináltam. Abba persze nem tudtam volna belenyugodni, ha Jared visszatér ahhoz a lotyóhoz, akkor inkább a halál. De a gyorsabbik természetesen, halálos ágyamon nem akarok szenvedni. Na de vissza a jelenbe, vagyis a múltba, teljesen mindegy, legalábbis részemről.
Óránk volt, én pedig a legújabb helyemen ültem, Jared mellett. Amikor a hely eredeti tulajdonosa, egy hidrogén szőke, agyonsminkelt plázacica meghallotta, hogy költöznie kéne, kiverte a díszhisztit, de persze én nyertem, ez csak természetes. Azóta is rusnyán meresztgeti rám a kihúzott szemét, s pletykálgat is, mindezt figyelmen kívül hagyom, engem csupán Piper érdekel, ő az én örök vetélytársam. A lényegre térve akkor, csak ültem, és elég kényelmetlenül éreztem magam, pláne miután többször is arra lettem figyelmes, hogy a pasim többször is valamiféle telefonhívást, a folyamatos üzengetésről pedig már ne is beszéljek, engem pedig teljesen figyelmen kívül hagy, annak ellenére, hogy ha már a barátnő-barát dologtól eltekintünk, a fenébe is, páros feladat volt, amivel kínlódhattam egész órán, hogy valahogy jó jegyet kapjunk mindketten. A tanár meg szépen rájött erre, de azért beírta mindkettőnknek a jelest, miközben morgott. Engem azonban felettébb idegesített a tény, hogy Jared ennyire figyelmen kívül hagyott, bent is maradtam szüneten, duzzogtam, amit észre is vett, mert összevont szemöldökökkel ült vissza mellém.
-Bébi, minden oké? - huppant le mellém, aztán maga felé fordította a fejem. Olyan átkozottul jól esett ez a gesztus, rosszul is lettem volna, ha megtudom, más is élvezheti az én saját kis érintéseimet.
-Jared, rengeteget jelentesz nekem - vallottam be, miközben minden erőmmel kerültem a tekintetét. - Én csak tudni akarom, én vagyok-e neked az egyetlen.
-Miért akarod tudni, ha tudod magadtól is? - ráncolta a homlokát értetlenül. Beharaptam az alsó ajkam, és inkább a földet pásztáztam. Persze nem volt annyira érdekes, de ezt hagyjuk. - Echo, tudod nem, hogy nekem nem kell más? - emelte fel megint az állam, a tekintete döbbenetet és hitetlenséget árasztott. - Miért kérdezed?
-Csak olyan furcsa vagy - vontam vállat. - Szerettem volna megbizonyosodni, hogy esetleg....- akadtam el.
-Hogy nem-e kavarok valaki mással a hátad mögött?! - csattant fel sértődötten. - Ilyennek tűnök?!
-Napok óta felém se nézel. Mégis mire kellett volna gondolnom??
Erre persze ő se tudott mit szólni, csak füstölgött magába, miközben valami olyasmit motyogott, hogy ,,De akkor is!". Ő mérgelődött a feltételezésem miatt, én mérgelődtem, mert nem magyarázott meg semmit. Szép kis páros lehettünk.
Két perc csend elteltével Jared aztán felém fordult.
-Nem csallak meg - nézett a szemembe.
-Remek - vontam vállat, de nem enyhültem. Vagy megmagyarázza a helyzetet, vagy nem, de akkor kezdjen is valamit magával, mert én hagyom az egészet. Bizalom nélkül nincs is kapcsolat.
-És sért, hogy ilyesmit feltételezel rólam - mondta tovább.
-Oké - bólintottam, továbbra is nemtörődöm módon.
-Egészen más dologról van szó, de nem mondhatom el, miről.
Erre nem válaszoltam, csak bólintottam, továbbra is figyelmen kívül hagyva bármiféle érzelmet. Ezt Jared nem nézte jó szemmel, mert idegesen a padra csapott, arról hadoválva, hogy nem bízom benne. Én igazoltam ezt a teóriát, mire csak még dühösebb lett, de én is, így csak egy párperces vita lett az egészből. Mikor azonban a fejéhez vágtam, hogy ha én döntöttem volna meg minden mozgó hímneműt, ő is ugyanígy érezne, egyszerre lenyugodott.

-Nyilván emlékszel arra a képre a szobámból - kezdett mesélni valamit. - Az egész ekörül forog. - Itt sóhajtott egy nagyot. - Van egy öcsém, de hogy is mondjam, nem igen tartsuk a kapcsolatot. Akkor szereztem róla tudomást, mikor elmentem apához nyaralni. Hogy is mondjam, apa nem bánt valami jól velünk, ezt mutatja az a kép is. Ha ivott...erőszakos lett, s megvert minket. Aztán persze letartóztatták, de azóta is hívogassa az öcsém, követeli a pénz tőlem, cserébe békén hagyja a testvérem és a nevelőcsaládját. Mostanában is zaklat, méghozzá elég sokszor. Ezt próbáltam elrejteni, mert nem akartalak bajba keverni.
-Értem - bólintottam együtt érzően. Jared nagyokat sóhajtva bólintott és magához húzott engem.
-Holnap akartam menni és meglátogatni őt - motyogta a hajamba, majd eltolt magától egy kicsit. - Szeretném, ha velem jönnél. Mit szólsz?
Bólintottam, s szorosabban bújtam hozzá. Már vártam azt a találkozást.

***

Másnap kora reggel elkészültem egy hosszú autóútra, kényelmesen öltöztem, cicanadrágot, buggyos blúzt és őszi csizmát vettem fel, amíg Jared is bemelegítette a motort. Azt mondta, nagyjából két óra az út, de ha sietünk, egy óra alatt is megtehetjük. Nem kerülte el a figyelmem, hogy a szokásosnál is zaklatottabb volt, idegesen rágta az alsó ajkát és gyakran elkáromkodta magát, még a szokásosnál is gyakrabban, ami azért nagy szó volt. Én aggódtam érte ugyan, de tenni nem mertem semmit se. Jared utálja, ha valaki is beleszól az életébe.
Alig tíz perc múlva indultunk is, Jared bedobott a csomagtartóba egy kis táskát, benne kaja, természetesen nekem. Hát nem az én pasim a legjobb a világon?
A motor felduruzsolt, mi pedig elindultunk az útra. Jared néha rácsapott a kormányra, szerintem ezzel is próbálta visszaszerezni a maradék nyugalmát.
Néha rá-rá pillantottam, hogy tudja, vele vagyok. ilyenkor elkaptam, ahogy az állán ráng egy izom. Annyira nagyon sajnáltam, már szinte bele is sajdult a szívem, látva, hogy mennyire nagyon gondban van, bár nem értettem a miértjét, azért persze én is szívvel rendelkező lény vagyok, így mellette voltam bármiben.
Egy idő után leengedte az egyik kezét, és a sajátomra kulcsolta az ujjait, megszorított, én pedig viszonoztam.
A végére már igazán meguntam az elsuhanó tájat, elegem volt a motor zúgásából, egyszerűen mindenből. Mellettem Jared is egyre morcosabb lett és hihetetlenül kedvetlen, mire elérkeztünk egy kis városkába. Egy kertes ház előtt álltunk meg, szinte csodálkoztam, hogy sehol nem volt egyetlen fa vagy virág sem, maga az épület is komor, sivár, seszínű volt, sütött róla, hogy az, aki itt él, egyáltalán nem foglalkozik a külsővel, ez pedig végtelenül elszomorított. Hogy lehet egy ilyen kopár helyen felkelni minden reggel? A kocsi itt állt le, Jared pedig kipattant belőle, engem is magával húzva.
-Megjöttünk - mondta, az ujjait az enyémekre kulcsolta, s elindult befele a kapun. Az ajtó előtt hezitált, mielőtt becsengetett volna. Egy középkorú, durván szoláriumozott, vastag sminkréteggel rendelkező nő nyitott ajtót, mogorván méregetve minket.
-Megint te? - fintorodott el Jared láttán.
-Jaxhez jöttem - válaszolt Jared ugyanolyan stílusban, közben befurakodott az ajtón. A szoba belülről sem nyújtott szebb látványt, mint kívülről, minden csupa elhanyagoltságról vallott, ami mondjuk a nőt nézve nem is volt olyan meglepő dolog.
-És a lány? - irányult a banya figyelme felém.
-Ő az én dolgom - vágta rá Jared. - Nyilván magának is van baja, szóval inkább foglalkozzon azzal.
A nő csak hápogni tudott, de készségesen félreállt, Jared pedig végigvezetett egy szűk folyóson, míg egy aprócska ajtóhoz nem értünk, itt benyitott. Az ágyon egy Jaredhez ijesztő módon hasonlító fiú feküdt, hatalmas fejhallgatóval, az érkezésünkre mégis felkapta a fejét.
-Na végre! Azt hittem, már nem is jössz - ugrott fel vidáman, fiúsan összeölelkezve a testvérével.
-Nem egyedül érkeztem - válaszolta Jared, majd maga mellé húzott. - Ő itt Echo - mutatott be. - A barátnőm.
-Nahát, mégis megállapodtál? - csodálkozott el, mint kiderült Jax. - És még milyen csinos darab. Nekem is kell.
Ezen nevetnem kellett. Mint kiderült, elég jól kijöttünk Jaxel. Bár külsőleg annyira hasonlított a bátyjára, azért személyiségileg nagyon elütöttek, mégis megtaláltuk a közös hangot, aminek Jared nagyon is örvendett. Mire véget ért a látogatás, Az öccse és én szinte barátokká váltunk, mi több, úgy tűnt, ez a kis kiruccanás Jaredet és engem is közelebb hozott egymáshoz. Amikor hazafele tartottunk, s Jared a fejemet a vállára húzta, apró puszit nyomva a homlokomra, úgy éreztem, többé váltunk, mint két ember, aki együtt lóg. Sokkal többé.
 Úgy éreztem, végre ismét lelki társak vagyunk.


Most, hogy a rész végéhez értünk, megcsinálom a kihívás utolsó napját, is, csak nem akartam ezzel elhúzni az elejét, de végtelenül örvendek, hogy a végéhez értem a feladatoknak. 
Életem egy napja (képekkel)

Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, inkább egy hétköznapot írok le, mert az valamivel érdekesebb, úgyhogy kezdjünk is bele.

Szerintem senki sem csodálkozik azon, ha úgy kezdem el az egészet, hogy nagy kínok közt kikászálódom az ágyból, mikor nincs mit tenni, mert szól az ébresztő, s ha nem is kelek fel, valaki mindenképpen felkölt. Ha szerencsém van, ez a valaki vagy anyu, vagy apu, ha nem, akkor a testvérem veti rám magát éppen egy, a szuszt is kiszorító ugrással. Általában ha megtehetem, olyankor negyed nyolckor kelek, lévén a suli elég közel van a lakásunkhoz, az utóbbi időben viszont annyi időt vesz fel a készülődés, hogy ha a testvéremmel együtt készülök, muszáj már a csengés után keljek.

Miután elvégeztem a mosdást, fogmosást stb, jön a nehezebb fele, méghozzá a ruha kiválasztása, ami amúgy nálam még egy tíz percbe telik bele. Sose vagyok képes kiválasztani, hogy mit mivel is akarok felvenni, hezitálok, hogy vajon tényleg úgy fog-e állni rajtam az összeállítás, ahogy magamban elképzeltem azt, meg mindenféle ilyen-olyan csajos dolog, szerintem értitek. Épp azért, orvoslás érdekében és egy barátnőm tanácsára este mindig előszedem, hogy mit viselek másnap, ezért szerencsére mostanában nincs bajom a keresgéléssel, de nem mindig.

Talán a sors mégsem utál engem annyira, mint azt hinném, mert ha már a készülődés fele elhúzódik, a suli közel van a házunkhoz, hála a mindenhatónak. Általában háromnegyed fele megyünk ki a házból, de mindig beérek csengetés előtt pár perccel, így van időm ismételni, pletyizni, meg még jó pár dologra.
A legjobb barátnőmmel ülünk együtt, ő tesz arról, hogy az órák hamar elteljenek, német órán mindig kacagunk mindenen, de mi ez, ha nem igaz barátság. Nem mellesleg általában hat vagy hét óránk van naponta, délelőttönként, bár az utóbbi időben hamarabb elengedtek minket a tizenkettedikesek miatt. Amúgy nincs komolyabb bajom a sulival, ha épp nem a hidegben fagyoskodom, mert a barátnőm büfézik, tök jól elvagyok.

Közvetlenül az után, hogy hazajöttem, eszek, ritkábban pihenek, elvégzem a dolgaimat, aztán odaülök tanulni. Sokszor annyi a lecke, hogy az agyam durran ketté, de amit meg kell tenni, hát meg kell tenni, ez van, ez az élet, ezt kell elfogadni. Tanulás után beszélgetek a fontosabb személyekkel, olvasok, blogolok, ha van rá időm, eztán vacsizom, ha hazajött valamelyik szülő.

A fürdés felét mindig iszonyatosan elhúzom, az utolsó pillanatban jut eszembe, hogy a hajam már megint nem úgy áll, ahogy kéne, hát mossuk meg. Az is egy rossz tulajdonságnak tudható be, hogy mindig elhasználom az összes meleg vizet, de én letudom annyival, hogy lány vagyok, igaz, ez nem nagy magyarázat, de némileg orvosolja a helyzetet.
Fürdés után kifésülöm a hajam, egy kis arcápolás és dőlök az ágyba, mert reggelente felkelni maga a pokol, mint már említettem. Azért nem tudom megállni, kicsit még olvasok, mielőtt teljesen kikapcsolnék. Másnap pedig mindez kezdődik elölről.  Hétvégén sem más a helyzet, mínusz ugyebár a sulis fele a dolognak, de abban a pár órában pihenek, viszont annyival több a tanulás.    

2016. november 22., kedd

12 napos blogger kihívás - Tizenegyedik nap + 16.Fejezet

Sziasztooook! :) 
Itt van a (remélem, bár nem biztosan) várva várt következő fejezet. Remélem, örültök. 
Figyelem, új rész van ITTITTITT, szóval tessenek benézni és komizni. :) 

11.Régen ilyen voltam, de ma már... (vagy dolgozom rajta)
Újabb elbeszélés, viii! Mert miért is ne. Na szóval, akkor megint öntöm a szavakat, hogy teljenek a sorok. Régebben mondjuk úgy, hogy eléggé ilyen ráhagyós típus voltam, általában próbáltam nem foglalkozni másokkal, többek között a rosszakarókkal. Ez persze egyhamar megváltozott, mikor többek között egy tanárommal (akit még csak nem is nevezek nevén) kerültem összetűzésbe, ő pedig igen keményen jelezte felém, hogy nem preferálja az arcberendezésem. Kár volt, mert ha ő nem, hát én sem hagytam magam, s az lett a vége, hogy ő szívatott, én meg adtam vissza neki, jó durván. Aztán szerre mindenkivel így jártam, akivel gondom volt, többek között az igazgatóhoz is képes voltam elmenni, csak hogy nekem legyen igazam. És ez azóta se változott, hála az égnek. Nem hiába nem lehet velem packázni. 

*Echo*
Az egész egyetlen pocsék dolog abban, mikor végre rájössz, hogy a pasi, akit eddig egy kanál vízben is képes lettél volna megfojtani igazából sokat jelent neked, s ez kölcsönös, hogy ha egymásra találtok, mindig ott van az ,,exbarátnő". Ezt most pedig azért tettem idézőjelbe, mert nem lehet tudni, hogy az illető tényleg exbarátnő-e vagy mégsem. Próbálom megérteni Jared és Piper bonyolult kapcsolatát, de őszintén szólva szerintem még Einsteinnek se menne. Persze attól függetlenül Piper képes úgy viselkedni, mintha nemcsak egy kósza numera, de egyenesen Jared hitvese lett volna, akivel együtt voltak hat éve, és három ikerpárt szült volna neki. Most legyek hihetetlenül okos!

***

Őszintén szólva nagyon nem lepte meg Annát, hogy összejöttem Jareddel, mint ahogy engem sem lepett meg, hogy Anna is összekeveredett Nickkel. Szerintem ez olyan várható dolog volt, ahogy Anna is ugyanígy vélekedik az én esetemben. Szóval egyértelműen megbeszéltük, hogy ez nem olyan hú de nagy dolog. Persze a többi társunk másképp vélekedett, mert amikor Jareddel kézen fogva végigmentünk a folyóson, akkor nem egy diákban kerekedett ki a szeme bámulatában. Vagy éppen dühében, gyűlöletében, féltékenységében stb., ezek a vegyes érzelmek pedig mind-mind felém irányultak. Jó tudni, hogy hirtelen ennyi jóakaró barátot szereztem magamnak. Például Piper tekintete egyenesen lyukat égetett a hátamba. Szerintem ebbe is fogok belehalni. Mármint abba, hogy az emberek elevenen felégetnek engem a szemükkel. Szép kis gyilkosság lesz, mondhatom.
Így történt, hogy én lettem a suli legutáltabb személye. Hm..milyen déja vu érzésem lett hirtelen. Persze voltam annyira naiv, hogy azt hittem, megúszom ezekkel a nem is tudom, milyen üzeneteket küldözgető nézésekkel. Pedig a java még hátra volt.
Szerintem minden embernek van egy igazi riválisa, vagy bárki, akit ki nem állhat, egy amolyan ellenségféle. Nálam személy szerint ez az ember Piper, amivel gondolom senkit sem lepek meg. Egyszerűen irritál az egész lénye, nem is beszélve arról, mikor valami olyant akar, ami az enyém. Az sem fura, hogy ő is ugyanezt érzi irántam, szóval ez amolyan kölcsönös dolog. Eddig nem érdekelt, hogy hogyan is érez irántam, mert eddig még nem mutatta ilyen nyilvánvalóan ki, mint ma. A mai napon azonban egyértelműen kinyilatkoztatta, hogy számára szálka vagyok a szemében.
Nem volt komolyabb bajom az egész nap, így vagy úgy, de elvoltam ezzel a ,,mindenki utálja Echot" hangulattal. Nem esett jól, ha a hátamban sugdolóztak és mutogattak rám, de már megszoktam, s próbáltam nem figyelni rá. Volt azonban valaki, aki nem érte be annyival, hogy csúnyán meresztgeti rám a szemét.

Harmadik óra végén a padomban ültem, oldva az elmaradt házijaimat, mikor valaki hangosan rácsapott a padomra. Hosszú, neonrózsaszín körmökben végződő kezet, majd a tekintetem lassan feljebb vándorolt Piper arcába, amiből sütött a vágy, hogy kicsináljon engem. Összeszűkült szemekkel méregetett engem, aztán felhorkant.
-Vajon mit adhattál Jarednek, hogy hirtelen te kellesz neki? - húzta el a vörösre kikent száját.
-Biztos nem azt, amit te - vágtam vissza, mert velem aztán ne szemétkedjen.
-Hát erre én is rájöttem. Kíváncsi vagyok, mi mindenbe mehettél bele - vigyorodott el fölényesen.
-Figyelj, Piper, ez kicsit sem tartozik rád - csaptam össze a füzetem, s álltam fel, így egy szemmagasságba kerültünk. - Biztosíthatlak róla, hogy veled ellentétben nekem nem kell hanyatt vágnom magam ahhoz, hogy Jared felfigyeljen rám.
Piper elvörösödött a dühtől, és szinte tajtékozva hajolt közelebb, a szeme pedig vérben forgott.
-Azt hiszed, olyan nagyon értékes vagy?
-Nálad értékesebb - kerültem ki, majd mielőtt esetleg leütött vagy elátkozhatott volna, kiléptem a teremből.
Ez volt az első próbálkozása. Én még mindig bután hittem, hogy leáll, pedig nem állt le. Kezdetben csak megpróbált kiakasztani, szerencsére sikertelenül. Később fenyegető üzeneteket küldözgetett nekem, ezt figyelmen kívül hagytam. Mikor azonban az ebédlő közepén, szándékosan rám öntötte a narancslevét, elegem lett. Még jó, hogy fekete póló volt rajtam, így nem kellett amiatt aggódnom, hogy esetleg átlátszik, bár nem is lelkesedtem emiatt. Jared kölcsönadta a vagány, focis felsőjét, én odavoltam érte, Piper csak még jobban kiakadt.
Egy idő után már szabályosan rettegtem. Egyre inkább érkeztek a mindenféle üzenetek, amelyben egyértelműen minősítettek engem a szebbik jelzőkkel. Üzenetek érkeztek a telefonomra, ismeretlen számokról. Úgy éreztem magam, mint valami horrorfilmben, ahol én vagyok a következő áldozat. Mégsem mertem szólni Jarednek, félve, hogy valami hülyeséget követ el. Inkább csak tűrtem és tűrtem.
A legdurvább lépés mégsem érkezett még el, csak torna után. A tanárnő igencsak kikészített minket, annyit futtatott, hogy a végén azt se tudtam, mi is fáj a legjobban. Óra után szinte rohantam a zuhanyzóba, hogy megszabadulhassak az izzadt ruháimtól. Felfrissülve léptem ki, a cuccaimat pakolászva, mikor valaki kicsit sem lágyan a falhoz lökött. A fejem nagyot csattant a hideg csempén, helyében égő fájdalom maradt. A látásom nehezen tisztult ki, egyenesen Piper kárörvendően vigyorgó arcába néztem. Olyan gonosz arckifejezése volt, hogy rendesen megrémültem, mi mindenre lehet képes.
-Tudod, nagyon elegem van már belőled - hajolt egész közel hozzám. - De ezt hamar orvosolhatjuk.
Ismét meglökött, aztán a hajamba markolt, s erősen megtépte. Válaszul én se hagytam magam, ütöttem, karmoltam, ahol csak tudtam. Piper megszisszent, mikor az arcát érte a következő csapás, aztán pofon vágott, s megrúgott. A hirtelen egyensúlyvesztéstől a padlón kötöttem ki. Piper az arcát dörzsölte, majd hirtelen félrenyúlt, mikor pedig ismét visszafordult, egy olló csillogott a kezében. Ekkor teljesen kifutott a vér belőlem, imádkoztam, hogy ne sikerüljön, bármit is tervezett.
-Most megtanulod, ki is a főnök kettőnk közül - kiáltotta gyilkosan, majd rám vetette magát. A szememet lehunyva könyörögni kezdtem. Istenem, add, hogy ez csak egy álom legyen! Ne hagyd, hogy így érjen véget az életem! 
Vártam a fájdalmat, de mikor elmaradt, résnyire nyitottam a szemem. Piper reszketve bámult az ollót tartó kezére, amit egy sokkal nagyobb és erősebb kar fogott le. Követtem a kar vonalát, megpillantva Jared félelmetesen nyugodt arcát.
-Remélem, nem az van, amit gondolok, és te nem akartál épp rátámadni a barátnőmre - tagolta Jared túlzottan is higgadtan. Piper a száját harapdálva, falfehéren szaladt el. Jared arca meglágyult, mikor felém fordult, a kezét nyújtva segített fel. -Jól vagy? - érdeklődött kedvesen. A fejemet ráztam, mire magához ölelt. - Gyere, menjünk haza.
Hazafele úton teljesen érthetetlen okokból kifolyólag sírni kezdtem, de Jared egy pillanatig sem rótta ezt fel nekem. Végig fogta a kezem, szorította, ha rám tört a zokoghatnék.
Magához vitt be, de nem tiltakoztam. Egyszerűen szükségem volt valakire magam mellett, aki megnyugtat. Levágtam magam az ágyára, ő pedig mellém feküdt, s miközben én pityeregtem, ő simogatta a hajam.
-Nincs semmi baj - mondta édesen. Én pedig hittem neki, szinte megbabonázott a közelsége, az illata pedig elálmosított.
Szép lassan álomba merültem. Még éreztem, ahogy egy csókot nyom a homlokomra, mielőtt teljesen elnyelt volna a sötétség.        

2016. november 13., vasárnap

12 napos blogger kihívás - Tizedik nap + 15.Fejezet

Sziasztok, édes blogmanók. :) 
Ismét jelentkezem, de az időm elég szűkös, így nagyon be kell osztanom, hogy mikor mit csináljak, őszintén szólva az írásra meg kevés időm jut. Na, de a lényeg, hogy közeledik a szünetünk, mikor többet írhatok, addig a kicsivel is be kell érni. 
Az utóbbi időm elég zsúfolt volt, próbák és aztán a gólyabál, ami nálunk hagyomány, folyosóbuli, végül másnap olyan fáradt voltam, hogy mostanra halasztottam el a rész írását. Ami, valljuk be, jó pár nap. 
Ha tetszett a rész, ne felejtsd el alul megemlíteni. :D 

10 random dolog (gondolatok, bármi)
1. Iszonyatosan unom már ezt a kihívás dolgot, de azért végigcsinálom. 
2. Éhes vagyok. XD (ez most hogy jutott eszembe? :D)
3. A hajam már megint bénán áll. 
4. Örülnék, ha már a végére érhetnék ennek az egésznek. 
5. Nem akarok holnap háromig a suliba szenvedni. 
6. Utálom a logikát. (Ez egy tantárgy, pokoli kegyetlen.)
7. Már megint nem kapom a telefonom. 
8. Kapok tojáást. :))) Ergo nem maradok éhesen. :DDD 
9. Szerintem már mindenki a részre kíváncsi. 
10. Beteget kell jelentsek holnap, nem akarok suliba menni.   

*Jared* 
Duruzsoló motor, felszökő sebesség, talpig nyomott gázpedál, száguldozás. Szinte érzem, hogyan szökik fel és buzog bennem az adrenalin. Imádok versenyezni. Imádom a kihívásokat. És mindennél jobban szeretek nyerni. Bármiről is legyen szó.
A pillantásom akarva-akaratlanul is Echo felé kalandoznak. Sehol az arcán az óvatos elővigyázatosság, sem a komorság. Sőt, úgy tűnik, nagyon is élvezni a helyzetet, ugyanis szórakozottan bámul kifele az ablakon, arcán derűs mosoly. Ő a leggyönyörűbb lány, aki valaha is az  autómban ült. Hogy most így mellettem van, biztos, hogy leverek mindenkit ezen az átkozott versenyen.  A szerencse végre mellém szegődött. Annyi év után végre ideje volt, hogy velem is foglalkozzon egy kicsit.
Ritmusra ütögetem a kormányt, miközben a hangszóróból valami rockzene szól. Boldog hangulatom van, le se tagadhatnám.
Alig fordultunk be a pályára, a nézősorból hangos üdvrivalgás fogadott minket. Mintha valami komoly versenyen lennénk,  és nem egy amúgy tök szabálytalan eseményen. Az embereket mindig az vonzza, ami szabálytalan. Kíváncsi vagyok jó pár ember arcára, mikor ez a szőke angyal kiszáll mellőlem. Fergeteges pillanat lesz.
Ahogy leáll a motor, emberek hada rohan meg minket. Mindenféle kérdéssel bombáznak, miközben Piper apró ruhájában próbál felém közeledni. Erre Echo is kiszállt az autóból, arcán veszélyes kifejezéssel. A kis barna arcára fagyott a mosoly, elszörnyedve bámulta a csajom, aki átölelve a derekam, komor nézést vetett rá. Erre Piper dühösen hátracsapta a haját és elcsörtetett. Nevetés tört fel a mellkasomból, ahogy Echo füléhez hajoltam.
-Imádom ezt a veszélyes éned - suttogtam neki. Borzongás futott végig a testén. Csodás!
-Csak szeretem kifejezni, mi is az enyém - vetette oda.
-Szóval a tiéd vagyok? -  mosolyogtam a hajába.
-Szokj hozzá.
Erre elkaptam a derekát és egy gyors csókot nyomtam a szájára. Hitetlen hördülések és féltékeny sipítozások hangjára váltunk szét. Döbbent és értetlen arcok bámultak ránk. Kedvetlenül bámultam vissza rájuk. Na, most mi van? Jól látjátok, ő az enyém, bármi is történt. 
-Gyere, bébi - öleltem át a vállát és húztam el a többiek elől.

Nick volt az első, egy egyetemista ellen versenyzett, alig csak, de nyert. A tömeg hangos éljenzéssel fogadta, mikor befutott a célba. Le mertem volna fogadni, hogy hihetetlen összeg üti a zsebét. Echo természetesen végigunta az egészet, hangosan ellenezte a sebességkorlát betartását. Megint megnevettetett. Ez volt az én bátor barátnőm.
-Trent, szakadj le a szexis barátnődtől és vonszold ide a segged - szólt bele Hunter a hangosbemondóba. Cserébe kicsit se illedelmes választ kapott tőlem.
-Menj - húzódott el tőlem Echo. - Te jössz.
Válaszként megragadtam a csuklóját és húzni kezdtem.
-Mit csinálsz? - tiltakozott.
-Mondtam, bébi. Te vagy a kabalám. Mellettem kell, hogy legyél.
Hunter éhes tekintettel pásztázta végig az angyalom testét, mikor megálltunk előtte. Komolyan vissza kellett fognom magam, nehogy véletlenül beverjem a pofáját a falba. Mióta is vagyok én ilyen harcias?
-Micsoda csaj, haver - húzódott rosszindulatú mosolyra a szája. - Feltétlen meg kell adnod a számát.
-Befogod, vagy befogjam én a szád - mordultam fel.
-Jó jó, értem én - csapott a vállamra, aztán bemutatott az ellenfelemnek. Egy végzős srác volt valami marketinges suliban, legalábbis a méregdrága öltönyéből erre tudtam gondolni legelőször. Kihívó pillantása láttán felment bennem a pumpa. Alig vártam, hogy a földbe alázhassam.
Mikor az autó felé indultunk, Hunter megállította Echot.
-Velem marad. Akarod, hogy nyerjek, nem? - válaszoltam veszélyesen. Nem mert ellenszegülni, mert naná, hogy rám fogadott.
Beültünk az autóba, várva a kezdést. Sajnálatomra Piper billegett oda, aztán egyenesen felém tartott. Rátámaszkodott az ajtóra, aztán behajolt.
-Ha megunnád a szőkét, tudod, hol találsz - harapta be az alsó ajkát. Hogy tudtam ezt régebb vonzónak találni? 
-Ha megunnád az életed, szólj. Segítek neked - szólt vissza Echo, kicsit sem barátságosan. Ez az én harcos lánykám! - Most pedig mit szólnál, ha elindítanád a versenyt?
Piper füstölögve trappolt el, s amilyen gyorsan csak lehetett, letudta a feladatát.
Azonnal kilőttünk.
Felemelő érzés volt végigsuhanni a pályán, úgy bevenni a kanyarokat, hogy közben nem is számolsz a veszélyekkel. Echo rákulcsolta az ujjait a szabad kezemre és megszorította.
Nem is volt vitás, hogy hatalmas előnnyel nyertem.

*Echo* 
Ha én nem tartom be a sebességkorlátot, arra, amit Jared művelt, új fogalmat kellett volna kitalálni. Nem mintha nem tetszett volna. Sőt, túlzottan is bejött. Úgy vette a kanyarokat, hogy attól tartottam, biztonsági öv ide vagy oda, kiesek a kocsiból. Szorosan megragadtam a kezét, mintha valami mentőöv lenne.
Amikor elsőként beért, a közönség felállva tapsolt és üvöltött neki. Olyan pénzösszeget nyert, hogy háromszorosra kerekedett a szemem. Ő megint csak kiröhögött.
Meg kell hagyni, elég későre kászálódtunk haza. Jared a verseny után elvitt mekizni, aztán megálltunk az út mellett és órákon keresztül csak ökörködtünk. Annyira hiányzott ez az érzés, hogy ő mellettem van, de végre mindent visszakaphattam. Kamatostól.

Vonakodva nyúltam az ajtó után, hogy kiszálljak. Jared játékosan elkapta a derekam és az ölébe húzott. Forró csókot nyomott a számra, amit viszonoztam is azonnal.
-Nem akarom, hogy kiszállj - motyogta a számra lehunyt szemmel.
-Én se - válaszolta.
-Anyából kinézem, hogy felhívja az apád, ha nem szállsz ki innen öt percen belül.
-Anyukád csak aggódik miattunk - simította meg az arcom.
-Néha már túlzásba is viszi - forgattam a szemem.
Echo felnevetett, egy utolsó csókot nyomott a számra, aztán a haját hátracsapva elszaladt a házig. Ott még egyszer hátrafordult, aztán belépett.
Percekig bámultam a zárt ajtót. Basszus, szerelmes vagyok! 

2016. október 29., szombat

12 napos blogger kihívás - Kilencedik nap + 14.Fejezet

Sziasztok, blogmanók. :)
Ideje volt jelentkezni, nem? Egy kicsit késtem, de jó okom van. Szerintem nem is kell elemezzem, mi lenne az. 
Hogy tetszik az új design? Nekem jobban bejön, mint az előző. 
Ha tetszik a rész, pipáljatok, íjatok alul. 
Puszi nektek. :)  

9.Taníts valamit az olvasóidnak
Az én egyetlen és örök tanácsom az olvasóim felé, hogy sose féljenek élni a pillanatnak és ne féljenek megvalósítani az álmaikat. Ha akkor nem lett volna az én legeslegjobb barátnőm, most talán én se írnék ide, sőt, inkább csak sóvárogva bámulnám mások történeteit. Egyetlen dolog, amit tanítani akarok, hogy mindenki higgyen önmagában. :)

És a fejezet is...

*Echo*
Nyugodtan elmondhatom, hogy a mai életem legirracionálisabb napja. Még azóta is próbálok rájönni, hogy is lehet, hogy a keserű gyűlöletből forró szerelem lett, s az, aki eddig minden egyes napomat megkeserítette, most hirtelen minden, amire vágyok. Gondolom, nem nehéz kitalálni, mégis miről van itt szó. A dolog önmagában is totál sokkoló, mégis tele van szenvedéllyel, nem fogom részletezni. Minden meséljen csak magáról.
Ahhoz képest, hogy késő ősz volt, azért hihetetlenül melegen sütött a nap. Ez egész feldobta az estém, annak ellenére is, hogy előző nap, micsoda szerencse, ismét összedörrentem Jareddel. Bár mikor nem? Szóval, gondoltam, mivel ilyen jó az idő, miért is ne, kihasználom és csobbanok egy jót hátul, hátha az lenyugtat. Csakhogy egyáltalán nem úgy jött össze a dolog, ahogy akartam.
Felvettem a kedvenc bikinim, aztán egy bő pólót vettem rá (ami amúgy Jaredé, csak régen elcsórtam tőle és még nem adtam vissza), végül a hajam kócos kontyba fogtam és úgy tipegtem ki a meleg napsütésbe.
Úgy merültem el a langyos vízben, mintha az minden elmoshatna. Sütkéreztem benne, élveztem, ahogy a saját magam által keltett hullámok lágyan simogatják a bőröm. Csakhogy ahogy a tekintetem egyre inkább a szomszéd ház fele kalandozott, elképzeltem, hogy Jared velem szemben áll, egy szál fürdőnadrágban, végigcsorognak rajta a vízcseppek... A fejemet rázva merültem bele a vízbe. A látomások mégsem szűntek meg. Egyre inkább őt láttam mindenhol.
Nagy levegőt vettem, ahogy a felszínre rúgtam fel magam, majd leültem a peremre. A lubickolásról ennyit, a végén még egy obszcén dolgokkal teli könyvet írok. Panaszosan nyögtem fel, fejem ismét a szomszéd ház felé fordult. Érdeklődve kerekedett ki a szeme, mikor az ajtó kinyílt és egy ismeretlen, ámde Jaredre igencsak hasonlító, fiatalabb srác lépett ki az ajtón. A nyomában pedig az említett.  Aztán néhány szó után megölelték egymást, úgy rendesen, nem a fiús módon, végül az ismeretlen rácsapott Jared vállára és elindult az úton. Kíváncsian szemléltem a dolgokat, várva valami mást is, de semmi sem történt. Az ajtó becsapódott, engem ismét kizárva.
A fejemben persze mindenféle összeesküvés elméletek születtek, mindenféle lehetséges helyzetekkel. Ezeknek persze fele teljes képtelenség olt, de azért gondolkodtam rajta. Délutánra már kész krimit írhattam volna, ha akartam volna.
Végül hétkor már nem bírtam, s kikukkantottam az ablakon. Az egyik legrosszabb lányos dolog, mindig mindent tudni akarunk. Láttam, ahogy Jared kocsija kikanyarodik az útra. Ekkor a bennem élő kisördög nem bírt tovább, s settenkedve átlopakodtam a szomszéd házhoz. Gyerekkorom óta tudtam, hogy hova van elrejtve a pótkulcs, a zárba illesztettem és belöktem az ajtót. Bent csend volt, de égett a villany. Végül arra a döntésre jutottam, hogy biztosan csak úgy maradt és felsétáltam Jared szobájába, nyom után kutatva.
A látvány olyan volt, mint amilyent már megszokhattam. Egyszóval totális káosz. Mindenhol ruhák, poszterek a falon, szétszórt kajás dobozok, videojátékok és filmek. Tipikusan Jared.
Érdeklődve pillantottam szét, közben folyamatosan keresgéltem, míg a szeme meg nem akadt egy kis cipős dobozon, ami épp hogy kilógott az ágy alól, de én észrevettem. Sietve előkaptam, aztán amikor kibontottam, a szám elé kaptam a kezem. A doboz tele volt képekkel, csakhogy nem vidám gyerekeket, vagy akár dögös félmeztelen nőket tartalmazott. A képeken egy kisgyerek volt, illetve róla mindenféle testrészek, azok meg tele kék és zöld foltokkal. Úgy festett, mint akit nagyon bántalmaztak. A szívem összefacsarodott, bár még azt se tudta, kicsoda az illető. Épp elpakoltam volna, mikor hirtelen megállt a kezem a levegőben, az ijedtségtől pedig megdermedtem.
-Echo? - szólt valaki a hátam mögül mély hangon. Istenem, most lebuktam. A képeket takargatva fordultam meg. Jared az ajtónak támaszkodva állt és nem volt rajta póló. A mellkasának tökéletes formája láttán majdhogynem kimeredt a szemem. Hatalmas vigyort kerítettem az arcomra, úgy léptem, hogy nem látszódjon, mi is van a hátamban. - Megtudhatom, mit csinálsz itt? - húzta össze ellenségesen a szemöldökét.
-Csak jöttem..boldog születésnapot kívánni...utólag is - halandzsáztam. Nem jött be. Jared homloka még inkább ráncba szaladt.
-Az majdnem két hónapja volt - billentette félre a fejét. - Nem vagyok hülye. Mit csinálsz itt?
-Se..semmit. Igazából csak hiányoztál.
Úgy nézett rám, mint aki megőrült. Jé, tényleg, lehet is!
-Echo - lépett közel fenyegetően. Aztán, ahogy a szeme megakadt a kibontott dobozon, elsápadt. Idegesen odébb lökött, mint valami idegbeteg, felmarkolta az ágyra kiszórt tartalmat és a dobozt sebtében a szekrénye tetejére lökte fel. - Szóval ezt csinálod? - dörrent rám.  - Most már kémkedsz is? Mi közöd volt neked, hogy megnézd azokat a képeket? Nem rád tartoznak.
-Én csak véletlenül láttam meg - mentegetőztem. Kár volt. Jared haláli arccal közelített, aztán egy hatalmasat csapott a falba, pont a fejem mellé. Érdekes, az első gondolatom az volt, vajon fáj-e neki.
-Az istenit, egyszer az életben ne hazudj! - ordította. Ijedten rezzentem össze, a szeme könnybe lábadt. Isten a tanúm, én nem ezt akartam. 
Reszketve odébb léptem, aztán az ajtó felé indultam. Jared a karomtól fogva rántott vissza, félelemmel teli arcomat látva kétségbeesés költözött a szemébe.
-É..én nem ezt a..kar..tam - jött fel a sírás, s vele minden sérelem. - A...azt se tudtam, h..hogy itthon vagy-e. Csak be...benéz..tem. Adni..akartam...valamit
Ellágyult az arca, idegesen túrt a hajába.
-Mégis mit?
Most vagy soha! gondoltam, aztán teljesen irracionális módon a nyaka köré tekertem a karom, a számat pedig az övére nyomtam. Szinte azonnal viszonozta is, de úgy, hogy a lábujjamig belepirultam. S mikor véget ért, annyi imádattal telve nézett rám, hogy biztos voltam benne, megtaláltam az otthonom.

*Jared*
Teljesen összezavarodtam. A szívem pedig még sosem vert ilyen hevesen. Azóta a bizonyos nap óta azt hittem, képtelen leszek újra érezni, de tévedtem. Valami különlegeset éreztem, csodásat, megmagyarázhatatlant, mégis fenségeset. De ahogy ennek a csodálatos lánynak a szája az enyémhez nyomódott, melegség öntött el. Boldog voltam és szinte szárnyalni tudtam volna. Már nem is érdekelt, hogy mégis miért jött át, vagy mennyit láthatott. Itt volt, a karjaim között és ez bőven elég volt nekem.
Echo csillogó szemekkel nézett rám, mikor elváltunk egymástól.
-Hűű - nyögte ki. Elnevettem magam. Életemben nem láttam még egy ilyen aranyos embert. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig a mellkasomra hajtotta a fejét, aztán csak álltunk ott szótlanul, összefonódva.
-Tudod, nem épp erre számítottam - vallottam be egy idő után, hogy megtörjem a csendet.
-Én sem. Csak úgy jött - vonta meg a vállát.
-Ha tudnád, mióta várok már erre - nyomtam egy puszit a homlokára, aztán megtámasztottam az állam.
-Persze, miközben Pipert szórakoztattad.
-Echo - morogtam. - Ne most. Ne rontsd el a pillanatot.
-Jó, igazad van - sütötte le a szemét.
-Sokkal, de sokkal szórakoztatóbb programot tudok mondani - emeltem fel az állát, aztán egy gyors csókot nyomtam az ajkára. De persze nem is én lennék Jared Trent, ha ezt a tökéletes pillanatot se rontaná el valami.
Hangos kopogás szakított félbe minket, mire ingerülten felsóhajtottam.
-Mi van?! - ordítottam ki az ajtó előtt lévőnek.
-Jared, haver, bocs, de visszahoztam a kocsit. Menni kéne - hallatszott a válasz. Hát persze, valószínűleg Dan ért vissza a benzinkúttól, ahova elcsaptam, míg elkészülök. Persze akkor még nem számítottam Echo hirtelen felbukkanására.
-Jó, mehetsz, még nem vagyok kész - szóltam ki.
-De...
-Menj már, nincs kedvem - kiáltottam rá. Halk motyogás kíséretében elhúzott. Ekkor az én angyalomhoz fordultam. - Bocs, ki is ment a fejemből a verseny. Ilyen hatással vagy az emberekre.
-Akkor azt hiszem, mennem kéne - húzódott el, de elkaptam a karját.
-Még mit ne - vágtam rá, aztán a szekrényemhez lépve pólót vettem elő magamnak, egyet pedig Echonak adtam oda. - Te vagy a szerencsekabalám. Én megyek, te pedig jössz velem. Ha te mellettem vagy, nem veszíthetek.
Legnagyobb örömömre beleegyezett.

2016. október 23., vasárnap

12 napos blogger kihívás - Nyolcadik nap

Sziasztok, blogmanók. Itt lennék a kihívásom következő részével, igaz megint egy kis késéssel érkeztem. Ennek ugyancsak az iskola az oka.
A rész készülőben van, szóval valamikor majd publikálom, ha lesz időm és erőm befejezni és tökéletesíteni.
Addig is puszi nektek. :)
xx Writer Girl

Egy nap szeretnék...
Úgy gondolom, ez egy történet akar lenni, vagy valamiféle jövőkép. Legalábbis szerintem. Úgy hogy nézzük a legféltettebb vágyam.
Egy nap szeretnék író lenni, vagy ha ez esetleg nem sikerül, akkor szeretném legalább az egyik könyvem a kezemben tartani. Elég lenne egyetlen példány. Semmi hírnév, de szerintem mikor a kezedben tarthatod a munkád gyümölcsét, az annyira felemelő érzés lehet.
Teljesen biztos vagyok benne, hogy ha egyszer megszületne egy könyvem, akkor a volt magyar tanárnőm orra alá dörgölném, kárörvendő vigyorral az arcomon. :) Édes bosszú gyanánt.

Ti mit szeretnétek elérni az életben? Aki esetleg szeretné megosztani velem, az írja meg alul. Szívesen elolvasom. :))  
 - Penguin