2017. június 17., szombat

Epilógus

Sziasztok. 
Na, hát nem hittem volna, de ide is elértünk. Megérkezett az epilógus. Először úgy terveztem, hogy hozok még egy utószót is, de nem lennék rá képes. Biztosan hallottátok már azt a mondást, hogy az első pillanatok megörvendeztetik az embert. Az utolsók pedig könnyre fakasztanak. Nem akartam, hogy véget érjen, de nincs hova húzni. Remélem tetszett nektek, amit eddig sikerült kihoznom magamból. Mindenképp nekikezdek majd egy másik történetnek is, de csak kicsivel később. Addig is meg akarom köszönni mindazon embereknek, akik végigkövettek engem és biztattak, nélkülük talán feladom már a legelején. Köszönöm a feliratkozóknak és követőknek is a jelenlétüket, öröm volt látni, hogy gyarapodtok szép lassan. 
Azt hiszem, itt az idő, hogy elbúcsúzzunk Echotól és Jaredtől, hagyjuk őket végre boldogan élni.
Utólag is köszönöm nektek mindent, 
a ti bloggeretek,
Writer Girl  

10 hónappal később

*Echo*
Kellemesen cirógatta a napfény az arcom, mikor felébredtem a pihe-puha ágyban. Körbenézve a lakásommal találtam szemben magam, amiben két hónapja éltünk együtt Jareddel. Bár az után a bizonyos incidens után úgy tűnt, minden megoldódott, azért változásra volt szükségünk. A lehető legtávolabb akartunk menni, így kötöttünk ki egy Las Vegas-i egyetemen. Előtte persze kerestünk magunknak egy lakást is, bár apa ragaszkodott hozzá,ő fizethesse a megélhetésünk egy felét. Nem egyeztem bele, inkább munka után néztem, ahogy Jared is tette, aztán ahhoz igazítottuk az életünket. Délelőtti órákat vettem fel kilenctől kettőig, utána pedig egy közeli büfében tevékenykedtem, míg Jared délelőtt egy autószerelőben volt és délután órán. Nem jutott sok időnk egymásra, de azt a kevéske percet is megbecsültük. Elégedett voltam az új életemmel, mert én építettem fel magamnak. Ma kivételesen szabadnapunk volt, ezért is lepett meg, hogy egyedül ébredtem. A lakást sült szalonna illata lengte be, reménykedtem, hogy a reggeli a kedvenc sajtos omlett-szalonna összeállítás lesz, amiért most jelen pillanatban ölni tudtam volna. Magamra kaptam a tegnap este sebtében levetett ruhám, aztán felszedegettem a többi ruhadarabot is és bedobtam őket a mosógépbe.
A konyhában csakugyan a kedvenc finomságom fogadott engem, mellette egy szál tűzliliommal (amit akkor szerettem meg, mikor megláttam a szomszéd ház kertjében) és egy aprócska papírfecnivel. Jared azonban még mindig nem volt sehol sem. Kíváncsian felemeltem a papírdarabot, aztán elnevettem magam Jared parancsolgató hangnemén.  Ne olvasd el, míg nem ettél! Vállat vonva letelepedtem az asztalhoz és rekordidő alatt magamba lapátoltam az egész tál ételt. Utána újra elvettem az üzenetet és hangosan felolvastam. Találkozunk 10-kor a parkban! Öltözz csinosan és ne késs! Szóval Jared tervezett valamit. Ez nagyon jól esett, mert hosszú ideje ez volt az első alkalom, hogy végre csak magunkra gondolhattunk. Miután Jared kiheverte az édesanyja halálát, egyre többet vágyott a társaságomra, szinte a lelki támasza lettem. Néha még meg is jegyezte, hogy talán a sors is igy akarta, hogy mindketten elveszitek a szülőanyánkat, mert akkor még jobban megtanuljuk megérteni a másikat és támaszkodunk egymásra. Annyiszor hallottam már tőle, hogy szeret, minden nap minden minutumában elmesélte, mennyire fontos vagyok neki. Szerettem hallani a vallomását, miközben mögém vackolta magát az ágyunkban.
A kedvenc fehér-lila ruháját vettem fel, amiben szerinte olyan voltam, mint egy virág, aztán belebújtam a fehér strandpapucsomba, a hajam pedig feltűztem, mert tudtam, hogy úgy szereti. Képes volt ódákat zengeni a nyakamról. Előtte persze lekentem alapozóval, hogy elfedjem a kis vörös foltot, ami olyan dolgokról árulkodott, amely csak ránk tartozott. A park a közelünkben terült el, volt egy saját helyünk, ami csak a miénk volt, a nagy gesztenyefa alatt. Minden nap el kellett mennünk mellette, ha el akartunk érni az egyetemre. Szinte gyalog is megtehettük az utat, most ezt is tettem, cipőm csattogott a macskaköves járdán, miközben magamba szívtam a napsugarakat. Alig pár ember volt a padokon, mikor megérkeztem az úti célomhoz, azonnal keresni kezdtem a csodás barátom.
Mosolyogni kezdtem, mikor megláttam. Épp egy pokrócot terített a sötétzöld fűre, pólója felcsúszott egy kicsit, láttatni engedve a nadrágja alatt viselt fehér alsónadrágja fehér korcát. Összefutott a nyál a számban, miközben őt figyeltem. Most  épp egy táskából szedett ki mindenféle ételt, volt ott szendvics, dobozkában zöldségsaláta, gyümölcsital, csokis keksz, mindenféle, amit szívesen megettem. Nem látott, ezért láttam, hogy előveszi a telefonját, az enyém pedig azonnal jelezni kezdett. Hol vagy? írta. Magamban mosolyogva válaszoltam neki. Látnál, ha nem a csinos kis hátsód reklámoznád az idős hölgyeknek. Hallottam, hogy felkacag és megfordul, kiszúrt, aztán odaintett nekem.
Hátrafésültem a hajam a homlokomból, nekifutamodtam és a karjaiba ugrottam, hogy alig bírta megtartani az egyensúlyát.
-Miben mesterkedsz? - kérdeztem, kezemet a mellkasára fektetve.
-Épp a barátnőm próbálom elkápráztatni, menned kéne, mindjárt itt lesz - viccelődött. Játékosan rácsaptam a mellkasára, erre lopott egy csókot. - Tetszik? - érdeklődött.
-Ó, igen, a barátnődet felettébb sikerült ámulatba ejtened.
-Nos, ennek igazán örvendek - húzta az agyam tovább, aztán minden figyelmeztetés nélkül felkapott és ledobott a pokrócra. Mellé telepedett, mire melléje másztam és a fejemet a mellkasára hajtva hallgattam a szívverését.
-Szeretlek - mondtam neki, csak úgy mellékesen.
-Én is szeretlek téged, Echo. Te vagy az az édes kis visszhang a fejemben, amit képtelen vagyok valaha is elfeledni - nyomott egy puszit a hajamra. Ennél többet nem is kellett mondania.
Bármit is hozzon elénk a sors, mi megküzdünk vele, és talán majd, jó pár év múlva a mi nevünket fogják visszhangozni valahol, ahogy kiálltuk a próbákat és megtaláltuk az igaz szerelmet.                   

2017. június 13., kedd

25.Fejezet

Sziasztok. :) 
Hogy s mint vagytok, drága olvasók? 
Újra jelentkeztem, és most megsúgom, hogy ez az utolsó előtti rész, amit ide még kiteszek. Ez mellett még csak egy epilógus lesz, plusz egy utószó. 
Remélem tetszik a fejezet. Ha igen, ne felejtsétek alul megírni.
xoxo Writer Girl

*Jared*
Nem érzek semmit. Az égadta világon semmit. Zsibbadt vagyok, fáradt, üres. Talán ez az érzés, mikor meghal a lelked. Minden estre elég pocsék egy dolog. Akkor kezdődött, mikor megkaptam azt az átkozott telefonhívást. Azóta is csak őröltem magam, emésztett a fájdalom és bűntudat. Hogy nem vehettem észre, hogy anyának gondjai vannak az ivászattal? Ó, persze, hisz alig foglalkoztunk egymással a suli kezdete óta. A figyelmetlensége lett a veszte. De gondolhatott volna minderre, mikor úgy döntött, ittasan volán mögé ül. Voltaképp nem hagyott túl sok mindent hátra - de itt hagyott engem teljesen egyedül. Az egyetlen lány, akit szeretek rám se néz, mert azt hiszi, elárultam. Az apám börtönbe fogja leélni az átkozott életét. Az öcsém is jól elvan az új családjával, nem is foglalkozik semmi egyébbel. Most pedig még anyát is elvesztettem, így senkim se maradt. Temetés közben eszembe jutott, mit számítana bárkinek is, ha anya után mennék. Két üveg vodkára lenne szükségem, és az autómra, valahol egy elhagyott főúton. Utána nem fájna semmi, mert nem lenne, kinek fájjon. Aztán arra gondoltam, nem adom meg senkinek ezt az örömöt, szembenézek az élettel, aztán behúzok egyet neki. Még akkor is, ha utána feldagad a kezem, én leszek az, aki majd talpon marad. Bár minden sokkal könnyebb lett volna, ha Echo mellettem áll, támogat és felsegít a padlóról. De nem, ő még akkor se jött oda, mikor végképp összetörtem, pedig éreztem, hogy ott volt, láttam az édesapját, hallottam az édes szipogását, mégis, távol volt tőlem. Én pedig nem bírtam.
Miután lejárt a ceremónia, a boltba mentem, felöleltem egy halom piát, aztán azzal együtt mentem haza, ott pedig annyit töltöttem le a torkomon, amennyit csak bírtam. Először égetett, aztán lecsillapított, végül kábulatba ejtett. Szóval ilyen érzés lehetett anyának is. Kellemes melegség költözött a testembe, kiszorítva a hideget a csontjaimból. Egy rövid ideig jólesett, aztán keserű epét éreztem a torkomban, amiért meggyalázom ezt a mai napot. A fürdőbe siettem és hánytam. Aztán újra nekiálltam és ittam. Majd kezdtem elölről. Mikor elfogyott az ital, keresgélni kezdtem a szekrényekbe, hátha találok. És találtam, méghozzá rengeteg, de az üres üveg üres volt. Anya elrejtette őket előlem, hogy ne jöjjek rá a titkára. Ekkor kapcsolt ki végképp az agyam, a szúrás a mellkasomban erősödött, hogy enyhítsem a dühöm, szomorúságom, törni-zúzni kezdtem, szinte mindent tönkretettem, ami a kezem ügyébe akadt. Képeket vágtam a falhoz, vázákat, anya apró szobrait. Szétszaggattam az ágytakarót, kidobáltam az evőeszközöket, a drága porcelán csattant a kőpadlón, engem pedig megelégedéssel töltött el. A dolgom végeztével pedig, mikor minden darabokban borította be a padlót, lerogytam és zokogni kezdtem. Olyan átkozottul egyedül voltam.
Valamikor elaludtam a padlón fekve, észre se vettem. Életemben nem hagytam még magamnak levedleni az álcám, de most megtettem, és ahogy végre felszínre törtek az érzelmeim, egy fokkal jobban éreztem magam.
Arra az érzésre keltem, hogy valaki figyel engem. Echoval álmodtam, mert annyira vágytam rá. Frusztrált a dolog, hogy most fel kellett ébrednem, aztán néznem, hogy Echo megint kerül. Azt se tudtam, egyáltalán tényleg van-e itt valaki, vagy csak képzelődöm a tegnap elfogyasztott istenes mennyiségtől. De nem tévedtem, mert mikor oldalra fordítottam a fejem, a tekintetem a földkerekség leggyönyörűbb és legőszintébb kék szempárjával találtam szembe magam.
Echo ártatlanul nézett fel rám, miközben egy szemeteszacskóba szedegette fel az összetört pohárszilánkokat. Haját hátrafogta, látszott rajta, hogy nem aludt rendesen, ráadásul még mindig ki volt sírva a szeme, de legalább itt volt és még nem ment el.
-Szia - mosolyodott el rám nézve. A mosolya kissé szomorkásnak tűnt, most mégis dobogni kezdett tőle a szívem.
-Szia. Mit csinálsz itt? - kérdeztem felülve. Belenyilallt a fejembe, mire káromkodtam egy nagyot és cifrát. Egy gyógyszert nyújtottak hozzám, és egy pohár vizet.
-Ezt idd meg, segíteni fog.
Hálásan nyeltem le a keserű pirulás, a hűs viz csiklandozta a hányástól és vodkától keserű torkom.
-Még mindig nem válaszoltál - néztem aztán Echora. - Mit csinálsz itt.
-Én...tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom. Hisz tegnap... - dadogott zavartan. - De úgy éreztem, muszáj ezt. Megkaptam a leveled, aztán beszéltem Annával is. Tudom, hog Piper tett mindent, te pedig ártatlan vagy. Azóta is esz a bűntudat, hogy annyira gonosz voltam veled, holott semmit se tettél - mesélte egy szuszra. - Sajnálom, ezt most nem kellene - Sütötte aztán le a fejét.       -Szóval most már hiszel nekem? - kérdeztem tőle.
-Igen, és annyira sajnálom - sírta el magát. - Tudom, megbízhattam volna benned, mert te annyira jó voltál hozzám az alatt a rövid idő alatt. Sajnálom.
-Nem is csináltál semmit, amiért bocsánatot kellene kérned - ráztam meg a fejem. Istenem, annyira szükségem volt rá! - Megérdemeltem. Legalább érezhettem, milyen bolt neked, mikor annyit bántottalak. Szeretlek - csúszott ki a számon. Echo szája szétnyílt, elkerekedett szemekkel, döbbenten nézett, mikor hirtelen felragyogott az arca, s rám vetette magát.
-Szeretsz? Én is szeretlek téged. Nagyon-nagyon - mosolygott rám, aztán hirtelen elkomorodott. - Jared, annyira bánt, ami veled történt. Biztosan nem így akarta ezt - suttogta. Nyilván anyáról beszélt. A szavai úgy hatottak, mint az éles kés a hátamban, de ha átölelt, kissé enyhült a szúrás. Igazi gyógyszer volt a bánatra.
-Ó, most nem kellene ezt csinálni - lépett el hirtelen. - Szerintem szeretnél egyedül maradni egy kicsit. Megyek is. Csak erről akartam szólni.
-Ne - tiltakoztam azonnal. - Azt akarom, hogy maradj.
-Most a legkevésbé sem vágyhatsz a rinyálásomra - ellenkezett.
-De, pont az kell nekem. Nekem a csajom kell - rántottam közel. - Sz kell, hogy eltereld a figyelmem.

-Szóval a csajod? - mosolygott pimaszul.
-Igen, az én csajom. A csajom, akit szeretek - motyogtam a bőrébe, aztán magamhoz húzva megcsókoltam. Azonnal viszonozta, nekem pedig enyhült a fagy a mellkasomban. - Csak ígérd meg, hogy velem maradsz - kérleltem.
-Veled maradok, Jared. Ketten megküzdünk ezzel is.
-Ketten? - nyomtam puszit a szájára.
-Igen, ketten. Mert mi összetartozunk. Mindig is összetartoztunk.

*Echo* 
Amint túlléptünk a gyászon, Jared és én újult erővel láttunk neki a bosszúállásnak. Először is az őrült majdnem-exbarátnőt leckéztettük meg. Jared ötletéből kiindulva feljelentettük, a szórólapokat látva pedig azonnal intézkedtek is. Így mikor kiderült, mit tett a kattant liba, Piper szülei szégyenükben kártérítést fizettek, aztán kivették a lányukat az iskolából, és magántanulóként folytatta a tanulást. Legnagyobb döbbenetünkre Piper segédje Ben volt, a srác, akivel év elején párszor találkoztam. Neki kevesebb szerepe volt, ezért megúszta annyival, hogy Jared beverte a képét. Ahogy a bűnösök megbűnhődtek, a pletykák is kezdtek lenyugodni. Az igazság nyilván nem volt annyira szaftos, mint a kitalált dolgok. Elvégre a féltékenység koránt sincs annyira érdekes, mint a megcsalás.
Jareddel ezután teljes gőzzel az érettségire kezdtünk el gyúrni, hogy majd minél messzebbre tűnjünk innen. Egy valami azonban már teljesen tiszta volt számunkra. Bárhová is menjünk, mi ketten együtt maradunk.                       

2017. június 6., kedd

Nyári Book Tag

Sziasztok. :) 
Újabb bejegyzést hoztam, ezúttal egy book tag-et, amire Brukú hívott ki. Utólag is köszönöm neki. :) 
UI. Egy másik blogomra már kitettem ezt, de mivel itt hívtak ki, úgy fer, ha ide is átmásolom.


1.Milyen könyvet olvastál, amely nyáron játszódik? 

Hm...hát alaposan meg kell gondolkodnom ezen, ugyanis az eddig kiolvasott könyveim száma rengeteg. Most hirtelen Jenny Han Nyár trilógiája ugrott be, szuper olvasmány volt.


2.Melyik könyvbéli helyszínre mennél el szívesen nyaralni? 
Erre a kérdésre egyértelműen Julie Kagawa Tündérföldje lenne válasz, szívesen gyönyörködnék a nyár színeiben, aztán a tél hideg, ámde csillogó szépségében. 


3.Mit olvasnál szívesen kötelező olvasmányként ezen a nyáron?
Leiner Laura Bexi sorozatát. Imádtam minden sorát, valószínűleg még sokszor újraolvasom. 


4.Melyik könyvbéli karakterrel/karakterekkel töltenél el szívesen egy estét a  nyári tábortűznél? 
Három személyt is megtudnék itt jegyezni. De inkább legyen négy. Először Damonnal a Luxenből, mert szívesen hallgatnám a (kissé perverz) történeteit, miközben azokat az elképesztően zöld szemeit nézném. Aztéán ott van Nagy Márk is a Bexiből, aki esetleg olvasta a könyvet, az tudja, miért esne rá a választásom. Mr. Felsőtest with six pack. :) De ott van Még Ash a Vastündérek sorozatból, valamint Kaidan, ők mindketten ridegek kívülről, de belül édesek, védelmezőek és végtelenül romantikusak.


5. Ajánlj egy könyvet erre a nyárra! 
Nemrég olvastam el Kemese Fanni A napszemű Pippa Kenn könyvét, imádtam, szóval bátran ajánlom bárkinek, aki szereti a fantasy regényeket. 


6.Mi az első dolog, ami eszedbe jut a nyár és a könyv szóról? 
Egy hatalmas nyaraló jut eszembe róla, egy csendes szigeten, a házban pedig egy óriási könyvtárral és megannyi tiniregénnyel. 

7.Melyik könyvet/könyveket tervezed elolvasni ezen a nyáron? 
Még nem terveztem be semmit, egyelőre Leiner Laura Remek! regénye áll előttem, de a többi majd megválik. 


8.A forrást megjelölésével hivj meg három embert ennek a tag-nek a kitöltésére! 
A tag-et az Első bekezdés oldalon találtam, köszönet Brukúnak. Én nem hívok ki senkit sem, ha valakinek úgy tartja kedve, az töltse ki bátran. :) :) 

2017. június 4., vasárnap

24.Fejezet

Drágaságok! Újra jelentkezem!
 Mit is mondhatnék, most, hogy lassan vége a történetnek, egyre inkább fáj a lelkem, ha írnom kell. A mostani rész nem valami hosszú, ezért előre is elnézést. Egyszerűen ezt egy szomorú résznek szántam és nem volt mit tovább hozzáfűznöm. Azért remélem, tetszik. ☺ 

*Echo*
A napom további részét azzal töltöttem, hogy Jared után kutattam, de sajnos sehol sem találtam őt. Nick sem sejtette, merre jár, egyszerűen eltűnt a Földről. Pedig most aztán mindennél jobban vágytam rá, hogy alaposan elbeszélgethessek vele. Mérges voltam magamra, mert...nem is tudom, egyszerűen szörnyen dühös voltam, hogy nem bíztam jobban Jaredben, de haragudtam Jaredre is, hogy nem próbálkozott többet. Ha nem kapom meg a levelét, talán még most is abban a hitben lennék, hogy átvert. Azért erre is gondolhatott volna, mielőtt lelép! Vagy legalább Nicknek megmondhatta volna, merre megy, ne kelljen keressük ész nélkül! Vagy bármi! De most itt idegeskedtünk, ötletünk sem volt, én pedig úgy éreztem, ha nem tudok minél hamarabb kapcsolatba lépni Jareddel, akkor visítani kezdek. Tehetetlenségemben azonban csak vártam és vártam, órákon keresztül, míg már úgy éreztem, értelmetlen várnom, mert úgy se történik semmi. És ezek után is csak ültem a lépcsőn, lesve az utat, keresve Jared sportautójának alakját felém közelíteni. De nem jött, én pedig már fáztam, fáradt voltam, ideges, dühös, ráadásul meguntam a várakozást. A könnyimet nyeldesve léptem vissza a házba, dőltem el a kanapén, hátha másnapra már Jared is hazaérkezik valahogy.

***

Éjnek évadján ébredtem arra, hogy a telefonom max hangerőn üvölt az asztalkán. Izgatottan kaptam a mobil után, abban bízva, hogy a keresett személy lesz a vonal túloldalán, de egy ismeretlen telefonszám villogott a kijelzőn. Először nem vettem fel, de mikor másodjára is felhívott, kénytelen-kedvetlen a fülemhez emeltem a készüléket.
-Halló? - szóltam bele.
-Echo Emersonnal beszélek? - kérdezett a vissza a hívófél, aki a hangja alapján egy már idős valaki lehetett. Na, ekkor már alaposan meglepődtem.
-Igen, én vagyok Echo. Miben segíthetek? - tudakoltam döbbenten.
-Elnézést kérünk a késői zavarásért, de ön szerepel a sürgősen értesítendők listáján Mrs. Trent végrendeletében.
Végrendelet?? Milyen végrendelet? Milyen sürgősen értesítendő fél? Hirtelen felültem az ágyon, mintha a villám csapott volna belém. Mi történt Trent anyukával?!!
-Bocsánat, ezt nem értem teljesen - dadogtam össze-vissza.
-Mrs. Trent beleírta önt a végrendeletbe, amit leadott az ügyvédnél, ebben a végrendeletben az szerepel, hogy önt mindenképp értesítenünk kell, amennyiben bármi gond is történik Mrs. Trenttel - magyarázta a férfi nyugodt hangon. Amennyiben valami történik vele? Istenem, mond hogy nem!
-És..és mi történt Mrs. Trenttel - kérdeztem, előre félve a választól.
-Sajnálattal közlöm, hogy Mrs. Trent ma tizenegy órakor elhalálozott a kórházban súlyos belső vérzéssel - jött a válasz, nekem pedig hirtelen megfagyott a vér az ereimben. Ez nem lehet igaz! Nyilván csak egy vicc, vagy inkább rémálom, én pedig mindjárt felébredek, aztán jót nevetek ezen az elképzelhetetlen hülyeségen. Trent mama nem lehet halott, ilyen nincs. Csakis a Kész Átverés történhet most velem, aztán felhívnak valami halandzsával.  De ez...nem, ez nem a valóság. Ugye? UGYE?!
-Kisasszony, ott van még? - térített vissza a hang a jelenbe.
-Én...igen. Öhm...Mrs. Trentnek van egy fia - kezdtem. Jézusom, Jared megtudta már ezt? Bele fog halni, ha elveszíti az édesanyját.
-Természetesen már a baleset után értesítettük Mr. Trentet, tizenegy után sietősen távozott a kórházból - magyarázták a helyzetet, aztán a férfi, akiről kiderült, hogy rendőr, alaposan leírta a történteket. Elmondása szerint Trent anyuka ittasan vezetett, elaludt egy pillanatra a volán mögött, így ütközött egy oszloppal. Az orvosi jelentés szerint már hónapok óta rengeteget ivott, nekünk pedig ez fel sem tűnt. Amikor bevitték a sürgősségire, még életben volt, ahol aztán, miután rákapcsolták a gépre, belső vérzése támadt, ebbe halt bele, már nem lehetett megmenteni. A beszámoló után elköszöntünk egymástól. S telefont letéve hirtelen úgy éreztem, rettenetesen fázom, muszáj volt felállnom. Csakhogy ekkor megbillent a szoba, én pedig a frissen mosott szőnyegre hánytam, eztán térdre borulva hisztérikus zokogásba törtem ki, de a mellkasomra nehezedő súly csak nem akart elmúlni. Nem kaptam levegőt, ebben a hónapban sokadjára, a fejemet nehéznek éreztem, a világ pedig mozgott körülöttem. Azt hiszem, a sírás közepette elájultam, azonban még az utolsó éber pillanatomban is csak az járt a fejemben, hogy vajon Jared most hol lehet és hogy van.

***

A temetést a hívást követő harmadik napra tervezték, a költségeket a család rokonsága állta, plusz apa is belepótolt, aki csak erre a napra hazajött. Kevesen voltak, csak a közeli rokonság meg néhány barát. Azt mesélték, az utóbbi időben Mrs. Trent rengeteg emberrel összetűzésbe került a nagy alkoholfogyasztásának hála. Jared is ott volt, a legelső sorban állt, fejér lehorgasztotta, nem szólt senkihez, pedig többen is odamentek hozzá. Én nem mertem közelebb merészkedni, most nem volt egyikünknek sem szükség a hisztire és a feszültségre. A könnyeim folytak, miközben a pap a kiásott sír fölött prédikált. Ahogy körbenéztem, egyetlen szem sem maradt száraz. Azért a rengeteg hibája ellenére Mrs. Trent jó ember volt, képes volt úgy szeretni és megbecsülni, ahogy senki más.                
megállás nélkül szipogtam, közben a lelkész beszédét hallgattam. Porból vagyunk, porrá leszünk. Milyen szép idézet, kár, hogy most és itt kell ezt hallanom, legalább egy kicsit várhattam volna ezzel. Apa átkarolta a vállam, ő is a szemét törölgette. Hozzábújtam, úgy éreztem, megszakad a szívem. A prédikáció véget ért, a koporsót lassan engedték a gödörbe. Minden centiméterrel egyre jobban fájt a mellkasom. Jaredhez akartam rohanni, átölelni őt és biztatni, hogy semmi baj nincs, de nem volt elég erőm.
Még akkor is így álltam, mikor már mindenki szétszéledt, a munkások pedig elkezdték betömni a gödört. Leroskadtam a sír mellé, átöleltem a keresztet, aztán hagytam a fájdalmat a felszínre törni. Sikítottam. Az öklömmel a földet püföltem, megállás nélkül káromkodtam,szidtam a sorsot, amiért elvette tőlem a második édesanyám. Apának még ma vissza kell mennie, különben menesztik. Anna újabban több időt tölt a barátjával, mint mindenki mással. Jareddel elszúrtam. Teljesen egyedül maradtam, egyszál magam a nagyvilágban.         

2017. május 23., kedd

23.Fejezet

Sziasztoook! :) 
Na, hát újra jelentkezem. Szomorú bevallanom, de ahogy minduntalan emlegetem, a történet mindjárt beér a célba. Hogy pontos és őszinte legyek, mindössze 3 részt tervezek még, ebből egy pedig epilógus lesz. Szóval igen, Jared és Echo lassan elköszön. Na de nem ugrassuk ki előre a nyulat a bokorból, addig is élvezzétek a még meglévő részeket, és látogassátok a többi blogom is, mert ott is újdonságok várhatnak rátok. 
xoxo Writer Girl 

*Echo* 
Azt mondják, egyszer mindenről kiderül az igazság, csak várni kell rá, türelmesnek kell lenni, s kivárni a pillanatot, hogy visszaadd azoknak, kik ellened tetted, mindazt a sok rosszat, amit rád mértek. Akaraton kívül is vártam, bár nem is tudtam én, hogy mire, igazából bennem sem volt a várakozás. Nevezzük inkább mindezt sokknak, depressziónak vagy bárminek. de mielőtt az emberek félreértenék a célzást, nagyon is örültem az igazságnak, jobban, mint eddig bárminek. Csak ne a fájdalom közepette derült volna ki minden. Szóval, akkor a lényeget.
Ki hitte volna, a mai nap sem mentem suliba, s a szokásommá vált dologgal töltöttem az időt - a depresszióval. Akárcsak egy őrült. Bár ki tudhatja, még talán az is lehetek. Vánszorogtak csak a percek, a telefonom kijelzőjét bámultam, miközben azt vártam, hátha kapok egy üzenetet, egy telefonhívást, bármit egy fontosabb személytől, de csak újabb és újabb obszcén mondanivalójú üzenetek érkeztek olyanoktól, akikkel valószínűleg egyszer se beszéltem. Egyáltalán honnan kapták meg a telefonszámom?? Az igazat megvallva azonban eléggé szürreális volt a várakozásom, hiszen tegnap én hagytam ott Jaredet, és nem is várhattam el, hogy majd térden állva vall szerelmet nekem, a hátában rózsákkal és zenekarral. Átvert téged, Echo. Átvert, kihasznált, aztán megmocskolta az összes emléked. Mit akarsz még? 
Magammal veszekedni vagány dolog, egyértelműen felhívja rá a figyelmem, hogy nem vagyok már teljesen fix. Tett már őrültté bárkit is a szerelem? Ha nem, jelentkezem eme dicséretes posztra.
Azonban valahol mégiscsak van nekem is egy jótét keresztanyám, és így nem maradhatott titokban az sem, amiről soha senki nem gondolta volna, hogy valaha a felszínre jut.

***

A Szerelmünk lapjai nem ígérkezett túl jó filmnek egy amúgy is sírós délutánhoz, de attól még végignéztem. És persze sírtam. Aztán, hogy betartsam az utóbbi napokban kialakult rendem, a könnyeimmel karöltve álomba zuhantam, hátha többé fel sem kelek. Egyedül amiatt töltöttem itthon a mai napom, mert apa küldeményére vártam. Amióta rábeszéltek, hogy mégis hagyjam ott a munkát, apa minden hónapban csekket küldött nekem, hogy legyen elegendő pénzem ételre, meg amire még kell, mondjuk jelen esetben két csomag százas zsepire, mert a másik csomag elfogyott. Pontban hatkor a postás bedobta a borítékot minden harmadik hétben, én pedig másnap mentem kiváltani a pénzt, és elég jól megvoltam, ami azt illeti. Ma azonban egészen másképp alakult a nap. Persze ott volt a kis fehér-kék küldeményem is, csakhogy mellette egy másik, látszólag kapkodva összegyűrt kis boríték is hevert mellette.
Nem is törődve apa csomagjával, mohón kaptam a másik üzenet után, kibontottam, és két férfias, kusza betűkkel teleírt füzetlapot húztam elő belőle. Először meglepett az egész, de a pillanatnyi döbbenet után azonnal felismertem a kézírást. Jared. Valami újabb trágár levélre számítottam, amit amúgy kaptam is eddig, de nem egy levélre Jaredtől. Hisz még azt se tudtam, mi más mondanivalója akadhat. Szemem gyorsan futotta át az egymásba folyó sorokat.

Echo! 
Valószínűleg utálsz engem, de mielőtt végképp leírsz magadban, azt akarom, tudd az igazságot. Nem vagyok szörnyeteg. Tettem rossz dolgokat, de soha nem tettem volna ezt veled, amit feltételezel. Nem vagyok a szavak embere, elég röhejes így is, hogy levelet írok,  mégis el akarom mondani neked, amit én tudok. Meg se kérdeztél, mi történt valójában, csak elhittél valamit. Persze nem is hibáztatlak, hisz nem egyszer fájdalmat okoztam, de hidd el, meg is lakoltam emiatt. Talán senki nem volt még olyan fontos nekem, mint te. Te megértesz és kisegítesz a bajból. Kihúzol a gödörből. Érted megváltozok. De még ez is megéri. Nem tudom, ki tehette ezt veled, de esküszöm, nem én voltam. Gondolj rám. Az igazi valómra. Emlékezz a legutolsó éjszakánkra. És ha végiggondoltad mindezeket, felidéztél minden pillanatot, akkor mond azt, hogy kinézed ezt belőlem. Lehet, hogy el se olvasod mindezt, de azért leírtam. Ígérem neked, addig nem nyugszom, míg ki nem derítem, ki is miért bántott meg téged ennyire. Addig is remélem, rájössz, hogy több voltál nekem egy kósza numeránál. 
Jared. 

Őszintén nem tudtam erre mit mondani. Hinni akartam neki, de iszonyatosan féltem, mi történhet, ha ismét megtörténik valami ilyen. Most már tényleg tudni akartam a valóságot. Az a levél annyira valóságosnak tűnt. Őszintének hatott. A fejemben kavarogtak a gondolatok, és hirtelen csak anyát akartam, hogy nyugtasson meg, felébredek ebből az álomból. Anya híján azonban Annára támaszkodhattam, így hagytam neki egy üzenetet, hogy suli után beszélnünk kell. Visszaírta, hogy ő is beszélni akar, és fontos lenne. Ezek után már csak vártam, közben azon törtem a fejem, mi történhet, ha Jared igazat mondott, én pedig eldobtam őt magamtól.

***

Három után hallottam az autó motorjának a hangját, felugrottam az ágyból, és az előtt nyitottam ajtót, hogy Anna és Nick, aki vele jött egyáltalán kiszálltak volna a járműből.
-Szia - ölelt meg Anna, mikor mellém  ért. - Valami nagyon érdekeset kell mondanom neked.
-Én is mondani akarok valamit - bólintottam, aztán beljebb invitáltam őket. Nick kényelmesen elterült a kanapén, Anna azonban állva maradt, és keresgélni kezdett a táskájában. Mielőtt azonban bármit is mondhatott volna, az orra alá nyomtam a levelet.
-Ezt nézd meg. Jaredtől kaptam. Meg akartam kérdezni, mit szólsz róla.
-Ó, igen. A mondanivalóm nagyon is talál ide - felelte, aztán előkapott egy szórólapot, mire hányingerem lett.
-Ez miért van nálad? - meredtem rá.
-Nyugi, semmi rossz szándékom nincs. Tegnap Jared járt nálunk, segítséget kért. Épp ezért szereztem egy ilyent, és képzeld, sok dolgot kiderítettünk. Talán te is tudod, hogy ha egy cégnél akarsz nyomtatni bármit, legtöbb esetben valahol a lapon feltűnik a vég lógója vagy neve is, hogy meg lehessen akadályozni a lopást. Akárki is készítette ezeket a lapokat, ő is tudta ezt. Ezt nézd - mutatott egy apró, elmosódott írásszerűséget a lap jobb oldalán. - Valószínűleg el akarták tüntetni onnan. Mint kiderült, Nick nagyon ért a gépekhez - bökött a kanapén kényelmesen ülő barátjára. -  És kis munkával sikerült láthatóvá tenni az írást, mert a készítője valami ócska programot használt. El se hiszed, mi állt a lapon - mutatott egy cégnévre.
- J&L KFT? - olvastam fel hangosan.
-Igen. Utánanéztem, és ez Jonathan Luise cége. Aki nem más, mint Piper édesapja. Ebből mi következik?
-Hogy Piper készítette a szórólapokat. Ő rendezte meg az egészet, aztán Jaredre akarta kenni - rogytam le a kanapéra.
-Valószínűleg abban bízott, ha szakítotok, Jared visszatér hozzá - magyarázott tovább Anna, de én már nem figyeltem. A szememet újra könnyek öntötték el, az arcom a kezembe temettem, és magamban keserűen felnevettem. Ez egyszerűen nem lehet igaz! Most már mindent tudtam, a helyzet mégsem volt rózsás. Mi van ha Jarednek elege lett belőlem, és végezni akar ezzel az egésszel. Megérthetném, mert látszólag feltűnt neki is, hogy még bízni se tudok benne. Egyetlen dolog zakatolt csak bennem, kizárva a két vendégem. Azonnal beszélnem kell Jareddel, különben belepusztulok.  

2017. május 13., szombat

22.Fejezet

Sziasztok, édeskéim! 
Jared és Echo újra itt van, csak nektek megérkeztek, ezúttal egy szomorú résszel, de hát a legszebb mese sem lehet örökké boldog. 
Ha tetszik a fejezet, alul jelezzétek nekem! 
xoxo Writer Girl ❤❤☺

*Echo* 
Kialvatlanul ébredtem, bedagadt szemekkel, miután Anna elment, még hosszú ideig sírtam, elvesztettem az átmenetet az álok országa és az ébrenlét között. Azóta se tudtam feldolgozni, hogy Jarednek adtam mindenem, ő kapta meg először azt amit előtte soha senki más, szépen ki is használta, ráadásul mindenkivel meg is osztotta. Én a lelkem mélyén őrizgettem ezen pillanatokat, ő pedig minden intim és személyes részletet képes volt szertekürtölni. Ebbe képtelen voltam belenyugodni.  És ha ez nem lenne elegendő, megcsalt. Elnézést, nem csalt  meg, Pipert csalta velem, akit láthatóan semmi se érdekelt azon kívül, hogy valahogy árthasson nekem. Ennyit jelentett ez nekik, se többet, se kevesebbet - egy jó kis módot egy újabb tréfára. De én akkor is bevettem az egész történetet, és most megszakadt a szívem.
Ma nem mentem suliba, és úgy terveztem, hogy az elkövetkező hetekben nem még a suli közelébe se, ne kelljen szembe néznem azzal a sok tekintettel. Talán az lenne  a legideálisabb, ha magántanulóként folytatnám a hónapokban, és érettségi után rábeszélhetném apát, hadd menjek vissza Angliába, különben felemésztem saját  magam. Igen, ez bölcs lépés lenne, és csak a vizsgákat kellene a tanárokkal írnom. Bár tudom, mit mondana erre most Anna, ne hagyjam magam ennyivel legyőzni. Minden estre, nem lennék képes Pipert elviselni naponta, vagy akár Jaredet, ha már itt tartunk. Nem akarok tudni róla, nem akarom látni, hog boldogan éli az életét, miközben én szétesek. Az élet egy kegyetlen játék, szabályok nélkül.
Nem találtam a helyem egész nap, magányosnak éreztem a lelkem, de szerencsére a könnyeim elapadtak, esetleg teljesen kiszáradt a szemem. Végeredményben  így is, úgy is ramatyul festettem, de legalább nem voltak kis disznó szemeim és duzzadt arcom. Ennek ellenére nem bírtam ülni az ágyon, mintha a falak összezsugorodtak volna körülöttem. Szabadságra volt szükségem, térre és jó adag friss levegőre, hogy ne érezzem azt, fulladozom.
Sebtében kapkodtam magamra a kabátom, a csizmát és a sálat, aztán rohantam is ki, bár csípett a szél és hűvösség költözött a levegőbe. A lábaim vittek, szinte nem is tudtam, merre haladok, akkor vált ismerőssé a hely, mikor már megérkeztem. Ez itt a mi helyünk volt - a Jaredé és az enyém. A tó a város végén csendes kis zúg volt, amolyan magánszentély. Bár igaz, a varázs azóta tova szállt, mostanra az üresség maradt.
Magam elé meredve görnyedtem az apró sziklán, a hideg a csontomig kúszott, de nem éreztem - nem éreztem semmit. Amikor legutóbb ide merészkedtem, életem legboldogabb időszakát éltem, és most újra ide tértem, ezúttal azonban szenvedéssel teli szívvel. Bárcsak érteném, mit akar ezzel üzenni a sors, talán azt, hogy bár úgy gondolom, minden sötét, azért megvan a lehetőségem, hogy lépjek át mindezen. Nem most, és meglehet, hogy nem is a közeljövőben, de azért van újabb esélyem az életre. Elvégre túlélő vagyok, túléltem megannyi év megpróbáltatását, és most is túlélem, még ha fáj is. Mégsem tudtam elfelejteni annak az elmúlt nyárnak a gyönyörű emlékét.

-Ne - sikoltoztam nevetve, Jared elől szaladtam, akinek feltett szándéka volt, hogközelebbről megmutassa, milyen a víz hőmérséklete. Először hozott le a tóhoz, amit nemrég fedezett fel, közvetlenül egy sziklacsoport zárta közre, ezért elég nehéz lehetett megközelíteni, de én oda voltam érte.
-Mi a gond, nem tetszik a hely? - játszotta a sértődöttet. Nevetségesen festett, a szám felfelé kunkorodott azt látva.
-Te is tudod, hogy nagyon tetszik, csak veled van gondom - öltöttem rá a nyelvem. 
-Ó, igen? - settenkedett közelebb, akár az éhes vad. A következő pillanatban a vízben landoltam, köpködve rúgtam feljebb a testem.
-Ez hihetetlen - méltatlankodtam. - Na, most segíts is ki innen.
Gyanútlanul fogta meg a kezem, ám én se voltam rest, berántottam őt abban a minutumban. Pont mellém érkezett, döbbent arcot vágott, de kacagott.
Az öböl zengett a jókedvünktől.

Kiestem a transzból, elszakítottam magam az emléktől, nem akartam emlékezni. Őszintén szólva emlékezni a szebb időkre jobban fájt, mint elfogadni a realitást. Mazochista lennék? Valószínűleg. Olyan valóságot álmodok magamnak, ami nem is létezik, mert azt akarom, hogy minden igaz legyen, amit eddig átéltem. Álmokban akarok élni, ahol semmi sem fáj, és a szőke herceg eljön értem fehér lován. De ugyanakkor tudom, hogy ez a herceg semmikép sem Jared lesz, tőle hiába is várok érzelmeket, holott egész jól eljátszotta a szerelmet. Olyannyira jól, hogy közben bele is szerettem. Nehezemre esik feldolgozni az igazságot, idővel azonban túl leszek rajta, akkor talán megtalálom a nekem szánt boldogságot is, és talán álmaim lovagját is, azon a bizonyos fehér paripáján. Addig is várok, hallgatok, tűrök, elviselek mindent, a mosdóban kisírom a szemeimet, de sose mutatom ki, hogy darabokra törtek engem. Összerakom a darabokat, elvégre Echo Emerson lennék, arról vagyok híres, mi mindent birok elfogadni.

Órákon át ültem ott, a bőröm egészen elkékült, mire felálltam, hogy hazainduljak. Anna biztosan keresett már, talán aggódott is értem, de majd megnyugtatom, biztosan megérti, hogy szükségem volt erre. A szél az arcomba süvöltött, a hajamat tépte, közben a könnyeim újult erővel törtek elő, lefolytak az arcomon, úgy festhettem, mint egy mosómedve az elkenődött szemfestékemmel. Le lehetett olvasni rólam a bánatot, a fájdalmat, mindent, ami bennem őrlődött, de nem érdekelt, mert csak ki akartam engedni mindent, hogy sikerüljön megtalálnom a lelki békém. Azt reméltem, talán feltűnik egy ismerős alak, aki segít hazamenni, de nem is sejtettem, hogy pont az az alak fog előkerülni, akit egyáltalán látni sem akartam.
A kabátomat összehúztam magam körül, hátha sikerül kint tartanom a hideget, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy autó lassít le mellettem, belőle pedig az a görény Jared ugrott ki, és úgy szaladt hozzám, mintha nem tudná, hogy tökéletesen tönkretett.
-Édes Istenem, Echo, órák óta kereslek - dörrent rám. Képes volt ő játszani a dühöst! Mindazok után, amit szemrebbenés nélkül megtett velem!
-Nem kellett volna keresned - léptem el mellette. Jared ismét utánam kapott, és megragadta a karom.
-Anna hívott, és jól leordította a fejem, amiért kijátszottalak. Aztán azt mondta, nem akarod kinyitni az ajtót, ezért odaadtam a pótkulcsot, amit a cserép alatt tartasz, és láttuk, hogy eltűntél. Anna attól félt, valami kárt teszel magadban.
-De nem tettem. Most pedig, légy oly szíves, engedj el, hadd mehessek haza.
-Hazaviszlek - makacskodott. Erre végképp felkaptam a vizet, és jó erősen pofon vágtam, ahogy csak bírtam. A döbbent arcát látva legszívesebben ordítani tudtam volna.
-Nézd, édes, nyertél, oké?! - mondtam neki élesen. - Gratulálok is hozzá. Jól átvertél, sőt, még azt is sikerült elvenned, amit egy rendes, szerető férfinak tartogattam. Mindenki tudja, mi mindent kaptál tőlem. A kép még tökéletes is. Sőt, ha azt hinnéd, nem tudok mindent, Piper felvilágosított a részletekről is. Most menj, élj boldogan a barátnőddel, hancúrozzatok kedvetekre, nevessetek a kis naiv Echon, aki beleszeretett a nagy, bántalmazó Jared Trentbe, engem pedig hagyjatok végre békén - fejeztem be ordítva. Az emberek megbámultak, de nem is törődtem velük.
-Echo, az nem én voltam - suttogta nekem sápadtan.
-Ó, ugyan. Elég lesz. Igazad volt, újra sikerült megríkatnod - emlékeztem a kijelentésére, amit még a hazaérkezésemkor tett, azon a bizonyos bulin.
-Echo...-kapott utánam.
-Ne - ráztam a fejem, aztán elszaladtam. Csak akkor álltam meg, mikor már messze jártam, ott aztán kiadtam magamból mindent, amit bírtam. Gyűlöltem Jared Trentet!                          

2017. április 24., hétfő

21.Fejezet

Megígértem, hogy belehúzok, hát újra itt vagyok. Élvezzétek a részt. 
xoxo Writer Girl

*Echo*
A tegnap maga volt a megtestesült álom, a tánc, ahogy Jareddel egymásba kapaszkodva andalogtunk...minden pillanata külön-külön egyre szerelmesebbé tett. De akár Csipkerózsika, nekem is ideje volt felébrednem a magam szőtt álmomból. A világom, amiben eddig hittem darabjaira hullt, akárcsak a szívem. Jó tanács: sose add olyannak a szerelmed, aki előtte évekig bántalmazott! Olyan fájdalmakat okozhat neked, ami felemészt, tönkretesz, lecsupaszít, végül csak a sebek maradnak meg.
Már akkor éreztem, hogy valami történni fog, mikor felébredtem, ennek ellenére próbáltam pozitív lenni, a legelőnyösebb formám mutatni, úgy öltöztem, hogy Jared kedvére tegyek. Az érzés mégsem tűnt el belőlem, hogy a baj közeledik. És meg is érkezett, amint beléptem a suliba, a jókedvem elpárolgott, a legsötétebb félelmeim bebizonyosodtak. Megszoktam már, hogy a szemek rám szegeződnek, sutyorognak jobbra-balra, de a szekrényemhez lépve meghűlt bennem a vér.
A szekrényemen egy hatalmas felirat díszelgett, az r betűs formából. Alig hittem el mit látok. A kedveskedő megjegyzés alatt pedig egy apró hozzászólás díszelgett: Jó volt, ki kéri a következőnek? Ekkor már tudatosult bennem, mégis ki volt az, aki ezt tette, de nem akartam elfogadni. Jared. Levegő után kaptam, a szememet könnyek öntötték el. Hát mégis vicc voltam neki! Az elejétől fogva erre készült, azt színlelte, hogy harcol a bizalmamért, majd ha mindent megkapott, hátba szúrt és továbbrúgott. Pont ahogy évekkel ezelőtt is tette velem, most se kímélt. És ez még nem is volt a minden, a szekrényemből egy szórólap lógott ki, ránézve végleg elsírtam magam. A képen Jared megcsókolt, a bálban készült, tudtam azonnal, még romantikus is lehetett volna, ha nem vagyok kiretusálva, aminek hatására meztelenül álltam azon a fotón, alatta szintén a már felül említett kommenttel. Úgy éreztem magam,  mint akinek a lelkét hasogatják darabokra egy húsvágó bárddal. Felnyithattam volna a szemem tegnap, mikor rajtakaptam Piperrel, akkor kellett volna otthagynom, most már úgyis mindegy. Az álom véget ért, üdv a való világban.
-Na, mi az? - állt meg mellettem egy kárörvendő hang, ránézés nélkül is tudtam, hogy Piper az. - Te tényleg elhitted, hogy szeret? Ha érdekel, egész idő alatt együtt voltunk, és én megbocsájtom neki, amiket együtt műveltetek, mert végig rám gondolt.
-Egy nap a te fénykorod is lejár, Piper - néztem rá mosolyogva, végkép kiégtem, elfogyott belőlem minden. - És ha ez bekövetkezik. ráébredsz, hogy mindössze apuci pénzes kislánya voltál, egy ostoba liba, aki a gimiben uralkodhatott.          
Nem bírtam továbbra is ott ülni, elegem olt, sarkon fordultam, és kirohantam a suliból, be az autómba, aztán egyenesen haza. Nem bírtam sírni. úgyse lett volna értelme. Kiét sírjak? A fiú, akiben hittem, nem létezett.

*** 

Fogalmam se volt, mióta ücsörögtem a szobám magányában, egy idő után elvesztettem minden időérzékem. Néztem magam elé, gondolkodtam, de összességében ennyi tellett tőlem. Kiürültem, a lelkem helyén üres lyuk tátongott, az erőm nyomtalanul eltűnt. Akár egy fűnyíró is végigmehetett volna rajtam, akkor se érezhettem magam ramatyabbul. A másodpercek percekké, percek órává folytak össze, az idő pedig telt. A telefon többször is megszólalt, de hiányzott belőlem az akarat, hogy felvegyem, és netalán Jareddel keljen beszéljek. Vajon mit mondana? Biztosan tagadna, aztán lelépne, azzal az indokkal, hogy már nem érdekli, nem fog küzdeni értelmetlenül.
A fejemben kavarogtak a gondolatok, eszembe jutott a pillanat, amikor Jared úgy döntött, örökre megszakítja velem a kapcsolatot.

Nyár vége volt, a kert már megtelt sárguló levelekkel, amit annyira imádtam. Jared úgy döntött, az idei nyarat az apjánál tölti, repdesett a szívem, úgy vártam az ajtónk előtt. Egész idő alatt elveszetten bóklásztam a városban, hiányoltam az én sebzett legjobb barátom. Azt ígérte. ajándékot is hoz nekem, egy olyan nagy macit, amit régóta kinéztem. 
A taxi lefékezett a ház előtt, Jared kiugrott belőle a szegényes csomagjával. Boldogan ugrottam fel, és szaladtam hozzá. 
-Szia - ugrottam a nyakába. - Hiányoztál. 
Nem ölelt vissza, ez volt az első furcsaság. Máskor párokat megszégyenítő módon képesek voltunk ölelkezni.
-Minden rendben? - kérdeztem, mire eltolt magától. 
-Igen. de nem akarok. hogy ölelgess. 
Ez fájt, bár nevallottam volna be neki. 
-Mindig megölellek - emlékeztettem. 
-Igen, és unom. Ideje felébredned. királylány. Ez nem tündérmese, én meg nem vagyok a szőke herceg. 
Ezzel félrelökött, és bement. A dolgok egyre inkább rosszabbodtak ezután, és én sose kaptavissza azt a fiút, aki elment hazulról. A legjobb barátomat.

A keserű emléktől még jobban elszomorodtam. Talán mégsem kellett volna felidézni ezt az emléket, elvégre ez is azt mutatja, mennyire egy senkinek tart. A könnyeim új életre keltek, sírtam amíg bírtam.
Fel se tűnt, mikor aludtam el, arra ébredtem, hogy az ajtó elől kiáltoznak.
-Ha nem nyitod ki, berúgom - fenyegetőzött Anna dühös hangja. - Echo. neked beszélek!
Kóvályogva léptem az ajtóhoz, és elfordítottam a zárat.
-Ne végre - jött be Anna azonnal. Amikor rám nézett, azonnal megölelt. - Semmi baj. Itt vagyok.
Éreztem a sós vizet az arcomon leszánkázni. Mégis mennyit tud sírni valaki?
-Tényleg csak ennyit jelentette neki? - zokogtam fájdalmasan.
-Bár tudnám rá a választ - ült le szemben. - De ő Jared, Ha azt hiszed, tudod ki ő, akkor sem ismered. Ez még tőle is durva.
Ezzel egyet értettem, de Jared akkor is képes lenne bántani, bármilyen módszerrel.
-Elegem van - nyögtem fel. Inkább megyek görényt menteni. 
 - Penguin